
Sign up to save your podcasts
Or


A Google cég a napokban rukkolt elő egy újdonsággal, amelyet kifejezetten vak és gyengénlátó emberek számára fejlesztett, és azt ígéri, hogy az eddigieknél hatékonyabban tud segíteni felhasználóinak környezetük megismerésében.
Múlt heti műsorunkat szinte magától értetődő módon hallgatóink leveleivel kezdtük el. Beszéltünk egy új, ígéretesnek tűnő, Apple MAC rendszerre készült képernyőolvasóról, de az Anthropic cég Claude AI szolgáltatása is említésre került.
Munkavállalás vakon, gigacégek termékei vagy feltörekvő cégek szoftverei, az AI és egy autista személy speciális kommunikációja – többek közt ezekről szólt pénteki műsorunk.
Az október 23-án éterbe került műsorunkat hallgatóink leveleire építettük. Beszéltünk egy keveset a korábban bemutatott ElevenReader szolgáltatásról és annak speciálisabb, kreatívabb használatáról, de hosszadalmasan értekeztünk a vak emberek szoftverhasználatáról is. A vita főként arról szólt, hogy előnyösebb-e a látássérült munkavállalók számára, ha valamely óriás techvállalat ismertebb szoftvereivel dolgozhatnak egy munkahelyen, vagy a kisebb, feltörekvő cégek termékeivel járnak jobban.
A Szószatyor címet viselő játék lényege, hogy a megadott időkeret lejárta előtt, játékostársainkat megelőzve találjuk ki az értelmes szót az összekevert betűhalmazból.
Múlt heti adásunk elején beszélgettünk még egy nagyot a korábban bemutatott ElevenReader szolgáltatásról, hallgatói leveleinket használva sorvezetőként. Témáink között előkerült még az új iOS, illetve az Envision cég nehéz helyzete is, majd rákanyarodtunk heti fő témánkra, amely egy webböngészőből futtatható, akadálymentes szókitaláló társasjáték. A Szószatyor elsősorban számítógépes használatra lett tervezve, de okostelefonokon is működik, és a képernyőolvasós használatot minden platformon támogatja. Játszható egyedül is, de közösen az igazi. Lényege, hogy az összekevert betűhalmazból a lehető legrövidebb idő alatt kell értelmes szót alkotni, kitalálva ezzel az adott feladványt. Többjátékos módban az nyer, aki a leghamarabb begépeli a helyes feladványt, ekkor pontosan annyi ponttal lesz gazdagabb, ahány betűből az adott szó állt.
Az online szolgáltatás segítségével lényegében minden digitális szöveget hangosan felolvastathatunk, az újdonság azonban nem is ebben rejlik, hanem az AI felolvasás lehengerlő minőségében.
Múlt heti műsorunkat hallgatói leveleink megtárgyalásával izzítottuk be, beszéltünk például okosszemüvegekről, rászorulók számára elérhető olcsó internetszolgáltatásról, vagy éppen a böngészést elősegítő akadálymentesítési trükkökről.
A vadonatúj applikáció a tömegközlekedés során segít a járatok megtalálásában, értesít, ha közeledünk az előre beállított megállóhoz, de támogatja saját útvonalaink hangos segítséggel történő ellátását is.
Múlt pénteki adásunkban régi kedves ismerősünket, volt kollégánkat, Ócsvári Áront üdvözölhettük stúdiónkban, aki ismét olyan újdonsággal érkezett, amely valószínűsíthetően igen sok látássérült felhasználó mindennapjait könnyítheti meg. Áronnal bemelegítésként beszélgettünk egy tanulságosat korunk legmeghatározóbb digitális vívmányáról, az AI-ról és a mesterséges intelligencia-alapú programozásról, mindezek után pedig bemutattuk vendégünk új fejlesztését, az AudioNavot. A szolgáltatás legfőbb eleme a mobilapplikáció, amely iOS alatt már tesztelhető és rövidesen Androidra is érkezik, de néhány eleme weben keresztül, az audionav.hu címen is munkára fogható.
