A Nem én vagyok című új magyar film sosem látott dimenziókat tár fel az ismert világon innen és túl.

A kínai diszpóra a világon mindenütt zárt rendszert alkot, az asszimiláció minimális, ennek köszönhetően a kulturális gyökerek a 21. század kihívásai ellenére keveset vesztettek erejükből. Nincs ez nálunk sem másképp, a kőbányai kínai negyed önálló univerzum, bár a kereskedelemnek köszönhetően betagozódott a magyar hétköznapokba, de saját törvényei, hitvilága és társadalmi szövete mentén élik mindennapjaikat az anyaországból kiszakadt polgárai. Ebben a különös társadalmi labirintusban játszódik Zhang Ge filmje, ahol a mágia és a realizmus, a tradíció és a technokrácia elválaszthatatlan egymástól, ahol a ruhaboltos, a zöldségárus, vagy a sámán egyszerre hordozza a Nagy Falon túlról hozott sokezeréves tudást, és a mindenen átgázolni képes anyagiasságot. Ez a közeg keretezi a két testvér, a jó és a rossz – a zongoraművésznek készülő nővér és az önpusztításban kiteljesedő öccse – történetét. Útjaik már majdnem kettéválnak, amikor egy tragédia következtében lelkük egy transzcendens térbe kerül, ahonnan mindig csak az egyikük juthat ki. Azonban a reinkarnációhoz minden esetben a lány testére van szükség.

A lenyűgöző precizitással megkomponált képi világot a két amatőr szereplő zseniális játéka tölti meg folyamatos feszültséggel, hogy aztán a történet egy váratlan csavarral az önmagán felülemelkedni képes emberi erőről, szépségről és szeretni akarásról szóló mesévé szeildüljön. A Nem én vagyok olyan alkotás, amely még hetekig elkíséri a nézőt, folyton új kérdéseket vetve fel, identitásról, családról, testvéri szeretetről, és persze démonokról, amelyek közöttünk járnak – nem csupán a kínai vásárváros kartondobozokból emelt falai között.

Csényi Katival, a film producerével Kalmár András beszélgetett.