A Lélekemelő új epizódjában Dombovári Vanda vendége Harsányi Levente, a beszélgetésben pedig ezúttal is részt vesz dr. Agócs Gabriella pszichiáter.
„Legendásan rosszul választok párkapcsolatokat illetően, pedig szuper szerethető vagyok” – mondja Harsányi Levente, aki most őszintén mesél arról, miért találja magát újra és újra hasonló helyzetekben. Szóba kerülnek a gyerekkorból hozott minták, az első női és anyai tapasztalatok, és az is, miért lehet vonzó számunkra éppen az, ami valahonnan már ismerős.
Dr. Agócs Gabriella szerint sokszor az első szeretetmintáink határozzák meg, mi lesz később ismerős és vonzó számunkra egy kapcsolatban. Harsányi Levente pedig arról beszél, mennyire nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, amelyben nem a másikat akarjuk megváltoztatni, hanem megtanuljuk elfogadni egymást.
A beszélgetésben előkerül az élet végessége, egy korábbi tüdőembólia élménye, egy váratlanul megörökölt adósság, valamint az is, hogyan változtatja meg az embert, amikor rájön: nincs idő mindent későbbre halasztani. Levente most éppen arra vágyik, hogy kevesebbet tervezzen, többet utazzon, és néha egyszerűen hagyja, hogy vigye az élet.
Szóba kerül az is, mit jelent számára egy boldog párkapcsolat, miért tartja fontosnak, hogy ne adjuk fel a szeretetet, és miért gondolja úgy, hogy életünk különböző szakaszaiban másképp szeretünk. A hétköznapi konfliktusokon keresztül pedig egy sokkal nagyobb kérdéshez jutunk el: mi alapján döntjük el, hogy a másik hibáit látjuk, vagy inkább azt, amit szeretünk benne?
Őszinte, személyes és sokszor nagyon humoros beszélgetés párkapcsolatokról, családi mintákról, elfogadásról, életközépi változásokról és arról, hogyan tudunk könnyebben jelen lenni a saját életünkben.
Iratkozz fel csatornánkra: https://www.youtube.com/channel/UCw8mR6OWZYmFwQFLkJlgBdw
Facebook: https://www.facebook.com/csakszabadonpodcast
Instagram: https://www.instagram.com/csak_szabadon/
TikTok: https://www.tiktok.com/@csak.szabadon
Műsorvezető:
Dombovári Vanda https://www.instagram.com/dombovarivanda/
Vendégek:
Harsányi Levente https://www.instagram.com/harsanyilevi/
dr. Agócs Gabriella https://agocsgabrielladr.hu
Szerkesztő:
Wágner Tamás https://www.instagram.com/wagnertamas001/
Producer:
Roberto Favaro
Médiaajánlat: [email protected]
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.