Erdély FM

Erdély FM

By Erdély FMNews
Download on the App Store

Erdély FM episodes

  • Két rockopera egy hétvégén Marosvásárhelyen: Magnificat és Wégidők


     Ezen a héten a Mustármag Közösség két különleges rockoperával várja a közönséget Marosvásárhelyen. November 5-én és 6-án este 7 órától a Nemzeti Színház színpadán először láthatjuk a megújult Magnificat-ot, majd a premierként bemutatott Wégidők – Az Élet kapujában című produkciót.

    Bereczki Évával, a közösség szervezőjével beszélgettünk arról, mire számíthat a közönség, és milyen élményt szeretnének átadni az előadásokkal. 


    8 min
  • A végzősök Hamletje a Stúdió Színházban

    November 11-én és 12-én, jövő héten kedden és szerdán este 7 órától a végzős magiszteri színész osztály adja elő a Stúdió Színházban Shakespeare: Hamlet című előadását Vladimir Anton rendezésében. 14-én, a Stúdió Fesztivál keretében is látható lesz a produkció. Dull Bence és Kitay Levent színészhallgatók voltak a vendégeink, akik meséltek nekünk a szövegről, magáról az előadásról, a próbafolyamatról és a beszélgetés végén még az is kiderül, hogy milyen zenét hallgat Hamlet.

    17 min
  • Törvény az életekért – Csép Éva Andrea a nőgyilkosságok megelőzéséről és a femicídium elismeréséről

     2025 első nyolc hónapjában legalább 40 nő vesztette életét Romániában, viszont a nőgyilkosságok megelőzését célzó új törvénytervezet most történelmi lépést tehet: a femicídium önálló jogi kategóriává válhat.

    A Naplopóban Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője beszélt arról, hogy miért volt elengedhetetlen ez a jogi változtatás, hogyan segítheti az adatgyűjtés a megelőzést , és mit üzen azoknak a nőknek, akik még mindig erőszakos kapcsolatban élnek.


    26 min
  • Alter-Native 33 – A rövidfilmek ünnepe Marosvásárhelyen

    Idén már 33. alkalommal rendezik meg a Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált, amely november 5. és 9. között várja a filmrajongókat Marosvásárhelyen. A rangos esemény évről évre teret ad a friss filmes tehetségeknek, a különleges látásmódoknak és a közönség–alkotó találkozások inspiráló pillanatainak. A fesztiválról és annak fejlődéséről, idei újdonságairól Németh Szabolcs Előd rádiós műsorvezetővel és filmkritikussal beszélgettünk.


    14 min
  • Közösségben születik a moziélmény – beszélgetés Németh Szabolcs Előddel, az Édentől Keletre filmklub házigazdájával

    A marosvásárhelyi G Café falai között hétről hétre életre kel a mozi varázsa – nemcsak a vásznon, hanem a közönség soraiban is. Az Édentől Keletre filmklub célja, hogy a filmnézés ne pusztán passzív élmény legyen, hanem inspiráló közösségi párbeszéd. A klub házigazdája, Németh Szabolcs Előd rádiós műsorvezető és filmkritikus, aki minden héten új témákat, rendezőket és gondolatokat hoz a vászonra és a nézők közé. A következő interjúban arról mesél, hogyan indult az idei évad, miként válogatja a filmeket, és milyen a marosvásárhelyi filmkedvelő közönség igénye ma.


    12 min
  • My Family Market – 3 éve együtt a helyi ízek és közösség szolgálatában

     Vendégünk ezúttal Herczeg Attila, a My Family Market főszervezője, aki immár harmadik éve gondoskodik arról, hogy a marosvásárhelyiek hónapról hónapra találkozhassanak a legjobb helyi termelőkkel, kézműves finomságokkal , és egy igazán barátságos közösségi hangulattal .

    A vásár születésnapja alkalmából Attila mesél a kezdetekről, az elmúlt évek tapasztalatairól, a vásárlók és termelők visszajelzéseiről, valamint arról is, milyen meglepetésekkel és szezonális különlegességekkel készülnek a születésnapi hétvégére.


    22 min
  • Csobbanjunk bele az úszás világába!

     Zayzon-Bódis Tamás, az Aquasport úszóedzője volt a vendégünk az Erdély FM stúdiójában. 💦 Tamás mesélt arról, hogyan lehet megszerettetni a vizet a legkisebbekkel, hogyan segít az úszás a gyerekek fejlődésében, és mi mindent tanít ez a sport az életről.

    17 min
  • Felavatják a Teleki Téka restaurált Freskós termét

     A látogatók most először láthatják újra azt a teret, amelyről sokáig csak sejtették, hogy különleges múltat rejt. Hogy pontosan hogyan bukkantak a falfestményekre, kik dolgoztak a helyreállításon, és mit jelent mindez a Téka számára, arról Lázok Klárával, a Teleki Téka főkönyvtárosával beszélgetett Eszter a RádióAktívban.


    18 min
  • Ha a könyvek beköltöznek a képernyőre, nem vész el az élmény – csak átalakul.

    Ősz van , rövidülnek a napok, a bekuckózás ideje jön – de vajon maradt még időnk olvasni a képernyők és értesítések között? A könyvek világa átalakul: ott van már a podcastokban , bookstagram-oldalakon , online közösségekben . De vajon ez veszteség vagy újjászületés?

    Erről beszélgettünk Szabó Eszterrel, olvasásnépszerűsítővel, az Okulusz podcast és közösség alapítójával, aki azért dolgozik, hogy az olvasás újra menő legyen – akár a digitális térben is.


    30 min
  • Megalakult az Erdélyi Magyar Marketing Szövetség

    Erdély marketingesei mostantól közös szakmai otthonra találtak – hivatalosan is megalakult az Erdélyi Magyar Marketing Szövetség (EMMSZ). A szervezet célja, hogy összefogja a régió marketingeseit, erősítse a szakmai párbeszédet, és inspiráló közösséget teremtsen mindazoknak, akik hisznek a marketing stratégiai erejében. Az alapítás apropóján Lender Zsolt elnökkel és Bardosán Sheila alelnökkel beszélgettünk az indulásról, a célokról és arról, miért fontos ma Erdélyben egy ilyen összefogás.

    12 min

About Erdély FM

From the publisher's feed

Az Erdély FM rádió podcast csatornája