A Sztori A Lényeg

A Sztori A Lényeg

By A Sztori A LényegBusinessCareers
Download on the App Store

A Sztori A Lényeg episodes

  • #17 – Kozma Zoli (Noki)
    Ebben az epizódban Kozma Zoli (Noki) volt a vendégem. Zoli egy Down-szindrómás gyermek édesapja. A gyermek születésénél még azt mondták egészséges, majd két napra rá derült ki, hogy mégsem. Nem feladva, Zoliék 3 éven keresztül folyamatosan dolgoztak azon, hogy gyermeküknek minden lehetőséget megadjanak egy egészséges élethez. Elmondása szerint, nincsen lehetetlen. Ennek a felfogásnak és a három éven keresztül tartó napi 12 órás munkának köszönhető az, hogy Down-szindrómás gyermekük ma már magától közlekedik, iskolába jár, fest, színdarabokat ír, telefont és számítógépet használ siel valamint úszik – minden probléma nélkül. Fogadjátok szeretettel.
    A Sztori A Lényeg
    A Demény Fefe által vezetett „A Sztori A Lényeg” podcast egyedülálló, szabad formációban mutatja be érdekes emberek történetét és gondolkozását. Az epizódok témái kötetlenek, a beszélgetések tartalmi szerkesztésen és cenzúrázáson nem esnek át.
    Támogass minket: https://www.patreon.com/asztorialenyeg 
    Kövess minket!
    Instagram: http://www.instagram.com/asztorialenyeg
    Facebook: https://www.facebook.com/asztorialenyeg
    Támogatni szeretnél minket? Javaslatod van? --> [email protected]
    1 hr 41 min
  • #30 – Czettele Győző
    #hidegterápia #hidegvizesmerülés #télibalatonátúszás #hidegvízhatása #meditáció #testilelkiegyensúly #WimHof
    A mai epizódban Czettele Győző volt a vendégünk.
    Győző egy végtelenül érdekes figura, rengeteg tudással és bölcsességgel, aki a testi-lelki egyensúlyát a hideg vizes terápiában találta meg nem sokkal ezelőtt. Közel két év alatt annyira megszokta a hideget, hogy idén ő volt az egyedüli ember aki a Téli Balaton átúszáson egyedül teljesítette az 1250 méteres távot, 5,5 fokos vízben, 44 perc alatt.
    Többek között beszélgettünk Győző Balaton átúszásáról, felkészüléséről, hideg vizes rituáléjáról és általánosságban testünk lelkünk egészségéről. Természetesen, az epizódban Győző rengeteg információt és iránymutatást adott  azok számára is, akik bele szeretnének vágni a hideg vizes merülésbe, de nem tudják hol, hogy, mikor és miért.
    Fogadjátok szeretettel.
    Győző elérhetősége:
    Instagram: https://www.instagram.com/czettele/
    Facebook: https://www.facebook.com/czettele.gyozo
    Egyéb források:
    https://www.kekeletmod.hu/
    https://www.wimhofmethod.com
    Hideg Víz Törzs Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/313517429495194
    ADD NEKÜNK ADÓD 1%-ÁT ÉS TÁMOGASD FEJLŐDÉSÜNKET!! Ezt úgy tudod megtenni, hogy az adóbevallás elfogadásánál az „InnováciJó” egyesületet jelölöd meg mint kedvezményezett. Előre is köszönjük!
    A Sztori A Lényeg
    A Demény Fefe által vezetett „A Sztori A Lényeg” podcast egyedülálló, szabad formációban mutatja be ismert és kevésbé ismert emberek történetét és gondolkodását. Az epizódok témái kötetlenek, a beszélgetések tartalmi szerkesztésen és cenzúrázáson nem esnek át.
    Kövess minket!
    Instagram: http://www.instagram.com/asztorialenyeg
    Facebook: https://www.facebook.com/asztorialenyeg
    Támogatni szeretnél minket? Javaslatod van? --> [email protected]
    ---
    Send in a voice message: https://anchor.fm/asztorialenyeg/message
    2 hr 17 min
  • #29 – Szemán Gábor
    A mai epizódban Szemán Gábor volt a vendégem.
    Gábor a kitartó munka egyik példaképe, mint a karrier mint a sport területén. Vajon van e összefüggés a kettő terület sikereiben? Hallgasd meg az epizódot és derítsed ki! Pályafutását a Kajak.hu-nál kezdte sales managerként, jelenleg brand manager a SpaTrend Kft-nél. A sport mindig is fontos szerepet játszott életében. Fiatalon úszással kezdte, majd a Kajak-Kenu sportágban kenu mellett tette le a voksát. 2005-ben az Ifjúsági Világbajnokságon, Szegeden 1. és 3. helyezést ért el. Később sárkányhajózott, válogatottként, legnagyobb elismerése Taiwanig vitte. Jelenleg éjjel nappal Triatlonozik és az Ironmanre készül.
    Az epizódban beszélgettünk Gábor karrierjéről, az életét átívelő sport tevékenységeiről, sikereiről.  Hogyan hatott a Covid munkásságukra, mivel is foglalkozik pontosan. Hogyan fér össze a munka, magánélet és az egészséges életmód, miért fontos a sport, a kiegyensúlyozott étkezés és mozgás, valamint a végére egy izgalmas meglepetés sztorit is hagytunk nektek.
    Fogadjátok szeretettel.
    Gábor elérhetősége:
    Instagram: https://www.instagram.com/gabor.szeman
    A Sztori A Lényeg
    A Demény Fefe által vezetett „A Sztori A Lényeg” podcast egyedülálló, szabad formációban mutatja be ismert és kevésbé ismert emberek történetét és gondolkodását. Az epizódok témái kötetlenek, a beszélgetések tartalmi szerkesztésen és cenzúrázáson nem esnek át.
    Kövess minket!
    Instagram: http://www.instagram.com/asztorialenyeg
    Facebook: https://www.facebook.com/asztorialenyeg
    Támogatni szeretnél minket? Javaslatod van? --> [email protected]
    ---
    Send in a voice message: https://anchor.fm/asztorialenyeg/message
    2 hr 5 min
  • #28 – Dr. Demkó Attila

