Leválik rólad az anyagi világ.

Eloldod magad.

Új térbe kerülsz.

A régi egyre inkább a múltba vész.

A káosz, a talajnélküliség érzése jelzi, hogy sikerült kilépned.

Talán elsőre ijesztő kicsit. Mintha mezítelenül lebegnél egy ismeretlen térben, kapaszkodók nélkül.

A pillanat, amikor ráébredsz: nincs szükséged arra, hogy a régihez mérd magad az úton, megadja a bátorságot, hogy figyelmedet akkor is az újra fordítsd, amikor még semmit nem látsz belőle a fizikai valóságban.

A kép már ott van benned.

A kép teremti meg a hitedet.

És a hited hívja életre a képet.

A hited az egyedüli társad ott, a káosz közepén.

Át tudsz lépni.