
Sign up to save your podcasts
Or


Montlika Tamás, debreceni gitáros, zeneszerző, youtuber volt podcast stúdiónk vendége.
A HAON sporttal foglalkozó podcastjének, a H szektornak a központi témája ezúttal a DVSC volt. A Loki-szurkolók két rangadó közül is választhatnak, ugyanis a labdarúgók a bajnokságban szombaton 17.30-tól az ősi rivális Ferencvárost fogadják, míg a kézilabdázók néhány kilométerrel arrébb a BL csoportkörében a Győri ETO-val ütköznek meg a Hódos Imre Sportcsarnokban. Orosz Krisztofer és Tóth Huba újságírók többek között arról is beszélgettek, hogy a kézi-derbin már biztosan telt ház lesz, de a Nagyerdei Stadionban is hatalmas lehet a hangulat, ugyanis több mint tízezer néző foglalhat helyet a lelátón.
A pizza világnapja – február 9. – alkalmából Tar Gyula pizzériatulajdonos, pizzaszakács volt a HírFM Debrecen műsorának vendége.
A Hír FM debreceni adásában Váradi Zoltán, a Természettár vezetője volt ezúttal a vendégünk. 2024. február 2. a vizes élőhelyek világnapja, ennek kapcsán beszélgettünk a hazai folyók, tavak ökológiai állapotáról, melyeknek csak 12 százaléka nevezhető jónak. Kiderült az is, hogy a világon ma hatszor annyi vizet fogyasztunk, mint évtizedekkel ezelőtt, a Föld édesvízkészlete ugyanakkor véges, ezért kiemelten fontos, hogyan őrizhetnénk meg egyik legnagyobb kincsünket a jövő generációinak. Podcastunkban arra is felhívja a figyelmet a szakember, milyen módszerekkel takarékoskodhatunk otthonunkban az ivóvízzel.
A Hír FM debreceni adásában Papp-Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagy, a Hajdú-Bihar vármegyei katasztrófavédelem szóvivője volt ezúttal a vendégünk. A lakástüzekről, a tűzoltók feladatairól, a szakma szépségeiről és nehézségeiről beszélgettünk vele, de arra is fény derült, hogyan avatják be az újoncokat, és egyáltalán mi kell ahhoz, hogy valaki tűzoltónak nevezhesse magát. Arról is lehullt a lepel, mire készülnek idén a vármegye hősei, és milyen utánpótlásra számítanak. Podcastunkban arra is felhívja a figyelmet a szakember, hogyan előzhetőek meg a lakástüzek.
A Bulvárból jeles című podcastben újra lecsapnak a sztárhírekre a debreceni celebguruk. Emese helyett ezúttal is Gubányi Patrik újságíró kollégánk ült le Dórival kipletykálni a hét legérdekesebb bulvárhíreit. A mai adásban szó esett Krausz Gábor sejtelmes Instagram-bejegyzéséről, amelyből jól látszik, hogy egy tetováló szalonban tűnt fel. Úgy tűnik, pont azt a karját varrják, ahol előző kedvese, Tóth Gabi képe virít. Sokan szerint kicsit átalakítják, hogy Mikes Anna legyen belőle, de ez nem valószínű. Csak nem követi el kétszer ugyanazt a hibát Krausz Gábor?
Emellett arról is kifejtettük a véleményünket, hogy az egykori magyar modell, Gáspár Gabriella azt állítja, hogy Neymartól van egy tízéves kislánya. Végezetül pedig az Éden Hotel debreceni csábítójáról, Gáti Zsófiról beszélgettünk.
A Med Hotel tűzeset és az ebesi tragikus baleset – többek közt erről is részletesen beszélt, és emlékezett vissza Katona Mihály tűzoltó százados, szolgálatparancsnok a Haon podcastjében. Kiss Annamarie arra is kíváncsi volt a beszélgetés alatt, hogy miként indult a karrierje, és miért ezt a hivatást választotta, majd kitértek arra milyen maradandó debreceni esetekre emlékszik vissza. Azonban az önkéntes tűzoltóság fontossága is szóba került, és a törökországi földrengés feladatairól és megélt helyzeteiről is vallott.
A 2010-es évek elején feltűnt egy fiatal srác a DVSC kezdőjében. Hatvankilences mezszámát hamar megjegyezték a szurkolók, s több szezonon keresztül kirobbanthathatatlan volt az együttesből Korhut Mihály. A H szektor vendége ezúttal a 22-szeres magyar válogatott játékos volt, aki kivételes pályafutást tudhat maga mögött. Légiósként Izraelben és Görögországban is játszott. Címeres mezben is számított rá valamennyi szövetségi kapitány, s többek között a 2016-os Európa-bajnokságon is pályára lépett. A jelenleg a DEAC-ban futballozó hátvéd a Haonnak adott interjújában beszélt a debütáló évéről, az izraeli légiós időszakáról, a válogatott emlékeiről, a Cristiano Ronaldo elleni párharcairól, s azt is elárulta, vajon mi kell Szoboszlai Dominikéknak, hogy „olyat tegyenek, ami felejthetetlen lesz”.
Vannak, akik pusztán élvezeti értékük miatt szeretnek beleszívni a frissen vágott fű vagy a sós tenger illatába, és vannak, akik tudatosan használják az aromákat. Hajduné Bethlen Andrea, aromaterápiás tréner, wellness-tanácsadó életében évek óta meghatározó szerepet játszanak az esszenciális olajok, tapasztalatairól és az illatok ránk gyakorolt hatásairól podcastunkban beszélt.
Legújabb podcastünkben a DKV Zrt. vezérigazgatójával, Tóth Szabolccsal beszélgettünk a vállalat átalakulásáról, a 14 éven aluliaknak szóló utazási kedvezményről, valamint a későbbi tervekről.
From the publisher's feed