
Sign up to save your podcasts
Or


A Sóváradi Házi Fagylalt hírét és ízét egyre több erdélyi településen ismerik, ezen a héten az Erdély FM-en is szinte minden az ők fagylaltjukról szólt a nyereményjáték kapcsán. Arról talán kevesebbet tudunk, hogy milyen történet, milyen csapat és milyen munka áll a vásárokban kapható kézműves fagyik mögött, úgyhogy meghívtuk egy beszélgetésre Bíró Kingát, a Sóváradi Házi Fagylalt egyik alapítóját, tulajdonosát és mindenesét, hogy meséljen nekünk kezdetekről, kihívásokról, sikerekről és arról a szenvedélyről, ami ezt a fagyit övezi.
Május 17-én mutatta be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata SŁAWOMIR MROŻEK: MULATSÁG című előadását. Ennek okán az előadás rendezője, Keresztes Attila volt Szidi vendége a Szélcsendben. A beszélgetésben szó esik többek közt a szövegről, alternatív térről, díszletről, jelmezről és a dráma mögöttes tartalmáról is.
Múlt héten mutatták be Romániában a Lefkovicsék gyászolnak című magyar filmet. Láthatták a filmet Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Maroshévízen, Temesváron és Bukarestben, de lesz vetítés Kézdivásárhelyen és Aradon is. Ennek okán a Szélcsend vendége a film rendezője, Breier Ádám volt. A beszélgetésben szó esik az ő szakmai útjáról, a film témájáról, a főbb karakterekről és nagyon sok izgalmas részletre is fény derül.
Épített örökségünk, a műemlékeink olyan történelmi kincsek, amelyek megmutatnak nekünk egy szeletet a múlt értékeiből, viszont a jövő számára is fontos üzenetet hordoznak. Éppen ezért fontos, hogy vigyázzunk a régi épületeinkre, azonban azzal is tisztában kell lennünk, hogy a műemlékvédelem sok kihívást rejt magában, számos kritériumot figyelembe kell venni, amikor restaurációra kerül sor. A Naplopó vendége Varga-Pál Petry Zsolt, a BioDry Romania tulajdonosa és ügyvezetője volt.
Az Európai Cöliákia Egyesületek Szövetsége május harmadik vasárnapján rendezi meg a lisztérzékenység világnapját, melynek célja a gluténérzékenységre való figyelemfelhívás és a betegségben szenvedők tájékoztatása arról, hogy mik a betegség veszélyei és milyen diétával lehet kordában tartani azt. A Naplopóban mi is erről kérdeztük Nagy Bea dietetikust.
Május 18-án, szombaton kerül sor az év legfontosabb múzeumi eseményére, a Múzeumok Éjszakájára. Az előkészületekről, programokról és helyszínekről Farkas Noémi főszervező és Jeremiás István, a Kultúrpalota munkatársa számolt be Szidinek a Szélcsendben.
Az elmúlt években a piacon újabbnál újabb kínai webshopok jelentek meg, óriási népszerűségnek örvendve az online vásárlás kedvelői körében. Az alacsony áron kínált termékek megragadják bárki figyelmét, függetlenül attól, hogy a minőség ellenőrizhetetlen. Ez a jelenség már olyan méreteket öltött, hogy még a legnagyobb távol-keleti online shopok is veszteségeket könyvelhetnek el az alacsony árak miatt. Mindez számos kérdést vet fel a globális gazdaság és az online kereskedelem jövőjével kapcsolatban. Kérdéseinkre Fábián István közgazdász válaszolt.
Miért fontos rendelkeznünk adónk 3,5%-áról? Kiket támogathatunk? A hétvégén ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak azok, akik kilátogatnak a marosvásárhelyi Civil Szervezetek Vásárára. Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke volt a Naplopó vendége.
Május 18-án, Pünkösd szombatján, délután 5 órakor, Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában lesz látható a Szent Kinga Gyűrűje címet viselő zenés misztériumjáték. A részletekről Török Viola rendezővel beszélgetett Szidi a Szélcsendben.
Koszika elhozta legújabb, Mint a csillag című dalát a Naplopóba, valamint mesélt alkotói folyamatokról és a most induló koncertszezonról is.
From the publisher's feed