
Sign up to save your podcasts
Or


Mihálik Edvinnel beszélgettem saját motivációkról, Szegedről, valamint a Momentumot érő vádakról. Mindenképpen tervezek további videókat készíteni más politikai oldalakon álló közéleti figurákkal is, mert izgalmasnak tűnik szokatlan oldalukról megmutatni azokat, akiket ritkán látunk akár csak egy kicsit is kizökkenni felvett szerepükből.
Publikálva: 2021. júl. 23.
Régóta terveztem már egy beszélgtést Ceglédi Zoltánnal, most sor került rá és talán nem is utolsó alkalommal. A témáink szerteágazóak voltak, szó volt magánéletről, a közéleti szerepkör viszontagságairól, a politikai elemző és a publicista szerepről, valamint a sokak által boncolgatott Momentumos-Donáth Annás szálról is, amiről Zoltán elmondása szerint lehet, hogy most beszélt utoljára nyilvánosan. Jó szórakozást hozzá!
Publikálva: 2021. júl. 28.
Rengeteg vizuális tartalommal érintkezünk minden nap, ezeket viszont csak korlátozott mértékben tudjuk feldolgozni. Nyilván szerepe van ebben annak is, hogy az információmennyiség, amellyel érintkezünk, jóval magasabb szintet ér el, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. A narrativikus médiatermékek mellett immár megjelentek azok az anyagok, amelyek egy csak egy pillanatnyi érzületet próbálnak meg átadni nekünk, de törénetet, tanulságot nem.
Dragon Zoltán vizuális kultúra kutatóval a fenti témák egyes kérdéseiről beszélgettem ebben a kicsit több, mint ötven percben.
Publikálva: 2021. júl. 21.
Ezen a héten Haász Jánossal, a Telex.hu újságírójával beszélgettem. Szó volt a már egy éve lezajlott Indexes történésekről, a megélt érzésekről, és az újságírás változásának átbeszélésén túl a gyerekkor és a felnőttkor hozományaiig is eljutottunk. Jó szórakozást!
Publikálva: 2021. aug. 11.
Eheti témánk a tőzsdézés. Soha nem volt még szó ilyen jellegű témákról a csatornán, az utóbbi időben viszont kifejezetten nagy kedvet éreztem arra, hogy tudást szerezzek az élet ezen területéről is. Jobban meg szeretném ismerni és érteni a gazdaság működését is, hasonló témákkal kapcsolatos tartalmak tehát várhatók a jövőben, de kérlek nézzétek el, hogy meglehetősen tapasztalatlanul mozgok ezeken a területeken.
Publikálva: 2021. aug. 4.
Összeültünk egyet beszélgetni Tálas Péter Csongorral a tech világról, az Apple termékekről, az ezekhez kötődő függőségeinkről, és a tartalomgyártás hátteréről és más egyebekről.
Jó szórakozást a beszélgetéshez!
Publikálva: 2021. szept. 14.
Ebben a rendkívül bölcsész intejrúban a szépségről, az esztétikáról, a művészettörténeti mintázatokról, és a napjainkban igen nagy teret kapó dizájnról beszélgettem Váraljai Annával, a Szegedi Tudományegyetem oktatójával.
Publikálva: 2021. szept. 1.
Pásztor Martinnal, a Garázsmenet egyik hostjával beszélgettem eheti interjúm keretében. Szó volt a csatornájuk tanulságairól, beszéltünk a tartalomgyártói nehézségekről, majd Krúbi, Puzsér, és a jövőbeni tervek is szóba kerültek.
Publikálva: 2021. szept. 8.
Erre a hétre Varga Balázzsal, az AnonimInc. YouTube csatorna vezetőjével csináltam egy interjút, témáink pedig az Apple jelenlegi helyzetéről, különböző termékeiről és a tech youtuber tevékenységről szóltak.
Jó szórakozást hozzá!
Publikálva: 2021. júl. 14.
Az 5 Pont című kísérleti műsor keretében ezúttal egy festőművész ismerősömmel beszélgettünk a művészetet általánosan érintő kérdésekről.
*MINDENKITŐL ELNÉZÉST KÉRÜNK A SILÁNY HANGMINŐSÉGÉRT, A MIKROPORTUNK A FORGATÁS KÖZBEN FELMONDTA A SZOLGÁLATOT*
Publikálva: 2020.11.15.
From the publisher's feed