Budapest Park

Budapest Park

By Park FM // Park Reality CheckMusicMusic Interviews
Download on the App Store

Budapest Park episodes

  • Rottenbiller dalpremier a Park FM-en! / 2024
    Akik követik a hazai underground zenei közeget, azoknak ismerős lehet Pogár László neve. Az egykori Black Bartók és a Hangmás zenekarok gitárosa, dalszerzője az elmúlt években a jazz zene felé fordult, olyannyira, hogy jazzgitárt és összhangzattant is tanult. Részben ennek az új szenvedélynek az eredménye, hogy elindította Rottenbiller névre hallgató projektjét, aminek lényege, hogy László minden dalhoz más közreműködőt kért fel. A „Mentés másként’ című dalban régi zenésztársa, a Hangmásból is ismert Minda Endre volt.
    10 min
  • Janet Gruber dalpremier a Park FM-en! / 2024
    Janet Gruber énekes-rapper első magyar nyelvű dalában saját eredettörténetét tárja a közönség elé, miközben a hiphop, a jazz, a neo soul és az R&B műfajai között mozog. A fiatal énekesnő Pogány Induló vokalistájaként is ismerős lehet, így alakult az, hogy Janet Pogány Indulónak is megmutatta a dalt. Rögtön megkérdezte, lenne-e kedve velük dolgozni rajta, aminek eredményeként a többmilliós megtekintésnél járó EGY/KETTŐ című trekk is Janet soraival kezdődik.
    8 min
  • ENGEDJ BE! 4. RÉSZ - IDENTITÁS
    Légy önmagad! A csapból is ez folyik…  Mintha ez olyan egyszerű lenne... Az identitás olyan, mint egy puzzle, ezernyi darabkája van. A családi hátteredtől kezdve, a barátaidon, a személyes élményeiden át egészen azokig az értékekig, amiket fontosnak tartasz, rengeteg részlet formálja az önképedet, és azt, hogy hogyan látod a helyedet a világban.

    Szereplők: Czakó-Kuraly Sebestyén (Platon Karataev), Hegedűs Józsi, Zsuffa Aba (Analog Balaton), Co Lee
    28 min
  • ENGEDJ BE! 3. RÉSZ - VESZTESÉG
    Az ENGEDJ BE! négyrészes sorozattal szeretnénk megmutatni, hogy nem vagy egyedül – kedvenc előadóid is küzdenek hasonló problémákkal. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a tényezőkre, amik hatással vannak a mentális egészségre, és arra, hogy mindig van kiút! A 3. részben Lábas Viki (Margaret Island), Lázár Domokos (Esti Kornél), Schiszler Soma (AWS) és Veress Áron (AWS) beszélnek a gyászról és a veszteségekről.
    26 min
  • ENGEDJ BE! 2. RÉSZ - MOTIVÁCIÓ
    Fontos nekünk, hogy figyeljünk a fiatalokra és felelősen álljunk hozzájuk. Az ’Engedj be!’ című négy részes videó sorozat pontosan emiatt jött létre. A kisfilmekkel szeretnénk megmutatni, hogy nem vagy egyedül – kedvenc előadóid is küzdenek hasonló problémákkal. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a tényezőkre, amik hatással vannak a mentális egészségre, és arra, hogy mindig van kiút!

    A videóban szereplő tartalmak nem szakmai iránymutatások, hanem a megszólaló zenészek életútjának és élettapasztalatainak részletei, tanulságai.

    A Budapest Park szakmai partnere a Mindset Pszichológia. 
    További együttműködők: Kék Vonal, UNICEF Magyarország.

    Szereplők: Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Moriones, Miller Dávid, Lil Frakk

    Motiváció:

    Olyan társadalomban élünk, amely elvárja a teljesítményt. Elvárás, hogy fókuszáltak, motiváltak és produktívak legyünk legalább napi 8 órában, heti öt alkalommal, mindenféle kétség és kérdés nélkül. Azt érezzük, hogy mindenből átlag felett kell teljesítenünk, holott lehetetlen mindenkinek mindenben jónak lennie - még ha rengeteg felületen azt is próbálják lenyomni a torkunkon, hogy ez igenis normális. 

    Nem, nem az! Mert, akiről azt hinnéd, hogy a kisujjából rázza ki az eredményeit, az is pontosan ugyanannyira tele van kérdésekkel, mint te.

    Ha te is észleled magadon a szorongás jeleit, engedd be a segítséget, és vele a változást!

