A disszertáció a szájüregi daganatok mütéti eltávolítása miatt kialakult beszédzavarok vizsgálatával foglalkozik akusztikai, artikulációs és percepciós szempontból.

A felhasznált módszerek egy részét klinikai vizsgálatokra még nem alkalmazták, ezért az elemzés elsösorban exploratív jellegü. Ebböl következik, hogy a vizsgált személyek (8 beteg) és a vizsgált hangok (4 mássalhangzó) száma viszonylag alacsony, ellenben az elemzés részletes és sok szempontra kiterjed.

A középsö szagittális réteget ábrázoló artikulációs felvételek dinamikus mágneses rezonanciás tomográfiával (MRT) készültek (8 kép/mp), és az elemzés a nyelv és szájpadlás között mért távolságon alapszik. Az akusztikai elemzés során vizsgált paraméterek megegyeztek a mássalhangzók jellemzésére általában használt méröszámokkal: idötartam, relatív intenzitás és hanszínkép-elemzés. A vizsgálat tartalmazott továbbá egy auditív leírást, valamint az általános beszédképesség megítélésére szolgáló érthetöségi és percepciós tesztet.

A szibilánsok mütét utáni produkciójának elemzése meglepö eredményeket hozott. A szakirodalomban elterjedt nézet, hogy a posztalveoláris képzési helyü /S/ nagyobb artikulációs eröfeszítést igényel, mint az alveolárisan képzett /s/, ami megmutatkozik abban, hogy az /S/ hangot a nyelvfejlödés során a gyermekek késöbb sajátítják el, valamint abban, hogy e hang elöfordulása a különféle nyelvekben alacsonyabb, mint az /s/ hangé. A kísérleti eredmények azt mutatták, hogy amennyiben a szibilánsok produkciója mütét után károsodott, akkor az /s/ és /S/ hangok nagymértékü neutralizációja figyelhetö meg, azaz mindkét hang akusztikai és artikulációs jellemzöi az /S/-re jellemzö értékek felé tendálnak. Mindezek alapján valószínüleg újra kell gondolni azokat a feltevéseket, amelyek a két hang között fennálló akusztikai különbségeket egy nyelv alatti üregre (Perkell, Boyce and Stevens, 1979), ill. egy másodlagos akadályra (Shadle, 1990) vezetik vissza. Eredményeink alapján feltételezhetö, hogy az /s/ és /S/ megkülönböztetésében elsösorban a nyelv formája, nem pedig a képzés helye a döntö tényezö.

A legsúlyosabb károsodás a laterális /l/ hang produkciójában volt megfigyelhetö. A németben jellemzö apikális, azaz nyelvheggyel történö képzésre a mütétet követöen csupán egyetlen beteg volt képes. Elképzelhetö, hogy a többi betegnél megfigyelhetö laminális, azaz nyelvperemmel történö képzés oka a nyelvhegy általában jelentösen csökkent mozgási képessége volt. Lehetséges azonban, hogy a hét betegnél megfigyelt zavarok azzal függenek össze, hogy a mütét során károsodást szenvedett a Musculus genioglossus nevü izom, amelynek egyik feladata, hogy a nyelvtestet lefelé húzza. A vizsgálat eredményei nem tették lehetövé azon elméletek tesztelését, amelyek az apikális és laminális képzést az F1 és F2 eltolódásával, valamint az F2 és F3 közötti különbség változásával hozzák összefüggésbe. Ennek oka, hogy a formánsok változását elöidézö faktorok, mint a képzés helye és a nyelv helyzete, részben egymás ellen hatnak, és gyengítik vagy kioltják az akusztikai jellemzökre gyakorolt hatást.

A veláris réshang képzése egyetlen betegnek sem okozott nehézséget a mütét után. A német /x/ hang normális produkciójára igen széles változatosság jellemzö (lehetséges mind a veláris, mind az uvuláris képzés), és nincs szükség precíz nyelvmozgásokra. A veláris és uvuláris allofónok elöfordulása minden bizonnyal nem csupán személyfüggö, hanem ugyanazon személy is használhat különbözö képzési helyeket közvetlenül egymás után végzett felvételek során. Mütét után valamivel jellemzöbb volt az uvuláris képzési hely. Ennek az lehet az oka, hogy az uvuláris képzés a nyelvtest kisebb mértékü megemelésével jár, mint a veláris képzés esetében.

A percepciós teszt azt mutatta, hogy az egyes betegek percepciós megítélése nemcsak a daganat méretétöl és helyétöl függ, hanem az eredményeket kedvezötlenül befolyásolhatja a mütét utáni gyors beszédtempó is.

Die vorliegende Arbeit verfolgt das Ziel, den Akzent in der litauischen Poesie zu untersuchen und festzustellen, woher die Akzentabweichungen von der Standardsprache in der Dichtung kommen, ob dabei der Dialekt des Dichters, seine Vorbilder, das Umfeld und die Orte längerer Aufenthalte, die Ausbildung des jeweiligen Dichters sowie die Einflüsse anderer Dialekte, die Umgangssprache, der Akzentuierungskanon in der damaligen Zeit, die Tradition der litauischen Poesie und der Volkslieder, die metrischen Rhythmusregeln, Reim usw. eine Rolle spielen.

