margofeszt

Aposztróf – Irodalmi szerelmek VII.


Listen Later

Közreműködik: Básti Juli, Puskás Tamás, Rendező: Lukin Ágnes


Október 17-én, a Várkert Irodalom Aposztróf sorozatának estje a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár ideje alatt kerül megrendezésre. Ezúttal a közönség kedvencével készülünk: az irodalmi, beszélgetős programok sorában hetedik alkalommal rendezzük meg az Irodalmi szerelmek estet. Ez minden alkalommal egy különleges rendezvény, ahol a magyar klasszikus és kortárs irodalmi élet nagyjai kicsit más oldalukról mutatkoznak be. Ezeken az alkalmakon ugyanis a versek, regények, lírai, prózai alkotások mellett az élet, a küzdelmek, a sikerek, a szerelmek – egy alkotó élet-pillanatai kerülnek középpontba. A felolvasószínházban az írók, költők saját szövegei, akár levelei elevenednek meg, mi pedig ezeket a szövegeket szerelmeik szemszögéből is vizsgáljuk. Ezúttal az est fókuszába Molnár Ferenc (1878-1952) író, újságíró, a kultikus A Pál utcai fiúk című regény szerzője kerül. És szerelmei, feleségei, társai. Bemutatkozik a háborút is megjárt haditudósító, az első feleség, Vészi Margit, illetve Varsányi Irén, Fedák Sári és Darvas Lili története is.

A Várkert Bazár programja.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

margofesztBy margofeszt


More shows like margofeszt

View all
Buksó - 24.hu by 24.hu

Buksó - 24.hu

4 Listeners