
Sign up to save your podcasts
Or


A Hajdú-Bihar megyei hírportál Nők világa című rovatához kapcsolódóan hetente más-más témában beszélget Szakál Adrienn és Megyesi-Horváth Borbála újságíró.
A rovat legújabb cikke Szabó Tündét mutatja be, akit elsősorban a Méliusz Könyvtár igazgatóhelyetteseként ismerhetnek a hallgatók. A cikk apropóján megbeszéltük azt is, hogy léteznek-e tipikus női szokások, mi kell ahhoz, hogy felismerjük a belső erőnket, illetve mennyit számítanak a mindennapokban az apró elismerések.
A Hajdú-Bihar megyei hírportál Nők világa című rovatához kapcsolódóan hetente más-más témában beszélget Szakál Adrienn és Megyesi-Horváth Borbála újságíró. A rovat legújabb cikke Magi Krisztinát, a debreceni Vojtina Bábszínház társulatának tagját mutatja be.
A legtöbben a paraván mögül, esetleg debreceni néptánckörökből ismerhetik Debrecenben, egy azonban biztos: a közösségi médiában önmagát turnéztató profilképek között nem találkozhatunk a portréjával. Kriszti a személyes kapcsolatokban, a közösen megélt pillanatokban hisz, többek között ez az elv vezérelte a Bátor Táborba, ahol évek óta önkéntesként segít minél több boldogságot megélni a beteg gyerekeknek, fiataloknak.
A Hajdú-Bihar megyei hírportál Nők világa című rovatához kapcsolódóan hetente más-más témában beszélget Szakál Adrienn és Megyesi-Horváth Borbála újságíró.
A rovat legújabb cikke A Magyar Vöröskereszt megyei szóvivőjét, Piros Évát mutatja be, akit több debreceni zenei formáció révén is ismerhetnek a hallgatók. Éva ma többek között véradások hírét viszi megyeszerte, mindezt úgy, hogy a pályaválasztásnál épp a vér iránti iszonya miatt fordított hátat az orvosi hivatásnak. Emlékezetes pillanat lehet a debreceni könnyűzene követőinek a 90-es évekből két gitáros lány a színház színpadán, akik a hangszer-felszabadítás mottójával hagytak maradandó performanszt az utókornak. Nos, Éva volt az egyik, Bálint Zsuzsanna pedig a másik főszereplője az emlékezetes gitárháborúnak, ami után egy időre meg is ugrott a Debrecenben a basszusgitározni vágyó lányok száma.
A Hajdú-Bihar megyei hírportál Nők világa című rovatához kapcsolódóan hetente más-más témában beszélget Szakál Adrienn és Megyesi-Horváth Borbála újságíró.
A rovat legújabb cikke Sári Enikő Petrát mutatja be, akit a Debreceni Tankerületi Központból, a Debreceni Mentőszolgálat révén és a keleti harcművészetek hazai világából is ismerhetnek a hallgatók.
Enikő egészen kicsi korában találkozott először a judóval, aztán két hajtűkanyarral először a Medgyessy Ferenc Gimnázium rajztagozatán, majd a Rendőrtiszti Főiskolán folytatta. Míg a képzőművészet Enikő életében az el- és befelé fordulásé, a fontos döntések előtti elcsöndesedés színtere, az uniformisban testet öltő hierarchikus rend a mindennapjaié. Legutolsó munkakörében kiképző volt, végül századosként szerelt le 2019-ben. Úgy hozta az élet, hogy még abban az évben a Debreceni Tankerületi Központ kormánytisztviselője lett.
A Haon.hu Nők világa című rovatához kapcsolódóan hetente más-más témában beszélget Szakál Adrienn és Megyesi-Horváth Borbála újságíró. A rovat legújabb cikke Papp Tímea kavicsművészt mutatja be. Első kiállítását csaknem négy éve láthattuk Debrecenben, a debreceni kavicsművész munkáit azóta szinte az egész ország megismerte. A kavicsképek készítésével 45 évesen egyetlen tevékenységben talált meg szinte mindent, amit a legtöbben csak keresgélünk: hivatást, hobbit, szenvedélyt. A humor és a párkapcsolata lendítette át a szülei elvesztésén, vőlegényét, a humorista Brutit pedig jó kedélyű embernek tartja, aki nemcsak a színpadon, hanem a magánéletében is vicces.
A Haon.hu Nők világa című rovatához kapcsolódóan hetente más-más témában beszélget Szakál Adrienn és Megyesi-Horváth Borbála újságíró. A rovat legújabb cikke Berde Barbara óvodapedagógust mutatja be. Debrecen egyik legnépszerűbb óvodájából egyenesen Hajdúsámsonba vezetett az útja, hogy az elit közösség helyett hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozzon. Barbara 15 év elteltével kezdte el magán észrevenni a kiégés tüneteit, de egy kis híján tragikus kimenetelű szénmonoxid-mérgezés döbbentette rá arra, hogy lépnie kell.
A rovat legújabb cikke Erdős Fruzsina énekesnőt mutatja be. A Dalból, az Abrakazabra zenekarból és egyéni munkásságáról egyaránt ismerhetjük a mesés hangú énekest, aki ezúttal a magánéletébe is betekintést engedett. Tudtátok például, hogy egy hangszálbetegség majdnem kettétörte a karrierjét? Az orvosok kockázatos műtétet javasoltak, de egy természetgyógyász egyszerű beszélgetéssel meggyógyította.
1. rész: A születésnapos Szabó Magda
From the publisher's feed