    A mai epizódban Dr. Demkó Attila volt a vendégünk.

    Attila munkássága és látásmódja kiemelkedő szakterületén.

    Már tíz éves korában céltudatosan tudta, merre szeretne elindulni. Ha most visszatekint akkori énjére és vágyaira, büszkén mondhatja, hogy azt az életet élte eddig is, amit megálmodott gyermekként.

    A Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályának főosztályvezetője volt, majd Magyarország NATO- állandó képviseletének Védelempolitikai Osztályát vezette Brüsszelben. Sikeres író és publicista: a Máglyatűz geopolitikai thriller írója, jelenleg a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője.

    Az epizódban beszélgettünk Attila karrierjéről, sikeres életútjának lépéseiről, utazásai és saját tapasztalatai alapján a történelem összefüggéseiről, arról, hogy mit is jelent a geopolitika vagy egy állam fennmaradása és jövőbeli alakulása. Végül, természetesen, az Ukrán-Orosz helyzet is terítékre került.

    Attila elérhetőségei:

    LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/dr-attila-demkó-a966856/

    https://maglyatuz.hu

    A Sztori A Lényeg

    A Demény Fefe által vezetett „A Sztori A Lényeg” podcast egyedülálló, szabad formációban mutatja be ismert és kevésbé ismert emberek történetét és gondolkodását. Az epizódok témái kötetlenek, a beszélgetések tartalmi szerkesztésen és cenzúrázáson nem esnek át.

    Kövess minket!

    Instagram: http://www.instagram.com/asztorialenyeg 

    Facebook: https://www.facebook.com/asztorialenyeg

    Támogatni szeretnél minket? Javaslatod van? --> [email protected]

    ---
    Send in a voice message: https://anchor.fm/asztorialenyeg/message
    1 hr 44 min
  • Státusz – 2022

    6 min
  • #27 – Erős Ádám

    A mai epizódban Erős Ádám volt a vendégünk. Ádám egy kiváló hangmérnök valamint a MediaDot Kft. egyik alapítója. A MédiaDot Kft. a rengeteg videós és podcaster által használt Røde mikrofonok hivatalos magyarországi képviselője. Továbbá , értékesítés mellett rengeteg intézménynek, rádiónak és televíziónak építenek hangrendszereket és stúdiókat, profi színvonalon.

