Feol.hu

Feol.hu

By feol.huNewsDaily News
Download on the App Store

Feol.hu episodes

  • Feol podcast - Vendégünk Varga Gábor országgyűlési képviselő

    2010 előtt Dél-Fejér a baloldali kormányok által elhanyagolt, szűkülő lehetőségekkel bíró és magas munkanélküliségtől szenvedő térség volt. Építkezés helyett az intézménybezárások voltak jellemzőek, közintézmények nem újultak meg, utak nem épültek, a vállalkozások és a gazdák pedig küszködtek. De mi a helyzet most? Bokányi Zsolt vendége Varga Gábor országgyűlési képviselő. 

    Készítette: Bokányi Zsolt

    24 min
  • Feol Sportpodcast: Vendégünk Farkas Balázs, az FC Kassa sportigazgatója

    Győrben született és kezdett futballozni, kisgyermekként rendkívül tehetségesnek számított, már tinédzserként szóhoz jutott az ETO FC élvonalbeli együttesében. Futballozott Sopronban, visszatért Győrbe, majd Újpesten töltött sikeres éveket. A lilákat erősítette, amikor bemutatkozott, összesen négyszer szerepelt a válogatottban. 2005-ben szerződtette a Videoton, hat szezonon át erősítette a piros-kékeket, végig meghatározója, csapatkapitánya volt a koronázóvárosiaknak. Bajnoki aranyérmesként távozott a Vasashoz. később játszott Kecskeméten és Mezőkövesden, pályafutását alacsonyabb osztályban. az Újbuda FC-ben fejezte be, 35 évesen. Az utánpótlásban dolgozott vezetőként, valamint a közelmúltig tévés szakkommentátorként is tevékenykedett. Felvidéken, Kassán vállalt munkát az utánpótlásban, három hónapja pedig a felnőtt együttes sportigazgatója lett.

    30 min
  • Feol Podcast: Vendégünk Mits Marci előadóművész

    Mits Marci előadóművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2008-ban végzett, mint szaxofon előadóművész, tanár. 1999-ben megalapította saját zenekarát a MITS JAZZ BAND-et, mellyel számos fesztiválon szerepelt itthon (Alba Regia Jazz Fesztivál, Alba Impro Jazz Fesztivál stb.) és külföldön is! Az utóbbi időben az ország legismertebb gyerek zenekarában az Alma zenekarban is felbukkant, de pár napja közösségi oldalán új információk jelentek meg a formáció és a zenész kapcsolatáról! Erről, és sok más dologról is kérdezte Bokányi Zsolt a beszélgetésben! 

    22 min
  • Feol Podcast: Vendégünk Berze János, a Budai úti református gyülekezet vezetője

    Jubileumi alkalomra készülnek a Budai úti református gyülekezet tagjai március 10-én 9 órától. Öt éve annak, hogy elindult egy új kezdeményezés, ami ma már nélkülözhetetlen része lett a gyülekezet életének! Berze Jánost, a gyülekezet vezetőjét Bokányi Zsolt kérdezte az alkalomról és a székesfehérvári reformátusok 200 éves jubileumának eseményeiről. 

    19 min
  • Egy kis vármegyei kastély pusztulásának története a FEOL podcastjában

    Minden faluban és városban rejtőznek titkok. A tárgyi emlékek mellett talán nagyobb kincs, ha akad olyan ember, aki az ismereteket továbbadja, a múltat felfedi, a kézzel fogható dolgokat megmenti, megőrzi, bemutatja. Szerencsés az a település, az a hely, ahol ilyenek élnek, és ki kell jelentenünk, hogy különösen szerencsés ilyen szempontból Lepsény is. Borsos György könyvtáros és helytörténész kérésünkre egy ismeretlen történetet elevenített fel a múltból, a lepsény-kőkútpusztai udvarház pusztulásának esetét. A Kádár-korszak, a szocialista barbárság és tolvajtempó tipikus megnyilvánulása volt, amikor 1976-ban úgy ítéltek bontásra egy szebb kort idéző, szándékosan elhanyagolt állagú épületet, hogy az elvtársaknak ingyen odaadták a bontott téglákat és a faanyagot. Erről és sok más érdekességről beszél nekünk Borsos György a FEOL podcastjában. Hallgassuk meg a történeteit!
    Készítette: Tihanyi Tamás / FMH

    13 min
  • Feol podcast: beszélgetés az Öreghegyi Művelődési Ház első borkóstolójáról

    Az Öreghegyi Művelődési Ház új hagyomány teremtésének szándékával nagy fába vágta a fejszéjét: első ízben rendeztek borkóstolót. Nem is akármilyet: jazz zenével „díszítettet”! Az esten Silye Sándor beszélgetett Fiáth Beáta rendezővel, Borostyán-Kovács Tamara sommelierrel (képünkön), Vörös Janka jazzénekes zeneszerzővel.

    Készítette: Silye Sándor / FMH

    13 min
  • Feol Podcast: Megszokott programokból és újdonságokból sincs hiány a Vörösmarty Mihály Könyvtárban

    Horváth Adrienn 2023 novembere óta tölti be a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatói pozícióját. A már jól ismert és az olvasók körében kedvelt programok és szolgáltatások mellett ez idő alatt számos újdonsággal is készültek kollégáival. A Feol Podcast vendégeként mesélt arról is, a tapasztalatok és a statisztikák szerint melyek a legkedveltebb könyvek az olvasók körében, ám a beszélgetés fő témáját a különböző programelemek, programok és szolgáltatások nyújtották, amelyek tekintetében jelenleg is bővelkedik a Vörösmarty Mihály Könyvtár.

    27 min

About Feol.hu

From the publisher's feed

A feol.hu közéletre, kultúrára és sportra fókuszáló podcast csatornája.