Die Kaiserchronik entstand als erste deutsche Reimchronik im zweiten Drittel des 12. Jahrhunderts in Regensburg und gehörte zu den beliebtesten Texten im Jahrhundert ihrer Entstehung. Die vorliegende Arbeit beschäftigt sich mit einem Ausschnitt des 17.000 Verse umfassenden Werkes von ca. 2000 Versen, in welchem die mittelalterlichen Herrscher vom Karolinger Ludwig dem Frommen bis zum Staufer Konrad III. in chronologischer Abfolge beschrieben werden. Dass historische Persönlichkeiten und Ereignisse hier erstmals nicht in der Sprache der schriftkundigen Kleriker – Latein – präsentiert werden, sondern in der Volkssprache, ist das Außergewöhnliche des Werkes. Damit stand der Dichter der Kaiserchronik aber auch vor dem Problem, diese beiden bisher weitgehend voneinander unabhängigen Traditionen der schriftlichen und der mündlichen Kultur miteinander in Einklang zu bringen. Ziel dieser Arbeit ist es, darzustellen, wie ihm dies gelungen ist und welche Elemente des mündlichen Dichtungshintergrundes in sein Werk eingeflossen sind.

Analysis of social capital in ethnic, gated, and virtual communities in the US with different theoretical approaches (Pierre Bourdieu, James Coleman, Robert Putnam)

Das Thema dieser Arbeit ist Kommunikation im Allgemeinen und politische Kommunikation im Speziellen. In ihr wird - praxisorientierter als in bereits vorliegenden Arbeiten - von germanistischer Seite untersucht, ob die öffentliche Kommunikation, insbesondere die politische, sich, will sie ihre Ziele erreichen, immer weiter an der wirtschaftlichen Kommunikation orientieren muss, insbesondere auch an Markenkommunikation. Durch die Zusammenführung dieser beiden Kommunikations-Genres kann sich Neues für die Zukunft und somit ein effizienterer Weg ergeben, mit den gestiegenen Anforderungen umzugehen. Ausgangspunkt dafür ist, dass deutliche Anzeichen identifizierbar sind, die es gestatten, bei der Beobachtung von politischer Kommunikation eine Entwicklung auszumachen, die beschrieben werden kann mit der zentralen These: Aktuelle politische Kommunikation wird maßgeblich vom Sinnzusammenhang der Marketingtechniken des Wirtschaftssystems bestimmt

In May 1783, the officers of the Continental Army of the United States of America organized themselves into the Society of the Cincinnati. Soon after, the veterans organization became the focus of an elaborate conspiracy theory which falsely accused

the officers of trying to establish a hereditary nobility and subvert the young republic.

Over the course of the mid-1780s, prominent revolutionary politicans such as John Adams

and Elbridge Gerry joined in the outcry. The conspiracy theory became a major

political controversy, and even impeded efforts to reform the Articles of Confederation.

However, despite their frantic tone and lack of a factual basis, the accusations were not

merely a fringe phenomenon created by political crackpots. Instead, the conspiracy

theory was deeply embedded in American political culture. When the political and economic problems of the 1780s threatened to disrupt the republican experiment,

many revolutionaries looked for a threat that might explain the crisis. They found that

threat in the Cincinnati, whose military background, federal organization, and aristocratic trappings made them suspect.

Als der Musikdramatiker Carl Orff auf das Märchen "Der Mond "(KHM 175) der Brüder Grimm stieß, glaubte er auf einen archaischen Schatz altgermanischer Überlieferung gestoßen zu sein. Das Märchen der Brüder Grimm, basierend auf einer Erzählung Heinrich Pröhles, diente ihm als Grundlage seines Stückes "Der Mond", das er zu einem kleinen Welttheater ausbaute. Was es aber mit Märchen wirklich auf sich hat, in welchen Traditionen Carl Orff lebte und dachte, hat vorliegende Unteruchung aufzuzeigen versucht. Sie versteht sich als Beitrag zur historischen und vergleichenden Märchenforschung.

This dissertation addresses Botho Strauß’ work in the period around 1990. The research literature describes the author’s change in this period to Real Presences and the Metaphysical.

Strauß’ Essay, Der Aufstand gegen die sekundäre Welt, which he wrote as an epilogue to Georges Steiner’s Real Presences, is decisive for this interpretation. This dissertation, however, proves through an exact analysis of this essay that Strauß did not use notions of godly presence, but remained within the semiotic paradigm. He does not draw on a real presence of

theological derivation for his aesthetics, but postulates a presence which semiotically corresponds to Pierce’s Index. In the plays under examination, Besucher, Schlußchor and Das Gleichgewicht, the presence of the signified can be derived from its performance. The question as to what the aesthetic sign refers to, leads to Strauß’ remarks about the unutterable, which may only be understood as a whole and cannot be rationally divided into individual parts. In this way it is the experience of art and beauty, in which the self awareness of the subject is fulfilled.

Based on the premise that subjectivity is in a constant to and fro between the finite and infinite ego and remains in the balance (“in der Schwebe”, Walter Schulz), the dramas at hand show different incarnations of the subjectivity problem: the conflict between the finite, everyday ego and the phantasmagoric ego (Besucher), the interpretation of one’s own ego as an indecypherable whole (Schlußchor), as well as the to and fro between the concrete sphere of the body and passion for the infinite (Das Gleichgewicht). The main thesis of this dissertation is that the intrasubjective conflict between the finite and infinite ego is implemented in the theatre as intersubjective actions. The finite and infinite ego or indeed the reflexive self is divided into different characters. The to and fro, the permanent swaying of subjectivity is expressed in Strauß’ mode of expression, which constantly undermines his statements and keeps what has been said in the balance.