Mrs. Burke (Chidananda édesanyja): Ez egy személyesebb kérdés. Azon tűnődtem, hogy miért nem ösztönzi a tanítványokat arra, hogy különleges alkalmakkor, mint például anyák napja, apák napja, hálaadás, karácsony, hanuka, a szüleikkel töltsék a napot? A legutóbbi apák napján tizenhárom órás meditációt tartott, és Chidananda nem tudta apjának boldog apák napját kívánni, nemhogy találkozni vele.

Sri Chinmoy: Sajnálom. Meg kell bocsátania nekem, nem vagyok tökéletes. Az apák napjáért teljes felelősséget vállalok, mert különleges meditációnk volt. Inkább az apja Atyjára gondoltam, mint az apjára. Az apja Atyja pedig Isten. Nem mondtam neki, hogy jöjjön és imádjon engem, vagy hogy én vagyok az apja, távolról sem. Azt mondtam neki: „Gyere, imádkozzunk együtt, menjünk el egyetlen Atyánkhoz, aki a mennyben van. Imádkozzunk az igazi Atyához, akitől minden apa és anya származik.” Tehát azokban a tizenhárom órában hálát adtunk. Ha az Atya nem teremtett volna téged, ha nem teremtette volna a férjedet, akkor hogyan jöhetett volna létre a fiad? Mindig azt mondom: „Menjünk az Forráshoz.” Így azt mondtam a fiadnak, hogy menjen az Örök Atyához, akitől az emberi apa és az emberi anya származik.

Most, a Hálaadás Napjáról szeretném elmondani, hogy könyörögtem a tanítványoknak, hogy menjenek el meglátogatni a szüleiket. Személyesen mondtam nekik: „El kell mennetek a szüleitekhez a Hálaadás Napján.” Ez volt az őszinte kérésem. Néhányan elmentek, néhányan nem. Ismétlem, hogy ők mindig a saját szempontjaik szerint gondolkodnak arról, mi tesz őket boldoggá. Egyesek úgy érzik, hogy ha itt öt perccel tovább imádkozhatnak, az életük értelmesebb lesz, ezért itt akarnak maradni.

Ha a fiad eljönne hozzád, és szomorú, lehangolt arcot mutatna, boldog lennél? Nem lennél boldog. Azt mondanád: „Ki akar téged? Menj! Menj ahhoz az indiaihoz!” Isten szívet adott neked. A szíved egyértelműen megmondja neked, hogy a fiad boldog-e vagy sem. Az ember benned azt fogja mondani: „Hadd jöjjön el hálaadáskor, és hadd egyen pulykát. Ha egy nap húst eszik, senkit sem fog zavarni.” De az Isten benned azt fogja mondani: „Nem, ha nem akar pulykát enni, az isten szerelmére, hadd legyen boldog. Hadd egyen egyszerű zöldségeket, és hadd legyen boldog így.” Ha az egységre gondolsz a fiaddal, ha valami örömet okoz neki, akkor te, mint anyja, nagyon boldog leszel. Ugyanez vonatkozik az apára is. Ha az apa eggyé válik a fia boldogságával, ő is boldog lesz. Azt fogja mondani: „Rendben, nem ment el lopni, nem követett el bűnt. Csak Istenhez imádkozik, hogy jobb emberré tegye.”

Azt fogod mondani, hogy csak ritkán kéred meg, hogy jöjjön el; nem követeled tőle folyamatosan, hogy minden második nap látogasson meg téged. De szeretném megjegyezni, hogy vannak olyan különleges napok, amikor a tanítványok úgy érzik, hogy ha imádkoznak Istenhez, akkor különleges örömöt kapnak. Miért van karácsony, miért vannak más vallási ünnepek? Van egy különleges jelentőségük. Megpróbálod a fiaidat melletted tartani azon a napon, mert úgy érzed, hogy kötelességük, és azért is, mert úgy érzed, hogy nagyobb örömöt kapnak, ha látják a szüleiket. De ők bölcsek. Úgy érzik, hogy ha ezen a napon egy kicsit magasabb szintre tudnak emelkedni az imáikkal, mint más napokon, akkor boldogabbak lehetnek.

