Hónapok teltek el utolsó hírlevelünk óta – és bizony nem lesz könnyű újból felvenni az elszakadt fonalat. Éppen ezért a következő hetekben igyekezni fogok minél több elmaradt igehirdetés anyagát közzétenni.

Tegnap egykét héttel korábbi igehírdetés folytatása került sorra. A gondolat nem új. Korábban egyszer már beszéltem arról, hogy életünkben Isten jelenléte saját döntésünkhöz kötődik: "annyi a világ, amennyit beletöltesz" – mondja a Dréher reklám, és elgondolkodtató lehet, hogy ez igaz szellemi értelemben is. Bizonyságtételünk ereje szoros kapcsolatban áll az "élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" örök törvényével – mondhatnám örök kérdésével.

A főpapi imában Jézus két párhuzamos igazságot fogalmaz meg: arról beszél, hogy ebben a világban élünk, majd arról, hogy ... mégsem ebből a világból valók vagyunk. Mi lehet az egyensúly titka? Melyek azok a tényezők, amelyek segíthetnek abban, hogy a világ kívánatosnak ítélje meg a bennünk élő Krisztust?

-  Számolnunk kell azzal, hogy történelem-szemléletünk többnyire hamis
-  Mintakövetés helyett az Istennel való élő kapcsolatra kellene törekednünk
-  Kevesebbet kellene foglalkoznunk a világ dolgaival, hiszen „Minden szabad,
   de nem minden használ, minden szabad, de nem minden épít.” 
-  Pált idézve: semmiben „se szabjátok magatokat e világhoz..."

Az ókor kedvelt irodalmi műfaja volt a "Nevezetes történetek krónikája". Ezt érhetjük nyomon az Eszter könyvében is, ahol egy álmatlan éjszakán Ahasvérus ebből olvastat magának, és jut eszébe, hogy Márdokest még nem jutalmazta meg.

Ezt a műfajt alkalmazza Lukács is. Egyértelműen jelzi, hogy a "Apostolok Cselekedeteiről" írt könyv egyenes folytatása a "Jézus Cselekedeteiről" írt könyveknek (az evangéliumoknak). A cselekvő személyében sincs változás: ugyanaz a Jézus, aki az evangéliumokban egy személyben tevékenykedett, folytatja a cselekvést a mennybemenetel után is az apostolokon keresztül a Szentlélek által.

A cél ma is ugyanaz: Jézus rajtunk keresztül kíván cselekedni, de továbbra is a Szentlélek által.

Készek vagyunk erre a szolgálatra?

Mindannyiunkat foglalkoztató, talán bizonyos értelemben megosztó kérdéskörrel foglalkoztam október 13-án: Hogyan értékeljük a körülöttünk lévő világban zajló eseményeket? Kell-e egyáltalán értékelni? vagy: csukjuk be a szemünk, mintha nem létezne gonoszság? Hallgassunk, amikor az igazságtalanság az égbe kiált? Ketté lehet-e szakítani énünk, és reagálhatunk-e jól mind a két életterünkre, ami egyrészt a mennyei polgárság, másrészt a földi lét?

A kérdés megválaszolása a FÓKUSZ kérdése. Ki, vagy mi áll a mindennapi életed fókuszban? Ha Isten, úgy egészen más szívvel és más szemmel élsz az események forgatagában, mint amikor az aggodalom és az igazságérzet határozza meg a mindennapjaidat.

"Annakokáért ha feltámadtatok Krisztussal, az odafennvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, Isten jobbján ülve" – tanítja a Kolossé 1.1. Ezt tesszük? Hogyan viszonyulunk azokhoz a láthatatlan dolgokhoz, amit Isten mond el nekünk akár önmagáról, akár rólunk? A kérdés megválaszolása azért nagyon fontos, mert a viszonyulásunk fogja meghatározni azt, hogy hogyan fogunk tenni, cselekedni.
Vajon milyen Isten szemében most a rólam szóló bizonyság?