
Sign up to save your podcasts
Or


A Haon podcaststúdiójának vendége Lindák Linda debreceni párterapeuta volt, akivel a válás témakörét vettük górcső alá. Kiderült, igaz-e a hétéves párkapcsolati krízis, valamint mi az a top három probléma, amely miatt a válás mellett döntenek a házastársak.
A Bulvárból jeles című podcastben újra lecsapnak a celebhírekre a debreceni celebguruk, azonban most Dóri nem Emesével vesézte ki a hét történéseit. Exkluzív vendégként, személyesen Szabó Orsi, a Miss World Hungary Magyarország Szépe verseny első udvarhölgye mesélt a napokban Tihanyban történtekről. Első kézből tudhattuk meg mi történt a gyűrű felhúzásakor, sőt az is kiderült, mikorra tervezik a nagy napot. A szépséggel kitárgyaltuk Bódi Sylvi fürdőruhás képeit és negyven feletti tökéletes alakját, valamint kitértünk a plasztikai beavatkozásokra is.
Az Örökségünk nyomában című podcast ezen adásában a püspökladányi születésű Karászi Judit volt a vendégem, aki 1988 óta foglalkozik a tűzzománccal. A munkái, melyek egytől egyig kifejezik az alkotó képi világát, Kanadától Japánig, hazai és külföldi magángyűjteményekben is megtalálhatók. Judit munkái a magángyűjtemények mellett több csoportos és egyéni kiállításon is bemutatkozhattak már, az alkotó pedig kereken tíz esztendeje a szülővárosától „Az év mecénása” díjat is megkapta.
Az adásban szó esett a továbbadás fontosságáról, és arról, hogy annak igenis megvan az ideje egy alkotó életében. Emellett Judit arról is beszélt, ő maga milyen folyamat által találta meg igazán önmagát az alkotásában.
A HAON sportpodcastjében Orosz Krisztofer vendége ezúttal a DEAC tehetséges kosárlabdása, Ságodi Róbert volt. A fiatal sportoló mesélt pályafutása kezdeti szakaszáról, jelenlegi helyzetéről, a korosztályos-válogatottban betöltött szerepéről és a debreceni együttes idei céljairól. Ságodi továbbá elárulta, a Debreceni Egyetemen tanul és aktív pályafutása mellett is szeretne több lábon állni.
A H szektor legújabb adásában Molnár Szilárd és Koncz-Szabó Dóra beszélgetett, a téma a DVSC labdarúgóinak hétvégi Magyar Kupa-találkozója volt, melyet 2–1-re nyertek meg az Eger ellen. Emellett természetesen szóba került a DVSC Schaeffler Győr ellni BL-összecsapása is. A Haon sportos podcastsorozatában kicsit előre is tekintettek a Napló újságírói, hiszen Szrdjan Balgojevics tanítványaira a szezon első idegenbeli bajnokija vár szombaton, Diósgyőrben, míg a kézis hölgyek két hazai összecsapással folytatják: szerdán a Dunaújváros, majd vasárnap a német bajnok Bietigheim érkezik a Hódosba.
A könnyedebb zenei műfajok kedvelői néhány nappal ezelőtt a TV2 Sztárban Sztár leszek című tehetségkutatójának selejtezőjében ismerhették meg a Vezírt, a legendás Diktátor zenekar frontemberét, ahhoz azonban, hogy helyén értelmezzük a hetvenéves énekes kereskedelmi tévés megjelenését, nem árt most sem a kulisszák mögé tekinteni.
Mint mondta, régóta néz tehetségkutatókat, és tisztában is van a korlátaival, de olyan kitartóan csalogatta a tévécsatorna castingcsapata, hogy a sokadik telefonhívás után végül beadta a derekát.
A Haon podcaststúdiójának Szilágyi Judit volt a vendége. A fiatal showtáncos már elmondhatja magáról, hogy Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérem birtokosa, de nem éri be ennyivel. Arról is mesélt, hogy újabb versenyekre készül, és nemrégiben tette le a bírói vizsgát, így most már ő is pontozhatja a versenyeken a lányokat.
A Haon podcaststúdiójának vendége Gábor Betti debreceni énekesnő volt. A Desperado zenekar egykori ikonikus hangja, őszintén vallott arról, hogy miért döntött úgy 21 év után, hogy kiszáll a formációból. Azonban a beszélgetésből kiderül, mit gondol a mai zeneiparról, és visszarepülünk a kezdetekre is: hogyan vált belőle profi énekesnő. Továbbá Josh-sal közös munkájukról és terveikről is szívesen mesélt.
Harminc felett már kicsit másképp fognak a fogaskerekek, lassabban töltődnek újra az emberi szervezet energiacellái. A legtöbben ezért sem járunk olyan sűrűn bulizni. Anna és Sanyi is igyekszik a korának és képességeinek megfelelően megválasztani a szabadidős tevékenységét, de olykor kerülnek homokszemek a gépezetbe és egy hirtelen felindulás után már egy egyetemista buli közepén találják magukat.
Ezúttal Anna lépett ki a komfortzónájából és egy este két szórakozóhelyen is tiszteletét tette. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal tért vissza, melyek között akadtak (legalábbis Sanyi számára) meglepő információk is. Hogy mik voltak ezek pontosan? Hallgass bele az új adásba, s megtudod!
A HAON sportpodcastjében Orosz Krisztofer vendége ezúttal Halmai Balázs, a DVSC sajtómunkatársa volt. A fiatal szakember mesélt a karrierje kezdetéről, a Lokinál betöltött szerepéről, legnagyobb élményéről és arról, melyik volt a legnagyobb győzelem, amit az oldalvonal mellett átélt a Vasutas szolgálatában.
From the publisher's feed