Erdély FM

Erdély FM

By Erdély FMNews
Download on the App Store

Erdély FM episodes

  • Állagmegőrzés és takarítás a Békási-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Parkban

    Az országos helyreállítási alapból finanszírozzák a Gyilkos-tó fennmaradását. A beruházás során megtisztítják az üledéktől a tavat, hogy ezzel késleltessék a tó természetes folyamatok általi eltűnését, kitakarítják az üledékfogó gátakat és a tó környékét. A víz világnapján Hegyi Barna, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója volt a Naplopó telefonos vendége.

    18 min
  • Barabási Attila-Csaba - Sárga Rózsa a Maros Művészegyüttesnél

    A Sárga rózsa Jókai Mór 1892-ben írt pusztai regénye. A táncelőadásban ennek a paraszti világból inspirálódott regénynek a drámai történetét dolgozta fel a Maros Művészegyüttessel Könczei Árpád koreográfus-rendező. Az előadás az ősi történeteknek, jelentéseknek és erőknek a hullámzása, melyek hordozói a Hortobágy népdalai, néptáncai és népviselete. Az előadásról Barabási Attila-Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója beszélt az Erdély FM-nek.

    30 min
  • Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztivál - Bocsárdi László fesztiváligazgató

    Március 24-28. között zajlik a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál idei első felvonása. Az idei fesztivál sok tekintetben más. Mi a különbség az idei rendezvény és az eddigiek között? Milyen előadásokat láthat a közönség? Mi várható még idén? Bocsárdi László fesztiváligazgatóval beszélgetett Bugnár Szidi telefonon, akitől azt is megkérdezte, hogy milyen érzés Uniter rendezői életműdíjat kapni?

    16 min
  • SLAM POETRY - Kemény Zsófi és Mészáros Peti

    FESZT PETŐFI címmel minifesztivált szervezett a Tompa Miklós Társulat Marosvásárhelyen, amelynek része volt a PETŐFI 200 – SLAMMER GÁLA. Az előadás előtt Kemény Zsófi és Mészáros Peti volt Bugnár Szidi vendége a Szélcsendben. Szó volt arról, hogy mit is jelent a slam poetry, mit jelent Erdélyben, Magyarországon és a világ más pontjain? Beszélgettek az alkotás folyamatáról és Zsófi új könyvéről is.

    29 min
  • Simon István balettművész - Winterreise Marosvásárhelyen

    Marosvásárhelyről indult és most végre itthon, a Kultúrpalotában lép fel Simon István balettművész. Schubert Téli utazás (Winterreise) című darabját láthatja a közönség, mely a művész elmondása szerint számára az egyik legfontosabb és a szívéhez legközelebb álló alkotás, amelyet valaha táncolt. Az előadásban, amellyel bejárták a világot, a zeneművészet, az énekművészet és a táncművészet organikus fúzióját hozzák létre kitűnő táncosokkal együtt. Simon Istvánnal Eszter beszélgetett a Naplopóban.

    21 min
  • Mindent tudunk 1848-ról? - Tamási Zsolt történész

    A népek tavasza, vagyis az 1848-49-es forradalmi események sorozata jelen volt az európai országokban, és ha a szabadságharcra emlékezünk, akkor nem feledkezhetünk meg az európai összefüggésekről sem. A kontinens történelmében máig ez számít a legnagyobb történelmi hullámnak. Mi is zajlott pontosan Európában? Tamási Zsolt történészt kérdezte Ambrus Laura a Naplopóban.

    34 min
  • Művészeti vezetőként új szerepben - Berekméri Katalin

    Berekméri Katalin a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának új művészeti vezetője. Hogyan érzi magát ebben a szerepkörben? Milyen változást hoz ez az ő és annak a társulatnak az életébe, amelynek eddig is tagja volt. Milyen tervek vannak születőben? Katus Bugnár Szidi vendége volt a Szélcsend kulturális műsorban.

    28 min
  • Székely Csaba - Kortárs Magyar Dráma-díj

    Másodszor vehette át a Kortárs Magyar Dráma-díjat Székely Csaba, idén a Mária országa című történelmi játékával, amelyet a Szegedi Nemzeti Színház felkérésére írt. A darabot 2022-ben mutatták be Alföldi Róbert rendezésében. Székely Csaba, aki az Erdély FM-hez "hazajön", hiszen egykor rádiós műsorvezető is volt, most Bugnár Szidi vendége volt a Szélcsend kulturális műsorban.

    36 min
  • Böjt régen és ma

    Hogyan élték meg a böjt időszakát régen? Milyen hagyományok voltak és vannak életben ma is? Mitől függ az, hogy mit eszünk és mit nem? Hogyan változtak ezek a szokások az idők során? Vajda András néprajzkutató volt Ambrus Laura vendége a Naplopóban.

    28 min
  • Mit kell tudni a Bisztroje-csatornáról?

    Unger Enikő, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum földrajztanára volt segítségünkre abban, hogy jobban megértsük, miért különleges a Duna-delta, miért kellene megvédeni jelenlegi formájában és hogyan befolyásolja a delta ökoszisztémáját, ha elhamarkodott beavatkozásokat végeznek.

    22 min

About Erdély FM

From the publisher's feed

Az Erdély FM rádió podcast csatornája