A mai – kissé rendhagyó adásban – két konkrét példán keresztül bemutatom, hogyan kezelik a munkáltatók a veszélyes technológiákat, illetve a veszélyesnek ítélt folyamatokat, eljárásokat.
Az első esetben egy slió autó töltés folyamatát kísérjük majd végig. Látjuk majd, hogy bár a siló töltése, mint művelet nem veszélyes tevékenység, a munkáltató mégis annak minősítette és így kezeli. Végig kísérjük a folyamatot és megnézzük, hogy miért született ez a döntés, hogyan zajlik a munkafolyamat, illetve azt, hogy a kockázatok csökkentése érdekében milyen intézkedéseket hozott a munkáltató.
A második esetben egy vegyiparban használt veszélyes berendezés, úgynevezett mixer takarításának a folyamatát ismerjük meg. Áttekintjük a veszélyek azonosítását, a kiküszöbölésükre hozott munkáltatói intézkedéseket, szabályozásokat és az ennek megfelelően megvalósuló munkafolyamatot.