
Sign up to save your podcasts
Or


Mit mond a Biblia a tetoválás kérdéséről? Keresztényként lehet vagy nem?
Ezen a héten egy különleges játékkal készültünk nektek, egy BIBLIAI QUIZZEL!
Élvezzétek
Hogyan adjuk el a kereszténységet? Hogy mutassuk be úgy, hogy az embereknek könnyen emészthető legyen és ne utasítsák el egyből?
Talán hallottad már te is ezeket a kérdéseket, de ma arról fogunk beszélni, hogy miért nem helyes ez a fajta hozzáállás.
Voltál már olyan állapotban, amikor teljesen kiapadtál szellemileg?
Mit mond a Biblia a kiégésről, annak a megelőzéséről és a helyreállásról? Egyáltalán csak a Bibliát kell alapul venni ebben a kérdésben vagy használhatunk-e más eszközöket?
Talán az egyik leginkább kimeríthetetlen téma a fiatalok között a párkapcsolat. Az előző adást folytatva ezen a héten is erről fogunk beszélni, főleg arról, hogy a kapcsolat melyik fázisában mikre érdemes odafigyelni.
Megjött a tavasz, virágoznak a fák, csicseregnek a madarak, a hormonok pedig elkezdenek dolgozni.
A héten elkezdünk beszélgetni a párkapcsolatokról és annak milliónyi aspektusáról, úgyhogy ha valamit kihagyunk, nyugodtan jelezzétek felénk!
Az elmúlt 2000 évben nagyon sok tévtanítás lett népszerű a keresztények körében. Van, aminek van (kontextusból kiragadott) bibliai alapja, és van, ami teljesen emberi kitaláltság. De hogyan lehet ezeket felismerni és megkülönböztetni az egészséges tanítástól?
Te tudod, hogy mit csinálsz és miért? Vagy csak követed a többieket? Minden esetben rossz a tömegnyomás, vagy lehet hasznos is?
A mai adásban arról beszélünk, hogy mi a szégyen, mit jelent szégyellni magunkat, és hogy ez milyen helyzetben egészséges és mikor teljesen rossz.
Mit jelent következetesnek lenni a gondolkozásunkban és főleg a Bibliát tanulmányozásban?
From the publisher's feed