A család a budapesti agglomerációban éli mindennapjait. A szülők következetesen próbálják nevelni egyszem 16 éves fiukat, aki annak ellenére, hogy a családban nincs is igazán tradíciója, már kicsi gyerekkora óta él-hal a fociért. A család lehetőségeihez mérten támogatja, hiszen legalább sportol a gyerek és nem bandázik vagy naphosszat kockul a számítógép előtt. Korosztályának csapatkapitánya egy kis egyesületben a főváros lakhelyükhöz közeli pesti peremén. A gyerek egy ideje már elvágyódik, mert úgy érzi, hogy megrekedt a fejlődésben és a társai meg az edzői sem igazán motiváltak körülötte. Többre vágyik. Profi környezetre, profi mentalitású társakra, felkészült edzőkre, minimum NB1-es jövőképre. Jön is a várva várt lehetőség. Idén nyáron meg is keresi egy budapesti NB1-es csapat utánpótlásának szakmai igazgatója. Ígér fűt-fát, játéklehetőséget, idősebbek között edzéslehetőséget, különedzéseket és mindent, amit csak a gyerek és a szülők hallani szeretnének. A játékos és a család örömmel ugrik a kihívásba. Alig telik el néhány hét a bajnokságból, kiderül, hogy az ígéretekből szinte semmit sem tart be a klub. Nemhogy kiemelt bánásmódban, idősebbek között, hanem még a korosztályában sem játszik a fiú. Az édesapa egy ponton már nem bírja nézni, hogy gyermeke emiatt szenved és felkeresi a szakmai igazgatót, aki odacsábította nyáron őket. A szakmai vezető elmondja, hogy továbbra is roppant tehetségesnek tartja a fiát, de sajnos meg van kötve a keze, mert a korosztályos edző előszeretettel játszat inkább olyan gyerekeket, akiknek a szülei egy picit megsegítik a döntéshozatalban, már ami a kezdőcsapatot illeti. Persze ezt csak neki mondja el bizalmasan, maradjon köztük. És még mielőtt bármit is kérdezhetne az apuka, jelzi, hogy sajnos nem tehet semmit, mert a korosztályos edző szoros érdekbarátságot ápol a sportigazgatóval, aki neki is a főnöke, így egy szendvicsben éli mindennapjait a klubnál. Csak nevében vezető, gyakorlatilag nincs sok szava, már annak is örül, hogy egyáltalán van állása. A gyerek nem akarja feladni, de a szülőkben nagy a dilemma, hiszen fiuk minden egyes nap keresztül-kasul utazza a várost, hogy versenyt futva az idővel, odaérjen suliba és edzésre is pontosan. Reggel 6-kor elmegy otthonról és este 9 előtt ritkán ér haza. A hétvégéi pedig utazással, kispadon ücsörgéssel, esetleg pályaszéli melegítéssel telnek. Alapból jó tanuló lenne, de óvhatatlanul romlanak a jegyei, hiszen alig van ideje és energiája tanulni. Mégis, ami a legjobban bántja, hogy alig kap játéklehetőséget. A szülők őrlődnek, mert látják, hogy az okos gyerekük szenved és minden olyan kilátástalan, mert egyértelmű, hogy nem jó irányba mennek a dolgok; sem a fociban, sem a suliban. A nagy kérdés, hogy januárban megint váltani vagy maradni? Vagy nem is ez az igazi első eldöntendő kérdés ebben a helyzetben?
