Nem szokatlan, hogy Isten, amikor valamint a szívünkre akar helyezni, akkor többször és többek által küld üzenetet! Ez történt ezen a vasárnapon is. Isten ezúttal Juhász István szívére helyezte a Máté 6. egyik – két hete a Lukács evangéliumából elhangzott – fő üzenetét: NE AGGODALMASKODJATOK! István külön kiemelte, hogy Jézus – tőle nagyon szokatlan módon – számos érvveltámasztja alá a felszólítást, ezzel is hangsúlyt adva annak, hogy az érzelmi alapon bennünket megkörnyékező aggódásra miért nincs és nem is lehet semmilyen racionális indok. Az Istenben élő, Benne bízó embert az elmevizsgálódása is arról kell, hogy meggyőzze, hogy MINDEN RENDBEN VAN!

A világ szemünk előtt zajló változásai (látott dolgok) és a médiák híradásai (hallott dolgok) erősen befolyásolják nem csak az érzelmeinket, de próbára teszik hitünket is. Vajon miért annyira zsigeri válasz az ember – még a hívő ember – részéről is az aggódás. És vajon fel tud-e ez oldódni valamilyen módon? Mi lehet az aggódás mentesen megélt hétköznapok titka? És vajon be lehet-e tölteni Jézus parancsolatát: "ne aggodalmaskodjatok az életetek felől, hogy mit egyetek, sem a testetek felől, hogy mibe öltözködjetek."

Nem mindennapi történetet jegyez fel a II. Mózes 4. 24-26: Mózes küldetése szinte még el sem kezdődött, amikor Isten meg akarja őt ölni. Ezt érzékelve Cippóra lemetszi a fia előbőrét, és (erősen szemérmes fordításban) Mózes "lábához" érinti – majd elhangzanak ezek a titokzatos szavak: "Bizony, véren szerzett jegyesem vagy nekem!"No, de mi lehet mindennek a jelentősége? Erre kereste a választ az elmúlt vasárnap Juhász István. Az igehírdetést ezúttal is kötetlen hangulatú, sok irányba kitekintő, izgalmas beszélgetés követte.

Meglepő, hogy mennyire meghatároz bennünket a Bibliában található kifejezések beazonosításának kényszere, a sehova nem vezető agyalás. Meghalljuk a hívószót: "tíz szűzek" és azonnal beindul a motor... Kik azok a szűzek? és mi az olaj? hát a lámpás? nem is beszélve az éjfélről, meg a bezárt ajtóról! Tényleg nem ismeri Krisztus az övéit? No, van itt kérdés bőven...!De, vajon ezeket a kérdéseket akarja megválaszolni a példázat, vagy Krisztus valami egészen mást akar a szívünkre helyezni? Elképzelhető, hogy már megint "a fától nem látjuk az erdőt"?

Ha találtok véletlenül egy patkószöget – mondta Papp Anti – arra vigyázzatok nagyon, mertha elveszik a patkó, akkor elveszik a ló;ha elveszik a ló, elveszik a lovas;ha elveszik a lovas, elveszik az örs;ha elveszik az örs, elveszik a szakasz;ha elveszik a szakasz, elveszik a század;ha elveszik a század, elveszik az ezred;ha elveszik az ezred, elveszik a zászlóalj;ha elveszik a zászlóalj, elveszik a hadtest;ha elveszik a hadtest, elveszik a csata;ha elveszik a csata, elveszik a háború;ha elveszik a háború, elveszik a Haza;ha elveszik a Haza ... akkor MINDEN elveszik

A kötetlen – párbeszédekkel meg-meg szakított – ígehirdetés központi gondolata az volt, hogy a kis dolgoknak is nagyon nagy a jelentősége: egy elejtett szó..., egy cselekedet, amit megtehettél volna... mind, mind kicsiny dolog, ami a jövőt formálja!

Vajon, meghallgat-e az Úr? - tesszük fel a kérdést csalódásaink pillanataiban. Az egyszerű válasz: Igen. Juhász István ugyanakkor elénk tárta azokat az ígerészeket, amelyek segíthetnek a szélsőséges (igen-nem, akkor, ha...) válaszok kényszerétől való megszabadulásban. Ne felejtsük el Dávid az Atya szívét tárja fel, amikor zsoltárában arra buzdít, hogy "gyönyörködjél az Úrban és megadja néked szíved kéréseit!"

Mindannyian futunk az Isten által számunkra kijelölt versenypályán, és mindannyian szembenézünk azzal a kihívással, hogy az ördög számtalan akadályt gördít elénk, hogy megakassza futásunkat. Mivel "futásteljesítményünk" az Istennel való szoros kapcsolatunktól függ, át kellene gondolnunk, hogy vajon nem kellene-e több időt szánnunk az Istenre, hogy ne az állandó bukdácsolás legyen a mindennapi tapasztalatunk.

Az értelmező szótár szerint a siker "az a kedvező végeredmény, amely összhangban áll korábbi célkitűzéseinkkel, terveinkkel". Elgondolkodtató tény, hogy mennyire magába szívta a keresztény társadalom is a Világnak ezt a gondolkodását. Hallunk nagy nevekről, világszinten ismert prédikátorokról, evangélistákról, igazi példaképekről... Mégis, mennyire más ez, mint a Biblia arcképcsarnoka: Ádám, Ábrahám, Dávid, Jób stb. – Isten elhívott emberei, akiknek életpályáját küzdés, csalódás, látható sikertelenség övezte. Legfőbb ideje lenne megszabadulnunk az ereményekre és a teljesítményre való törekvés ördögi béklyójából!

Pünkösd hétvégéjén három felejthetetlen napot töltöttünk együtt Orfűn. Közel hetven testvér Zalaegerszegről, Biatorbágyról, Sopronból, Szombathelyről, Paksról, Dunavecséről – és a Kálvin térről. :) Határozottan nem az volt a célunk, hogy keresztény "konferenciát" tartsunk Sokkal inkább motivált bennünket az a gondolat, hogy "a közösség célja maga a közösség". Éppen ezért a reggeli áhitatokon túl minden időt a személyes kapcsolatokban megélt közösségre szántunk. Kirándultunk, barlangtúrán vettünk részt, sárkányhajóztunk, tábortűz körül ültünk, vagy gondosan kevert csapatokba fejlődve közös társasjátékok során kerültünk közelebb egymáshoz – esténként pedig összegyűltünk Isten közös dicsőítésére.

Nem tudom feltünt-e nektek, hogy amikor az Istent 10 éven át teljes szívvel kereső Jósiás reformjait követően – azok mintegy "mellékes" következményként – a templomot helyreállító munkások megtalálták Mózes törvénykönyvét, Jósiás azonnal kristálytisztán érzékelte hogy nagy a baj. Számomra az eseményeknek ez a sorrendje azt sugallja, hogy minél kitartóbban keressük az Istent, mi is annál tisztábban felismerjük az Ő szentségét, és ennek fényében kezd valós alternatívaként felsejleni előttünk az ÍTÉLET. Félek attól, hogy a mai pozitívista gondolkodású keresztény azért nem látja az ítéletet, mert NEM keresi teljes szívéből az Istent. Marad a „békesség és bővölködés” evangéliuma, a pozitív istenkép, amely elhomályosítja az értelmet, és elfedi a szem elől azt a VALÓSÁGOT, hogy kegyelme és szeretete mellett „a mi Istenünk megemésztő tűz”.