A saját megértésed szerint próbálsz boldogságot adni a fiadnak, és ezt nagyon helyesen teszed. Úgy érzed, hogy a fiad nagyon boldog lesz, ha burgonyát eszik. De ő azt mondja: „Nem, én paradicsomot szeretnék.” A te boldogságod abban rejlik, hogy burgonyát adsz neki, az ő boldogsága pedig abban, hogy paradicsomot eszik. Mit fogsz tehát tenni? De amikor látod, hogy paradicsomot eszik, és ragyogó arccal, örömtől sugárzóan néz rád, akkor nem fogod azt mondani: „Te bolond, ha az én ételemet etted volna, boldogabb lettél volna!” Nem, azonnal megbocsátasz neki, és azt mondod: „Ó, láttam a mosolygós arcodat, az több mint elég.”

Csak boldogságot akarsz a fiadnak. Lelihan anyját évek óta ismerem. Nem fogadta el az utunkat. Az „elfogadta” nagyon rossz kifejezés. Nem tudott eljönni a Központunkba. De mennyi mindenben segít! A fiai hivatalosan elfogadták az utunkat, de mind a fiai, mind az anyjuk mélyen szimpatizálnak velünk és egyetértenek az utunkkal. Külsőleg ő keresztény, ezért nehezen fogad el minket. De belsőleg folyamatosan mind a két fiát az utunk felé tereli. És sok alkalommal a fiai a legmagasabb fokú elismeréssel beszéltek nekem az anyjukról. Azt mondják, hogy ő száz százalékban mellettünk áll. A százszázalékos támogatás számunkra azt jelenti, hogy százszázalékosan támogatja fiai boldogságát. Amikor látja, hogy Lelihan boldog, amikor látja, hogy Prabuddha boldog, akkor az egész világ az övé.

A boldogság azonosulás valamivel vagy valakivel. Tehát a fiai megpróbálnak azonosulni a Forrással a boldogság érdekében. És a boldogságukban ott van a te boldogságod is. Még ha az egész világ eljönne hozzád, azt mondanád: „Nincs szükségem a világ többi részére, csak a fiaimra van szükségem – a fiaim boldogságára.”

Minden anya csak egy dolgot akar a fiaitól, és az a boldogság. Nem akarod, hogy milliomosok legyenek, nem akarod, hogy valami nagyon nagyok legyenek. Nem, nem, nem, nem! Ha mélyen belenézel magadba, látni fogod, hogy csak egy dolgot akarsz: egy mosolygó szívet, egy mosolygó arcot.

Szeretném elmondani, hogy én nem kötelezem önöket, és a gyermekeik sem kötik önöket; csak kinyújtjuk a karjainkat. Kinyújtjuk a karjainkat, mert Isten és az Univerzum olyan hatalmas. Csak kinyújtjuk és kinyújtjuk a karjainkat, de még így is azt tapasztaljuk, hogy az Univerzum végtelen. Úgy érezzük, hogy minél jobban kinyújtjuk a karjainkat, és minél jobban eggyé válunk a Forrással, annál nagyobb az örömünk és a beteljesülésünk.

Mrs. Burke (Chidananda’s mother): This is a more personal question. I was wondering, on special occasions like Mother’s Day, Father’s Day, Thanksgiving, Christmas, Chanukah, why don’t you encourage the disciples to spend the day with their parents? Last Father’s Day you had a thirteen-hour meditation, and Chidananda wasn’t able to wish his father a happy Father’s Day, much less see him.

