
Sign up to save your podcasts
Or


Nemm titok, hogy a jelenkor egyik nagy nehézsége a mindennapos stressz, ami több aspektusból is hatást gyakorol a társadalom mentális és fizikai egészségére egyaránt. Mégis, hogyan kezelhető ez a kérdés a diákoknál? Többek között erre a kérdésre is választ kaptunk a Sulinyugi önkéntes pszichológusától, Spitzmüllerné László Gabriellától.
A debreceni Hír FM adásában egy fontos témát érintettek, mégpedig az élelmiszerpazarlást. Szántó László, a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszermentő Egyesület vezetője és kollégája, Szombathy Zsuzsa az adásban aláhúztak: minden élelmiszervásárlásra szánt 100 forintból 10 a szemétben végzi.
De, hogy hogyan történhet ez meg, és miképp lehet kiküszöbölni a problémát, arról a beszélgetés során részletesebben is kitértek.
A Hír FM stúdiójában a debreceni szakemberrel, Pintér Noémi táplálkozási tanácsadóval folytatta a beszélgetést Dubóczky Krisztina a túlsúlyról és kialakulásának okairól. Arról korábban is szó esett, hogy az elhízás, hiába jelent extra kalóriabevitelt, mégis alultápláltságot jelent általában, és a szervezet szó szerint éhezik, ami a fontos tápanyagokat jelenti. De az is kiderül a mostani adásból, milyen hatékony módszerekkel érdemes megszabadulni ettől az egészségügyi problémától.
Milyen szereket és eszközöket használjunk, egyáltalán hogyan kezdjünk neki? A Haon podcaststúdiójának a vendége Hajduné Bethlen Andrea wellnesstanácsadó, természetgyógyász volt, akivel a vegyszermentes háztartás témakörét jártuk körül.
A Hír FM debreceni maginműsorának következő részében folytatta beszélgetését Dubóczky Krisztina Egeresi Ildikó kineziológussal. Az adás második részében a lelki határok tágításáról is szó esett, melynek a szakember szerint kulcsfontosságú szerepe lehet a sikeres fogyás tekintetében.
A Hír FM stúdiójában ismét Pintér Noémi táplálkozási tanácsadóval ült le beszélgetni Dubóczky Krisztina.
Az adásból kiderült, hogy a túlsúly nem feltétlen a sok evésnek, hanem az alultápláltságnak a jele is lehet.
A Hír FM debreceni műsorában Egeresi Ildikó vendégeskedett Dubóczky Krisztinánál. A kineziológia területén tevékenykedő szakemberrel a régmúltban elszenvedett lelki elakadásokról és az ehhez köthető elakadásokról beszélgettünk.
Az adásból az is kiderül, hogyan célszerű viselkednünk a ragadozók társaságában.
Újabb ismert személy járt a Haon podcaststúdiójában. A Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás látogatott el hozzánk, aki meglehetősen sűrű nyárnak néz elébe. Hogy miért? Nos, mint ismert, az idei Campus Fesztiválon háromszor is fel fognak lépni, viszont másra is készül, amit nekünk mondott el először. Persze, ezek mellett sok más témát is érintettünk, amit igyekeztünk csak röviden összefoglalni, hogy aztán olvasóink hallgatóinkká is váljanak.
01:19 Kincsvadászok
07:00 Bejelentés
14:24 Motorok vs autók: melyiket választaná rockerként?
20:28 Tankcsapda 35. évforduló - emlékek, tervek a jövőre nézve
25:31 Tankcsapda akusztik: hogyan jött az ötlet?
31:35 Zenész, több vállalkozást üzemeltet, TV-ben szerepel, családja van… - Hogyan tud mindent kézben tartani?
From the publisher's feed