    Ne érezz bűntudatod, ha nem vagy a nap minden percében produktív! Figyelj magadra, és vedd észre a kiégés jeleit! Ha úgy érzed egyedül nem megy, akkor pedig engedd be a segítséget, és vele a változást!

    Ha nincs hova fordulnod, hívd fel a Kék Vonalat: 116 111 (anonim, 0-24, ingyenes)!

    Ha elmúltál 24 éves, a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat fogadja hívásodat, ingyenesen. 116 123.

    Bántanak? Az UNICEF Magyarország oldalán megtalálod, hogy hova fordulhatsz, ha bajban vagy!
    28 min
  • ENGEDJ BE! 1. RÉSZ - SZORONGÁS
    Fontos nekünk, hogy figyeljünk a fiatalokra és felelősen álljunk hozzájuk. Az ’Engedj be!’ című négy részes sorozat pontosan emiatt jött létre. Szeretnénk megmutatni, hogy nem vagy egyedül – kedvenc előadóid is küzdenek hasonló problémákkal. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a tényezőkre, amik hatással vannak a mentális egészségre, és arra, hogy mindig van kiút!


    Szereplők: Takács Dorina (Дeva)‬, Schwarcz Ádám (Beton.Hofi), Csepella Olivér (CSNK), Szűcs Levente (‪Bohemian Betyars‬)
    27 min
  • Hajós Kristóf "Viszlát, Budapest" dalpremier a Park FM-en! / 2024
    "Viszonylag haraggal váltam el Budapesttől"

    Hajós Kristóf a The Unbending Trees nevű magyar zenekar énekese és dalszerzője volt, amely a 2000-es évek végén vált ismertté az alternatív zenei szcénában. A formáció feloszlása után, egy hosszabb szünetet követően, 2022 végén tért vissza első szólólemezével, amit azóta már több megjelenés is követett. Kristóf egyébként 2018 óta Amszterdamban él, legújabb dala, a "Viszlát, Budapest", éppen erről a váltásról, a külföldre költözésről, a várostól való búcsúról szól.
    15 min
  • Wolfie (Punnany Massif) interjú a Park FM-en! / 2024
    "Kénytelen voltam felnőni"

    A Budapest Park zárónapján, a Punnany Massif vette be a nagyszínpadot. A koncert előtt Farkas Roland Wolfie volt a Park FM vendége, aki többek között arról is mesélt, hogy az elmúlt években kénytelen volt visszavenni az éjszakázásból. Illetve a beszélgetésből az is kiderül, hogy Wolfie honnan ismeri a Halott Pénz énekesét, Járai Márkot, a Punnany Massif Parkos koncertjének vendégfellépőjét.
    9 min
  • Balanyi Szilárd (Quimby) interjú a Park FM-en! / 2024
    "Nincs olyan, hogy nem megy"

    Balanyi Szilárdot a Quimby billentyűseként számtalanszor láttuk már a Budapest Park nagyszínpadán, a zenekar mellett viszont szólóelőadóként is aktív. Szilárdnak október 4-én jelenik meg Naptejszínhab című albuma, melynek szövegeinek oroszlán részét Lackfi János, költő szerezte. Szilárd a a Budapest Park záróhétvégéjén, a Quimby koncert előtt ugrott be hozzánk, hogy meséljen az új lemezről, sőt egy dalt is mutatott róla Állati élet címmel.
    15 min
  • Moriones interjú a Park FM-en! / 2024
    "Alapvetően én egy introvertált ember vagyok"

    Moriones, vagyis Bakos Kristóf egy Tiszaújváros melletti faluban nőtt fel, ottani szobájában írta meg első dalait. Kristóf a közösségi médiában tűnt fel, és rögtön hatalmas követőtáborra tett szert. Első nagylemeze 2024. augusztus 30-án jelent meg ’TENEBRIS’ címmel, amely bohóc karakterének történetét dalról dalra meséli el. Többek között erről is beszélt a Park FM csapatának Moriones, akivel nem mellesleg 2024. szeptember 15-én találkozhattok a Budapest Park tinieseményén, a JusTeenTime-on.
    16 min

About Budapest Park

From the publisher's feed

A Budapest Park saját podcast csatornája betekintést enged a kulisszák mögé - izgalmas, felszabadult beszélgetéseket hallgathatsz meg nálunk kedvenc előadóiddal vagy a háttérben szorgoskodó…