Informatikai újdonságokkal és termékbejelentésekkel teli műsorunkban új Apple szoftverekről és hardverekről, valamint a berlini IFA kiállítás konklúziójáról beszélgettünk hármasban, illetve jó szokásunkhoz híven hallgatói levelekből is szemezgettünk.
Legutóbbi műsorunkban egy kiadós beszélgetést folytattunk – meglehetősen tág keretek közt –az informatika megannyi zegzugából. Legfőbb témánkat természetesen az Apple cég szolgáltatta, amely új telefonokat, füleseket és órákat is bemutatott, mi pedig mindhárom termékcsoportról beszéltünk egy keveset. Még többet csevegtünk azonban a szoftveres oldalról, debütált ugyanis az iOS 27 operációs rendszer is, amely hasznos újdonságokat, és rémesen bosszantó hibákat egyaránt hozott. Adásunkban ezeket is megtárgyaltuk, kiemelve saját tapasztalatainkat, illetve más felhasználók észrevételeit.
Diákközpontú angol tanfolyam látássérült érdeklődőknek, AI alapú műsorvezető a Hobby Rádióban, és egy újszerű kezdeményezés az informatikai tudást szomjazóknak – többek közt ezekről szólt legutóbbi műsorunk.
Múlt pénteki műsorunkról elöljáróban is kijelenthető, hogy rekordközeli volt vendégeink száma, különösen akkor, ha ide számítjuk a műsorunkba meglepetésként érkező két virtuális személyt is, akik néhány perc erejéig köszöntek be.
Nemrég vált elérhetővé számos platformon a friss MVGYOSZ Könyvtára applikáció, amely egy nagyon várt újdonsággal áll az olvasni vágyó látássérült könyvbarátok rendelkezésére. A fejlesztés egységes felületen teszi elérhetővé a szöveges, a hangos és a Braille-tartalmakat.
A Gépház őszi etapja máris egy vadonatúj fejlesztés bemutatásával indult. Az MVGYOSZ könyvtára alkalmazás legfrissebb variánsa iOS-re, Androidra, BlindShell Classic 2-re és 3-ra, de weben keresztül még számítógépre is elhozza mindazon kínálatot, amellyel a könyvtár büszkélkedhet. Az applikáció és a webes szolgáltatás ugyanis végre egyesít minden tartalmat, és ugyanazon felületen, egyszerűen és gyorsan böngészhetőek rajta a különböző olvasni- vagy hallgatnivalók. Szöveges könyvek, Braille-formátumú anyagok és minden hangoskönyv – ezt kínálja az új app, amelynek bemutatására Gombos Ferenc, az MVGYOSZ munkatársa érkezett hozzánk. A Gépházban Feri kalauzolásával áttekintettük az új könyvtárat, beszéltünk a produktum legizgalmasabb funkcióiról, illetve természetesen hangos bemutatót is tartottunk.
Este nyolctól szinte hajnalig dübörgött a Gépházas nyárnyitó, rengeteg levéllel, megannyi témával, és a szokásostól egy kissé eltérő zenékkel.
Augusztus elején, régi szokásainknak hódolva, ezúttal is megrendeztünk egy kötetlen, beszélgetős, zenélgetős nyári estét. Az adás koncepcióján nem, a zenéken viszont ezúttal némileg változtattunk, és ezegyszer a Gépházba gépzene költözött, természetesen AI alapokon.
A televíziós vetélkedőként, illetve mechanikus társasjátékként is népszerű Szerencsekerék lényege, hogy a játékosok betűk tippelésével kitalálják az adott feladványt, miközben körönként egy kereket megpörgetve nyereményekre tehetnek szert, vagy épp elveszíthetik azokat.
Múlt pénteki adásunk elején hallgatói leveleink megtárgyalásával pörgettük be magunkat. Továbbra is témáztunk a Meta nemrég tesztelt okosszemüvegéről, de beszéltünk vezeték nélküli fülhallgatókról és tévéboxokról is.
From the publisher's feed