Miért lett a modern ember első számú kötelessége a fogyasztás?

A 20. század elején a tömegtermelés olyan hatékonnyá vált, hogy a gazdaság hirtelen egy új problémával szembesült: több termék készült, mint amennyit az emberek meg tudtak vásárolni. A megoldás radikális volt – a munkásokból fogyasztókat kellett nevelni.

Ebben a videóban végigmegyünk azon a történeten, amely során megszületett a modern fogyasztói társadalom, a reklámipar, a PR, valamint az a gondolat, hogy a szabadságot vásárlási döntésekben éljük meg.

Szó lesz többek között:

– hogyan alakult ki a tömegfogyasztás kultúrája
– mi köze ehhez Edward Bernaysnek és Freud pszichológiájának
– hogyan jött létre a modern propaganda és reklám
– miért lett a gazdasági növekedés egyfajta szent cél
– és hogyan formálta mindez a mai világunkat.

A történet a gőzgéptől indul, érinti a nagy gazdasági világválságot, a technokrácia álmát, és eljut a mai gazdasági gondolkodásig.

Ha érdekel, hogyan született meg az a világ, ahol a „jó élet” egyre inkább a fogyasztással azonosul, ez a videó neked szól.

Ha tetszett a tartalom, iratkozz fel a csatornára, mert még sok hasonló történetet fogok feldolgozni gazdaságról, technológiáról és társadalomról.

Az Ozempic a nagy élelmiszergyártók számára ijesztő hatásokat produkál. Az emberek nemcsak kevesebbet esznek, hanem egészségesebb falatokra is vágynak tőle. Elvileg. Ez pedig jelentős kockázatot rejt magában az élelmiszergyártók- és forgalmazók számára.

Égető kérdés a jövőnk szempontjából, hogy mit gondolunk a technológiai fejlődésről. Megmenthet-e a klímaváltozás hatásaitól, vagy legalább mérsékelheti-e a változást? Jobbá teheti-e az életünket? Ha igen, akkor hogyan? Boldogabbak, vagy egészségesebbek leszünk? Vagy egyszerűen csak hatékonyabbak? A gép átveszi a monoton munkákat, az adminisztrációt, az embereknek pedig marad a kreatív problémamegoldás és a közösségi munka?

Vagy inkább tömegek maradnak majd elfoglaltság és megélhetés nélkül? A válaszok azon is múlhatnak, hogy megteszünk-e bármit csak azért, mert megtehetjük; mert van vagy lesz rá eszközünk. 

Többek között erről, mármint a technológiai fejlődésről és annak társadalmi lehetőségeiről írt könyvet Daron Acemoglu és Simon Johnson. A két szerzőt egyébként 2024-ben közgazdasági Nobel-díjjal jutalmazták.

A kockázatitőkés, szilícium-völgyi techno-optimisták összeszedett cáfolattal találják magukat szemben. (Oké, nagy eséllyel egyikük sem fog elmorzsolni egy könnycseppet, ha elolvassák Acemoglu és Johnson Power and Progress – nyers fordításban Hatalom és haladás  – c. könyvét, de talán a rajongótáborukból egy-két embert elgondolkodtat.)

A könyv a techno-konzervatív és a technooptimista szemlélet között lavíroz. Azaz, amellett érvel, hogy a technológia jobbá teheti a társadalom többségének életét, de ez nem megy átgondoltság, koncepció és pragmatikus szabályozás nélkül.  De mit jelent mindez pontosan? 

A Nobel-díjas szerzők történeti példákat hoznak arra, hogy a technológia – legyen szó bármekkora tudományos teljesítményről – csak eszköz, amely ugyanolyan könnyen fordulhat a társadalom kárára és hasznára is.

Habár az ingatlanpiaci árrobbanásnak több oka is volt, ráadásul messze nemcsak magyar problémáról, hanem globális krízisről beszélünk, azt mégis kevesen vitatják, hogy a  CSOK néven ismertté vált otthonteremtési kedvezmény kivette a részét a drágításból. 

