Budapest TE meg ÉN

Budapest TE meg ÉN

By Budapest BrandFiction
Download on the App Store

Budapest TE meg ÉN episodes

  • Haumann Máté: Az Oppenheimer egy jelentős mérföldkő a pályámon

    Haumann Máté. Mondhatnánk, hogy magyar színművész, de

    pontosabb, ha azt mondjuk – színművész. Szereti a fellépéseket, a színházat, de az első számára a filmművészet. Márpedig a film egy nemzetközi műfaj. Mivel Máté a szakmát Angliában, a Guildhall School Of Music & Dramában tanulta ki, ezért eséllyel szerepel a nemzetközi castingokon. Így kapta meg Szilárd Leó
    szerepét az Oppenheimer című Oscar-esélyes alkotásban. A Budapest Te+Én mikrofonja mögött egy amerikai szuperprodukció élményéről mesélt.

    43 min
  • Az AIDS stigma megmaradt

    ...amely levakarhatatlanul az ember testére ragad. December elseje, az AIDS elleni küzdelem világnapja. Ebből az alkalomból beszélgettünk Évával, a 2020 óta működő Retropajzs

    Egyesület tagjával. Ami a beszélgetésből kiderült – már nem az AIDS a legnagyobb probléma, hanem a tudatlanság, és az, hogy mi nem beszélünk ki semmit. Így aztán a HIV-vírus hordozói magukra maradnak a problémáikkal.

    36 min
  • Rá kellett jönnöm, hogy aki író, az is marad…

    Nádas Péter mondta egyszer, hogy elfáradt, abbahagyja az

    írást. Aztán megírta az egyik legcsodálatosabb könyvét. 

    Kiss Noémi. A magyar irodalom egyik izgalmas, eredeti

    alkotója, aki nem is történeteket ír, hanem hangulatokat, ízeket, illatokat. Rémálmokat, szagokat, állagokat. Aztán ez a sokfajta emóció egyszerre történetté áll össze. Az apropó, amely miatt a Budapest Te+Én podcast – Veress Dóri és Gellért Gábor – vendégül látta: Noémi írta a Budapest Nagyregény XVI.
    kerületről szóló fejezetét.

     

    1 hr 4 min
  • BUDAPEST 150 SLAM VERSENY

    A versenyt a PI SLAM csapat szervezte. Ez egy baráti-művészi

    csapat – szerkesztők, dramaturgok, költők, zenészek, látványtervezők – akik egyedi tematikájú és látványvilágú esteken mutatják meg megírt szövegeiket. Ezekben az emberekben az a közös, hogy szeretnek és tudnak a saját problémáikról beszélni. A szabad vers barátai most a hétvégére megnyíló Merlin Színházban ünneplik a 150 éves Budapestet. November 17-én este 8 órakor
    kezdődik a Pi Slam versenye. A részleteket Bíró Dénes és Fogarasi Gergely meséli a Budapest Te+Én podcastban.

    1 hr 2 min
  • Metropolisz született – Budapest 150 éves

    Ebből az alkalomból a hétvégén 4 napos fesztivált szervez

    a főváros, november 16–19. között. A programsorozat címe: Együtt a város!
    Boldog szülinapot Budapest! A Budapest Te+Én podcast – Veress Dóri és Gellért Gábor – Kovács Gáborral a minifesztivál kommunikációs menedzserével
    beszélgetett.

    38 min
  • Zsigmond Emőke: Minden előadásnak van tétje!

    ... Mindig erre gondolok! – mondja Zsigmond Emőke, az Örkény

    színház művésze. – Beül rá egy számomra teljesen ismeretlen ember, és az amit csinálunk, esetleg valamit változtat az életén. Rálát és onnantól másképpen viszonyul egy problémához. Ezt nem tudom meg soha, de szeretnék ebben hinni.
    Zsigmond Emőke a Budapest Te+Én – Veress Dóra és Gellért Gábor – vendége.

    57 min
  • Vámos Miklós: A prózaírás társalkodás Istennel…

    Persze ahhoz, hogy ez igaz legyen, definiálnunk kell Isten fogalmát. Az apropó, ami miatt meghívtuk az írót a Budapest Te+Én

    műsorába, a Budapest Nagyregény című 23 fejezetből álló, 23 író által megalkotott mű, amelynek ő az egyik szerzője. A könyv bemutatja a főváros elmúlt 150 évét történeteken, kerületi legendákon keresztül. Vámos Miklós Óbuda titkait mutatja meg a könyv olvasóinak. Aztán még jó 1 órán keresztül beszélgettünk. Írásról, könyvekről, az életről.

    1 hr 5 min
  • Halas Dóra: Meg kell tanulnunk felszabadultan, egészségesen énekelni!

    A Soharóza egy kórus, de sokkal több annál: egy közösség kreatív emberekkel, akik gyakran énekelnek. Ezen a hétvégén három napon át… azaz három hajnalon át lehet találkozni velük. Nagyot sétálni, hallgatni és dalolni, megnézni a napfelkeltét Budapest három csodálatos pontján. A programsorozat neve: „Határtalan nap”. A túrák helyszínei: Róka hegy, Naplás tó, Hármashatár-hegy. A Budapest Te+Én podcast vendége: Halas Dóra, a Soharóza tiszteletbeli elnöke.

    1 hr 3 min
  • O. Horváth Sári: Megéreztem a színház szagát…

    O. Horváth Sári fiatal magyar kortárs drámaíró. Veszprémi lányként 2017-ben végzett színházrendező szakon Bocsárdi László osztályában, Marosvásárhelyen. A rendezés mellett íróként is dolgozik független és kőszínházi előadásokban Magyarországon és Romániában egyaránt. A tavalyi Nyílt Fórum Vilmos-díjas darabjának, a „Lenni vagy nem” szerzője, amely arról szól, hogy vállaljunk-e gyereket, vagy sem. Meg az életről. De vannak még darabjai: Anyám Suzukija, Életigen, Vagy nem lenni, Hitler Abbát énekel. Sári színháza – és így a Budapest Te+Én podcastja is – a máról beszél.


    50 min
  • „Mi ez a fekete oroszlán egy dobozban?” – interjú Reisz Gáborral

    Külföldi díjat már hozott a Magyarázat mindenre című film, a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál „Orizzonti” (Horizontok) elnevezésű szekciójában győzött. Milyen lesz vajon itthon a fogadtatása, meg tudja-e szólítani a kettéosztott társadalmat az alkotás, és megfogadjuk-e, amit a rendező a díj átvételekor elhangzott beszéde végén mondott: „Azt szeretném, ha

    elkezdenénk beszélgetni. Addig, amíg van kivel.” A Budapest TE meg ÉN podcastban Reisz Gábor volt a vendégünk.

    48 min

About Budapest TE meg ÉN

From the publisher's feed

Budapest