    Az epizódban beszéltünk a hangosításról, Ádám életútjáról, a RODE márka Magyarországra hozataláról, a kezdő vállalkozások nehézségeiről és örömeiről és még az asztronauták vízzel telített valódi süket szobájáról is.

    Fogadjátok szeretettel.

    Támogass minket: https://www.patreon.com/asztorialenyeg

    A Sztori A Lényeg

    A Demény Fefe által vezetett „A Sztori A Lényeg” podcast egyedülálló, szabad formációban mutatja be ismert és kevésbé ismert emberek történetét és gondolkodását. Az epizódok témái kötetlenek, a beszélgetések tartalmi szerkesztésen és cenzúrázáson nem esnek át.

    Kövess minket!

    Instagram: http://www.instagram.com/asztorialenyeg

    Facebook: https://www.facebook.com/asztorialenyeg

    Támogatni szeretnél minket? Javaslatod van? --> [email protected]

    ---
    Send in a voice message: https://anchor.fm/asztorialenyeg/message
    2 hr 18 min
  • #26 – Mátai András

    Ebben az epizódban Mátai András, az utazgatok.hu bloggere, vloggere és világutazója volt a vendégünk. Andrásnál az utazás iránti szeretet már gyermekkorban kezdődött, amikor még szüleikkel járták be Magyarországot és a környező országokat. Később, amikor arra lehetősége nyílt, már egyedül indult el a nagyvilágba. Először az USA-ba, ahol rögtön három nyarat dolgozott, majd Kolumbiába, ahol két évig élt. Utazási alatt 5 dokumentumfilm kitalálásában és megvalósításban is részt vett.

    Az epizódban beszélgettünk András történetéről, utazás iránti szenvedélyéről, világkörüli tapasztalatairól, a dokumentumfilmek elkészítéséről, izgalmas történetekről és rengeteg egyéb érdekes – főként utazással kapcsolatos –témáról. Tartsatok velünk.

    Támogass minket: https://www.patreon.com/asztorialenyeg

    A Sztori A Lényeg

    A Demény Fefe által vezetett „A Sztori A Lényeg” podcast egyedülálló, szabad formációban mutatja be ismert és kevésbé ismert emberek történetét és gondolkodását. Az epizódok témái kötetlenek, a beszélgetések tartalmi szerkesztésen és cenzúrázáson nem esnek át.

    Kövess minket!

    Instagram: http://www.instagram.com/asztorialenyeg

    Facebook: https://www.facebook.com/asztorialenyeg

    Támogatni szeretnél minket? Javaslatod van? --> [email protected]

    ---
    Send in a voice message: https://anchor.fm/asztorialenyeg/message
    2 hr 38 min
  • #25 – Tokay Péter

    A mai epizódban Tokay Péter rendezővel beszélgettem. Peti tizenévesen, a keresztapa című film egyik jelenetének hatására kezdett el érdeklődni a filmezés világa iránt. Ausztráliában töltött ideje alatt, egy családbarát ajánlatát elfogadva kapott lehetőséget arra, hogy megtanulja a filmezés alapjait. Hazatérve saját céget alapított, mely a filmes világban mamár nem csak ismert, de elismert is. Rengeteg zenekarral és márkával dolgozik együtt, például a Tankcsapda, Anna and the Barbies, Depresszió, Intim Torna Illegál és sok-sok mások.

    Az epizódban beszélgettünk Peti életútjáról, nehézségeiről és sikereiről – arról, mi kellett ahhoz hogy sikeres vállalkozóvá és rendezővé tudjon válni. Az ő története mellett, az epizódban szó lesz filmezésről, rendezésről, vállalkozásról, a technika fejlődéséről és annak szakmára gyakorolt hattásáról, továbbá az epizódból az is kiderül, mire érdemes figyelni mint kezdő filmes, tartalomgyártó. Fogadjátok szeretettel.