Hozzá kell tenni, hogy ugyanebben az időszakban CSOK nélkül is nagyon kedvező lakáshitelekhez lehetett jutni, fix és alacsony kamatozással. 

Először Budapestet, majd innen kigyűrűzve Győrt, Debrecent és mára az ország minden települését elérte a drágulás.

Hol tartunk most? 2015-ben egy átlag budapesti lakást még 7-8 évnyi medián bérből lehetett megvenni, ma 15-20 évig kellene a medián bér 100%-át félretenni ehhez. 

Összességében elmondható, hogy minél előbb vette fel valaki a CSOKot, az annál nagyobb segítséget jelentett, minél később, annál inkább csak némi kompenzációt kapott az elszállt árakhoz képest.

A változásokat soha nem egy tényező indítja el, de minden körülményt figyelembe véve elmondható, hogy a CSOK szándékai ellenére középtávon sem javította, inkább rontotta a lakáshoz jutás feltételeit. Habár mindig nehéz megmondani, hogy mi lett volna, ha…

Gulyás Gergely szerint a lakhatási válság pozitív hozadáka, hogy a "magyar emberek" vagyonhoz jutottak. Ez egy meglehetősen téves, félrevezető megközelítés, amely úgy kezeli az ingatlant, mintha kizárólag befektetési eszköz volna. Azonban az ingatlan a legtöbb ember számára otthon, tető a feje fölöt (lenne, ha meg tudná fizetni), nem pedig befektetési eszköz. Különbséget kell tenni a befektetés és a lakhatás között, a kettő összemosása igazságtalan eredményekkel jár, gyorsan mélyíti a már egyébként is szédítően mély társadalmi szakadékot.

Boldogít, nem boldogír, egy szintig boldogít, vagy minél több, annál jobb? Hogyan mérgezi meg a boldogságunkat a másokhoz való hasonlítgatás és a versengés? Ezekről szóló kutatási eredményeket osztok meg a videóban.

Tárgyalt kutatások:

Miért lehetnek ennyire rosszul a szülők mentálisan? Miért vannak ennyire kimerülve? Mi az az intenzív gyereknevelés? Miért érzik úgy a szülők, hogy ebben a stílusban kell nevelni a gyereket?

Nemcsak Budapesten, illetve Magyarországon van lakhatási válság, hanem gyakorlatilag mindenhol, Ausztráliától az Egyesült Államokig. Közrejátszhatnak lokális okok is, a helyzet mindenképp komplex, de mégis van talán néhány általános ok, amely mindenképp fenntartja vagy rontja az életminőség-romboló helyzetet.

1. Társadalmi változások és a millenniál generáció

2. A magas lakásárak hatása kigyűrűzik

3. Globalizáció
7. Befektetési célú lakáshalmozás

A lakásárak mérésében a legjobb viszonyítási pont a drágulás lemérésére, ha megnézzük, hogy mhány évnyi medián fizetésből lehet egy átlag lakást megvásárolni. Ebben a felvételben erről van szó.

Elon Musk kolonoziálja a Marsot és még ezen kívül is csinál jópár szokatlan dolgot. Marc Andreessen ír egy technooptimista manifesztót, és szerinte mindenki komcsi, aki nem ért egyet vele. David Sacks a 40. szülinapjára, Marie Antoinette után szabadon, egy “Let them eat cake”, azaz “egyenekkalácsot” partit szervezett magának korabeli, 18. századi kosztümökkel, rizsporos parókákkal és a többi. Fincsi. Peter Thiel, aki nemcsak a nála valamivel fiatalabb Sacksot protezsálta, hanem Trump alelnökjelöltjének, J.D. Vance-nek a szilícium-völgyi, majd szenátusbeli érvényesülését is erősen támogatta.