
Sign up to save your podcasts
Or


A magyar nóta és operett legszebb dallamai csendülnek fel Szerelemhez nem kell szépség címmel, egy tízállomásos nyári turné során Erdély-szerte. A különleges koncertélményről, az előadás kulisszatitkairól és budapesti színházi munkáiról Nemes Tibort kérdeztük a Naplopóban.
Különleges táncos workshopra várják az érdeklődőket július 5-én 10 órától, a Forradalom utca 8. szám alatti Borudvarban. A foglalkozást Hajdú Flórián, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művésze vezeti, a részletekről pedig Varró Huba, a Boróka Néptáncegyüttes vezetője mesélt nekünk a Naplopóban.
Vizi új albumának második dala, a Life Goes On egy személyes, őszinte történet – sőt, két történet – zeneileg és érzelmileg is mély rétegekkel. Az énekes-dalszerző június 27-én Nyárádszentlászlón mutatja be élőben a készülő feel. című lemezt egy különleges, szabadtéri koncerten. A Wurlitzerben Vizi mesélt a dalról, az album születéséről, és arról, miért fontos számára a természet közelsége.
A Musica Orbis nemzetközi kórusfesztiválra készül az Eufónia Pedagóguskórus. Vendégeink Strausz Imre István alapító,karnagy és Szentpétery Emese kórustag voltat, akik meséltek a kórus múltjáról, közösségi erejéről és a prágai fellépés kihívásairól.
A jóga világnapján, június 21-én különleges programra hív Balázs Gyöngyvér jóga- és Aviva-torna oktató Székelyboósba. A közös jógázás, hangtálas relaxáció és inspiráló beszélgetések célja a testi-lelki feltöltődés és a női egészség támogatása. Az esemény kapcsán Gyöngyvér mesél a módszereiről, tapasztalatairól és a közösségi kapcsolódás erejéről.
🎶 🌞A Summer Music Session Camp, azaz SMS Camp egy különleges zenei és alkotótábor, ahol a tinédzserek nemcsak zenélni, hanem írni, játszani, közösen alkotni is tanulhatnak. 🎼🎭✍️
Gráncsa Ferenc, a Forte Alapítvány alelnöke és az SMS Camp főszervezője volt a telefonos vendégünk, aki mesélt a tábor történetéről, a műhelymunkák izgalmas világáról, a zene személyiségformáló erejéről és arról is, hogyan tudják támogatók segíteni ezt a közösségi kezdeményezést. 🤝💬
A parajdi sóbányából kiszivárgó só miatt leállt a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban és környékén. Bár időszakosan újraindult, a csapvíz továbbra is ihatatlan. Hajdu Zoltánnal, a Fókusz Öko Központ ügyvezető elnökével beszélgettünk a válság okairól, hatásairól és a megoldási lehetőségekről.
A parajdi sóbánya körül kialakult súlyos helyzet nemcsak a környezetre, hanem több település lakosságára is hatással van. Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke volt a telefonos vendégünk, akitől első kézből tudhattuk meg, mi áll a gátak lebontása mögött, mit jelent a sókoncentráció megugrása a Kis-Küküllőben, és milyen lépések várhatók a közeljövőben.
Június 14-én egészen rendhagyó zenei és kulturális élmény várja a közönséget Csíksomlyón: a Bagossy Brothers Company a Hármashalom-oltárnál adja elő nagyszabású Csillag az égen című koncertjét. A produkció a zenekar legismertebb dalait népzenei hangszerelésben, táncosokkal, erdélyi muzsikusokkal és a Bartók Táncegyüttes közreműködésével viszi színpadra . A különleges előadásról és a kulisszatitkokról Tatár Ata mesélt.
Az Ariel Gyermekszínház új bemutatója kapcsán vendégünk volt Bonczidai Dezső, az előadás rendezője. Mesélt a különleges bábokról, a pécsi koprodukcióról, a zenei világról és arról, milyen kihívás egyszerre rendezőnek, tanárnak és társulati tagnak lenni.
From the publisher's feed