Sign up to save your podcasts
Or

A rubinfogadalmas szatmári irgalmas nővér április 10-én, 96 éves korában hunyt el. Saját szavai szerint még kóbor apáca is volt, majd 41 éven naponta 400 főre főzött az esztergomi ferences gimnázium konyháján. Tanárok, diákok egyaránt szívükbe zárták a kedves, törékeny csupa szív nővért. Rá emlékezett a Katolikus Rádió június 6-án.
Két magyart találunk a naptárban június 8-án, Boldog Sándor István szalézit és az Árpád-házi királylány Prágai Szent Ágnes klarisszát. Ez utóbbiról kérdezte Kiss Menyhért atyát Szerdahelyi Csongor a Katolikus Rádióban június 8-án.
Sziénai Szent Bernardin mauzóleuma L'Aquilában, az ő nevét viselő csodálatosan szép bazilikában található. 2009-ben súlyos földrengés pusztított a városban, a bazilika is megrongálódott, de a felújítások nyomán már látogatható. Varga Kapisztrán atyával mi is felkereshetjük, ha meghallgatjuk a Katolikus Rádióban október 17-én elhangzott műsort.
Fotó: Walla Bernadett
Aki Budán, a Pasaréti tér környékén szétnéz, láthatja hogy a templom és ferences rendház építési terület és a templommal szemközti telken is munkálatok folynak. Dobszay Benedek gvardiánnál Szerdahelyi Csongor érdeklődött, hogy mi is történik. Katolikus Rádió, 2021. 05. 20.
Baylon Szent Paszkál arra bátorít minket, hogy szeretetből és szeretettel kérjünk az Istentől. Egy pásztorgyerekből lett szerzetesről, az életvezetés nagy mesteréről Berhidai Piusz ferences provinciális beszélt a Katolikus Rádióban.
Immár harmadszor, de remélhetőleg utoljára virtuális formában tartják május 15-én, a nagymarosi találkozót. A főszervezővel, Dobszay Benedek ferencessel Szerdahelyi Csongor beszélgetett a Katolikus Rádióban május 13-án.
A szombathelyi Szent Ferenc Kollégium vezetőjével, Bartos Eszterrel a gyalogos zarándoklat adományairól és vasi megyeszékhely ferences templomának életéről a Katolikus Rádióban május 11-én Szerdahelyi Csongor beszélgetett. A műsor itt meghallgatható.
Barsi Balázs OFM a tavalyi évhez hasonlóan 2021 húsvéti idejében is folytatja a konferenciabeszédeket, amelyeket a szokott módon minden vasárnap élőben közvetítünk a sümegi ferences templomból.
2021 nagyböjtjétől ezen felületen keresztül is hallgathatják Balázs atya beszédeit.
A Ferences Rendtartomány YouTube-csatornája: https://www.youtube.com/channel/UC4kcszDESGY4kN6M6hV3afA
Fotó: Fekete Márk / Magyar Kurír

From the publisher's feed
ferencesek