
Sign up to save your podcasts
Or


Az állatjólétért felelős új helyettes államtitkárság civilekkel egyeztet, felmérné az állatvédelem szempontjából leginkább veszélyeztetett térségeket, támogatná az ivartalanítást, és egy erősebb országos hatóságot hozna létre. Pallós László, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium állatjólétért felelős helyettes államtitkára volt Benyó Rita és Benkő Andrea, a Kossuth állatvédelmi műsora szerkesztőjének a vendége.
Egyelőre kérdéses, megkapja-e a megválasztásához szükséges parlamenti támogatást Szathmáry Zoltán legfőbbügyész-jelölt. Baka András köztársasági elnök azt mondta, olyan jelöltet keresett, aki belülről ismeri az ügyészséget, ugyanakkor nem a szervezet legfelső vezetői köréből érkezik. Magyar Péter hétfőn azt mondta, jelenleg nem látják biztosítottnak, hogy Szathmáry megszerezze a frakció támogatását.
Az Alaptörvény 17. módosításának szövegében áll a következő mondat: „Az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom kinyilvánítja azon szándékát, hogy széles körű társadalmi és szakmai egyeztetést követően megalkotja Magyarország új Alkotmányát, amely a népszuverenitás, a hatalommegosztás, a jogállamiság és az alapvető jogok védelmére épül.” Erről a széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetésről, a részvételi alkotmányozásról alakított ki előzetes véleményt a TASZ, a Közélet Iskolája, a Civil Kollégium Alapítvány, az Unhack Democracy és a Magyar Helsinki Bizottság közösen.
A KSH adatai szerint míg 2000 előtt jellemzően legfeljebb 2-3 trópusi éjszakát regisztráltak évente (a napi minimum-hőmérséklet nem süllyed 20 °C alá), addig például tavalyelőtt már 16 ilyen éjszaka fordult elő országos átlagban. A nyári éjszakák melegedése fokozódik. A hosszú távú tendenciák szintén egyértelműek: a nyári középhőmérséklet 1901 és 2025 között több mint 2 Celsius-fokkal emelkedett Magyarországon.
A kormány október 1-jétől visszahelyezi a javítóintézeteket a gyermekvédelmi rendszerbe, miután a Szőlő utcai javítóintézetben feltárt súlyos visszaélések nyomán a négy megmaradt intézet irányítása tavaly év végén a büntetés-végrehajtáshoz került. A pár napja benyújtott törvényjavaslat indokolása szerint a javítóintézetben élő fiatalok gyermekvédelmi, pedagógiai, pszichológiai és szociális szükségleteinek érvényesítése indokolja a visszatérést.
Új összeférhetetlenségi szabályokat terveznek a sportszövetségek vezetői tisztségei esetében – segítség vagy teher lehet egy politikus klubvezető? Simicskó István KDNP-s országgyűlési képviselő lemondott a Budapest Honvéd társadalmi elnöki posztjáról, ettől függetlenül ő a sportszervezetek közgyűléseire bízná a döntést.
Miért kell az euró Magyarországnak, és a bevezetése csak a megszorítások fedősztorija, vagy a gazdasági fellendüléshez elengedhetetlen? Biztosan szükség van-e kiigazításokra, és ha igen, hol kell ezt a Tisza-kormánynak kezdenie – erről is beszélt a Felkelőben az MNB korábbi alelnöke, Király Júlia közgazdász.
Országjárás kormányon: diadalmenet vagy megfelelés az elvárásnak? 133 nap után mit szeretnének a szavazók: elszámoltatást vagy nyugalmat? – heti elemzés Lakner Zoltán politológustól.
Vezetőváltás a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál: Vecsei Miklós lemondása után Morva Emíliát választották a szervezet alelnökévé. Átvett állami feladatok, szerteágazó intézményhálózat, egyre nehezebb pénzügyi helyzet, belső feszültségek és a további tervek – erről is beszéltünk.
Kedden reggel jelentette be Tarr Zoltán miniszter, hogy megszűnt a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatójának, Schmidt Máriának a megbízatása. Ezzel egyidőben arról is hírt adott, hogy a Terror Háza Múzeum ideiglenesen bezár, amíg a kiállítás tartalmi átvilágítása le nem zárul, a jogok nem tisztázódnak, de még idén újra látogatható lesz, amint kialakulnak a végleges szakmai, gazdasági és működtetési keretek. Vendég: Csunderlik Péter történész
Műsorvezető: Hatvani-Tóth Erika
Szerkesztő: László Pál
From the publisher's feed