    Támogass minket: https://www.patreon.com/asztorialenyeg

    A Sztori A Lényeg

    A Demény Fefe által vezetett „A Sztori A Lényeg” podcast egyedülálló, szabad formációban mutatja be ismert és kevésbé ismert emberek történetét és gondolkodását. Az epizódok témái kötetlenek, a beszélgetések tartalmi szerkesztésen és cenzúrázáson nem esnek át.

    Kövess minket!

    Instagram: http://www.instagram.com/asztorialenyeg

    Facebook: https://www.facebook.com/asztorialenyeg

    Támogatni szeretnél minket? Javaslatod van? --> [email protected]

    ---
    Send in a voice message: https://anchor.fm/asztorialenyeg/message
    2 hr 23 min
  • #24 – Dr. Porkoláb Imre Ezredes
    A mai epizódban Dr. Porkoláb Imre Ezredes volt a vendégem. Imre önéletrajza önmagában elképesztő, de a diplomák és tapasztalatok mögött rejtőző történetek mutatják meg igazán az életutját. Többek között diplomázott a 270 éves múlttal rendelkező Sandhurst-i Királyi Katonai Akadémián, a Stanfordon és a Harvardon is. Szolgált Afganisztánban és Irakban, valamint dolgozott a NATO-nál és a Pentagonban. Pályafutása alatt Imre két könyvet is publikált, jelenleg pedig a Mathias Corvinus Collegium Vezetőképző Akadémiájának igazgatója.
    Imre életútja és a katonaságból hozott tapasztalatai adták meg beszélgetésünk ívet. Beszéltünk a katonaságról, a jelenlegi és jövőbeni hadszíntérről, a Sandhurst-i Akadémiáról, a Magyar különleges alakulat megalkotásáról, a NATO-ban és a Pentagonban ellátott feladatairól, valamin a hamarosan induló MCC Vezetőképző Akadémiáról is. Tartsatok velünk!
    Támogass minket: https://www.patreon.com/asztorialenyeg
    A Sztori A Lényeg
    A Demény Fefe által vezetett „A Sztori A Lényeg” podcast egyedülálló, szabad formációban mutatja be ismert és kevésbé ismert emberek történetét és gondolkodását. Az epizódok témái kötetlenek, a beszélgetések tartalmi szerkesztésen és cenzúrázáson nem esnek át.
    Kövess minket!
    Instagram: http://www.instagram.com/asztorialenyeg
    Facebook: https://www.facebook.com/asztorialenyeg
    Támogatni szeretnél minket? Javaslatod van? --> [email protected]
    ---
    Send in a voice message: https://anchor.fm/asztorialenyeg/message
    1 hr 53 min
  • #23 – Tamás György

    A mai epizódban Tamás György volt a vendégem. Gyuri 9 évet töltött MLM világban, majd saját vállalkozásokba kezdett. A 2008-as válság számára is nehéznek bizonyult, egy partner cég csődje után Gyuri egy 8 számjegyű adósságot halmozott fel. Nem feladva, kölcsönből, új vállalkozást indított, mely elindította azon a vállalkozói úton amit a mai napig jár.

    Az epizódban többek között szó lesz az MLM rendszerek miértjéről, a vállalkozók gondolatmenetéről, a vállalkozó és munkavállaló közti különbségekről valamint az üzlet és életvitel coach jelentéséről és fontosságáról. Fogadjátok szeretettel.

    Támogass minket: https://www.patreon.com/asztorialenyeg

    A Sztori A Lényeg

    A Demény Fefe által vezetett „A Sztori A Lényeg” podcast egyedülálló, szabad formációban mutatja be ismert és kevésbé ismert emberek történetét és gondolkodását. Az epizódok témái kötetlenek, a beszélgetések tartalmi szerkesztésen és cenzúrázáson nem esnek át.

    Kövess minket!

    Instagram: http://www.instagram.com/asztorialenyeg

    Facebook: https://www.facebook.com/asztorialenyeg

    Támogatni szeretnél minket? Javaslatod van? --> [email protected]

    ---
    Send in a voice message: https://anchor.fm/asztorialenyeg/message
    1 hr 34 min

About A Sztori A Lényeg

From the publisher's feed