Sri Chinmoy: I am sorry. You have to forgive me; I am not perfect. For Father’s Day I take full blame because we had a special meditation. I thought more of his father’s Father than of his father. And his father’s Father is God. I didn’t tell him to come and worship me or that I am his father; far from it. I told him, “Come, let us worship together, let us go to our one Father who is in Heaven. Let us pray to the real Father from whom all the fathers and mothers have come.” So during those thirteen hours we offered gratitude. If that Father had not created you, if He had not created your husband, then how could your son have taken existence? I always say, “Let us go to the Source.” So I told your son to go to the Eternal Father from whom the human father and human mother have come.

Now, about Thanksgiving Day, I wish to tell you that I begged the disciples to go and visit their parents. I personally told them, “You have to go to your parents for Thanksgiving Day.” It was my sincere request. So some of them did go, some of them did not. Again I am saying that they always think in their own terms of what gives them happiness. In some cases they feel that if they can pray for five minutes longer here, their lives are more meaningful, so they will want to stay here.

If your son came and showed you a sad, depressed face, would you be happy? You would not be happy. You would say, “Who wants you? Go! Go to that Indian.” God has given you a heart. Your heart will tell you in unmistakable terms whether your son is happy or not. The human in you will say, “Let him come on Thanksgiving and let him have turkey. One day if he eats meat nobody will mind.” But the divine in you will say, “No, if he does not want to eat turkey, for God’s sake let him be happy. Let him have plain vegetables and let him be happy in that way.” When you think of your oneness with your son, if something gives him joy, then you, being his mother, will be so happy. And the same with the father. If the father becomes one with his son’s happiness, he will also be happy. He will say, “All right, he has not gone to steal something, he has not committed a crime. Only he is praying to God to make him a better person.”

You will say that it is only once in a blue moon that you ask him to come; it is not a continuous demand that every other day he has to come to visit you. But I wish to say at this point that there are some special days when the students feel that if they pray to God, then they get special joy. Why do you have Christmas, why do you have other religious days? There is special meaning in it. You try to have your sons with you on that day because you feel that they are under obligation and also because you feel that they will get greater joy if they see their parents. But they are wise. They feel that if they can go a little higher with their prayer on this day than on some other day, then they can become happier.

You are trying to give your son happiness according to your own understanding and you are doing absolutely the right thing. You feel that your son will be very happy if he eats a potato. But he says, “No, I would like to have a tomato.” Your happiness is in giving him the potato and his happiness is in eating the tomato. So what will you do? But when you see him eating the tomato and giving you the brightest face, beaming with joy, at that time you will not say, “You fool, if you had taken my food you would have been happier!” No, you will immediately forgive him and say, “Oh, I have seen your smiling face; that is more than enough.”

It is only happiness that you want for your son. Lelihan’s mother I have known over the years. She has not accepted our path. ‘Accepted’ is a very bad term. She has not been able to come to our Centre. But in how many ways she helps! The sons have formally accepted our path, but both the sons and the mother have the deepest sympathy and oneness with our path. Outwardly she is a Christian; she finds it difficult to accept us. But inwardly she is constantly pushing her two sons towards our path. And on many occasions her sons have spoken to me in superlative terms about their mother. They tell me that she is one hundred percent for us. A hundred percent for us means a hundred percent for her sons’ happiness. When she sees that Lelihan is happy, when she sees that Prabuddha is happy, then she has the whole world.

Happiness is identification with something or someone. So your sons are trying to identify themselves with the Source for happiness. And in their happiness is your happiness. Even if the whole world comes to you, I tell you, you will say, “I don’t need the rest of the world; only I need my sons — my sons’ happiness.”

All the mothers want only one thing from their sons and that is happiness. You don’t want them to be millionaires; you don’t want them to be something very great. No, no, no, no! If you go deep within you will see that there is only one thing you want: a smiling heart, a smiling face.

I wish to say that I am not binding and your children are not binding; only we are spreading our arms. We are spreading our arms because God and the Universe are so vast. We are only spreading and spreading our arms, but still we find that the Universe is infinite. We feel that the more we spread and the more we become one with the Source, the greater is our joy and fulfilment.

https://www.srichinmoylibrary.com/nam-4