Nem tudom, hogy megválaszolható-e ez a kérdés. Azt tudom, hogy a válasz megtalálásának a vágya ősrégi vágy. Legalább is azokban a kultúrákban, amelyekben hallottak Jézus Krisztus atyjáról, a mi Istenünkről. A vágy persze létezett már a zsidó kultúrában is, de ott nem kapcsolódott össze a Szentlélek vezetésének kérdésével. Viszonylag egyszerű eljárásmód létezett: a „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből” parancsolat első része (szív és lélek) láthatatlan, vagy közel láthatatlan maradt, míg a második rész (elme és erő) jól leképezhető egységként átvette – már-már kizárólagos módon – a parancsolat betöltésének ellenőrző szerepét.Sajnos, mivel az ember (a mai is) az Istennel való kapcsolatában mindig jól meghatározható fogódzókat keres, ezen a zsidó megközelítésen a kereszténység sem igen tudott túllépni. Igaz ez a napjainkban is. Mivel mi sem tudunk mit kezdeni a Nagy Parancsolat első felével, hajlamosak vagyunk megrekedni azon a szinten, ahol a zsidók is értelmezték a tennivalókat – és marad a nagy kérdés: Előre eldönthető-e, hogy amit tenni szándékozunk, Isten Lelkétől jövő késztetésből, vagy vágyvezérelt testi gondolatainkból származik?Mi tehát a teendő? Miben más az Újszövetség, mint az Ószövetség?