
Sign up to save your podcasts
Or


A korábban gimnáziumi tanár, programozó, számítástechnikai bolt tulajdonosa, a Sárospatak.hu oldal működtetője egy hirtelen váltással pályát változtatott és állatvédő lett: a Sárospataki Állatmenhely vezetője, üzemeltetője. Törő Gábor beszél a menhely történetéről – ott is él a kutyákkal együtt, emlékezetes kutyamentésekről, és arról is, hogy miért posztolja gyakran rabosításának képeit a Facebook oldalán. Kiderül az is, hogy a bűnügyi nyilvántartásban miért szerepel állatkínzóként. Törő Gáborral Bódisz Attila beszélgetett.
Espák Beatrix-szel, a Rozmaring stúdió társtulajdonosával beszélget Csákó Attila.
Egy rendezvény kapcsán beszélgettünk Czikora Ágnes marketing szakemberrel, és Sándor Zsolt borásszal, a Miskolci Borklub elnökével. Akkor készültek a miskolci Furmint Fesztiválra. A február 9.-én megtartott exklúzív rendezvényen 40 Tokajhegyaljai borász mutatkozott be, hozta el borait a Népkerti Vigadóba. Az esemény legfontosabb üzenete az volt, hogy az emberek ismerjék meg a furmint bort, mint hazánk egyik ősfajta szőlőjéből készült bort. A szervezők elmondták, pedig beszélgetésünkkor még nem tudták, hogy milyen sikeres lesz a fesztivál, mégis úgy köszöntek el, hogy jövőre is lesz. Akkor a 7-ik Furmint februárra készülhetünk. B.Tóth Erika podcastjéből sok érdekes információ lát napvilágot nemcsakca Furmintról.
Reiman Zoltán amatőr helytörténész mesél Vidats Jánosról a Borsod Online podcastjében. Szó esik arról is, hogy a legenda szerint egyedülálló módon zárták börtönbe egy halálos kimenetelű párbaja után. Répássy Olívia szerkesztőnek azt is elárulja, hogy ez azonban nem az egyetlen "gyilkossága" volt a miskolci férfinak, akiről semmilyen emlék nincs a városban. Pedig megérdemelné, hiszen nemcsak párbajairól volt híres, hanem sokat tett a városért.
Parancsnokváltás történt a hadsereg helyi területvédelmi ezredénél, amely Miskolc toborzását is kedvezően érinti majd. Erről Orosz Antal alezredessel a MH Vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred új parancsnokával beszélgetett Póczos Nikolett. Szót ejtettek többek között az új parancsnok eddigi pályájáról és terveiről melyet meghallgathat mai podcastunkban.
Vármegyénk labdarúgó hátországának egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja Orlóczki Tibor, akit ebben a műfajban mindenki Harcsának szólít. Az Oldalvonal című sportműsorunkban felfedi beceneve születésének történetét, saját pályafutásának emlékezetes állomásait, szól a mérkőzések színvonaláról, a játékosok képzettségéről, a bírókhoz fűződő kapcsolatáról, továbbá edzői pályájáról is. A Mezőcsáti KKFC II. osztályú, Közép csoportban élen álló csapatától elvárja a bajnoki címet, reméli, hogy a nyáron felteszik a kezüket és indulnak szűkebb pátriánk elit küzdelemsorozatán. A podcast meghallgatható a boon.hu-n, várja önöket a sportszerkesztő, Kolodzey Tamás.
Ezzel a címmel tartanak Miskolcon figyelem felhívó napot, március 22-én, mert sajnos egyre nő a demenciával küzdők száma, és egyre fiatalabb korban jelentkezik. Sokan a hatvanas éveik elejétől kezdenek hanyatlani. Ez egy hosszú folyamat, az okát nem tudják, hogy egyeseknél miért alakul ki, míg másoknál 90 éves korban sem jelentkezik. Dr Kázár Ágnes belgyógyász, háziorvos, és gerontológus, szívügyének tekinti ezt. A betegség nemcsak az egyént, hanem általában az egész családot érinti, hiszen a beteget vannak esetek, hogy nem lehet egyedül hagyni. Az egészségnapon a hozzátartozók választ kaphatnak kérdéseikre. Hallgassák meg B.Tóth Erika podcastjét a témáról.
Mit jelent nekünk, miskolciaknak a Vasgyár? A Lenin Kohászati Művek, a tíz éve nem működő, 120 hektáros gyárkomplexum fallal elzárt területe a város szívében?
A borsod online keddi podcast-jében egy nagyon különleges csapatot ismerhetnek meg, akik édesség készítés közben még segítenek is, általában beteg gyermekeknek és családjaiknak. A különleges vállalkozásról Sinka Szilárd a Dédike Finomságai Angyalcsapat vezetője mesélt Póczos Nikolettnek a cég elmúlt öt évéről, a gyerekekről, a sokszínű csapatról, akik a háta mögött állnak és arról, hogy őt magát, hogyan érinti a jótékonykodás és miből indult ez a tevékenység.
A gazdálkodók az állattartást mindig úgy hívták, hogy a mezőgazdaság „nehézipara” – mondja Állati dolgok című podcastünkben Taskó József. Nagyon sok munka van vele, különösen az élőmunka igénye nagy és 365 napot kell egy évben az állatokkal foglalkozni. Több állatfaj és az ezeknek megfelelő tartástechnológia tartozik ebbe a körbe – fejti ki a szakember. Este nyolckor a boon.hu-n várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető, Pap Gyula.
From the publisher's feed