hji
Download on the App Store

hji episodes

  • Panna Stockholmban - a megérkezés

    Kiderül milyen érzés kiszállni a repülőből nem túristként hanem leendő lakosként. Az is kiderül, hogy miért költözött Stockholmba.

    Elhangzott a Civil Rádióban 2024.09.14-én a műsorvezetők Szabó Judit Nikoletta és Huszerl József

    20 min
  • Demokratikus Nevelés Konferencia

    Rendezvényünkön lehetőség nyílik arra, hogy a résztvevők tapasztalt szakértők és pedagógusok segítségével felfedezzék, hogy hogyan, milyen módszerekkel – például nyílt konfliktusmegoldás, iskolai önkormányzat és a tanulás közös tervezése – szabadíthatják fel a tanulást az oktatási intézményekben és azon kívül is.
    Demokrácia az oktatásban, nevelésben, családban… Örök vitaindító gondolatok. Létezik-e ilyen, és ha igen, akkor hogyan lehet úgy megvalósítani, hogy az ne forduljon anarchiába, káoszba? Erről és még sok más, tanulással, neveléssel, családdal kapcsolatos kérdésről szól a 2024. április 27-én.

    Elhangzott a Civil Rádióban 2024.03.30-án, a szerkesztő műsorvezetők szabó Judit Nikoletta és Huszerl József

    17 min
  • Szegénységről méltósággal sajtódíj

    "

    A kezdeményezés keretében 2023. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat - és ezen keresztül az alkotóikat - díjazzuk egy érintettekből álló, az érintettek helyzetét jól ismerő zsűri segítségével. Célunk, hogy minden évben a szegénységben élők helyzetét körültekintően, méltósággal és árnyaltan bemutatott újságírói munkákat értékelhessük." Idézet a pályázati kíírásból.

    Elhangzott a Civil Rádióban 2024.03.30-án, a szerkesztő műsorvezetők Szabó Judit Nikoletta és Huszerl József

    13 min
  • A hála gyógyító ereje

    "Keresztény pszichológusként hivatásomban határozott elhívás-tudat vezérel: olyan belső erőforrásokra épülő támogatást nyújtani a szülőknek, pedagógusoknak, szakembereknek, amelyen keresztül elérkezhetnek oda, hogy találkozhatnak a valódi belső tanácsadójukkal, a Csodálatos Tanácsossal." idézet Medveczky Kata pszichológus web oldaláról.

    Elhangzott a Civil Rádióban 2024.03.30-án, a szerkesztő műsorvezetők Szabó Judit Nikoletta és Huszerl József

    23 min
  • LMBTQ történeti hónap

    Az LMBT Történeti Hónap a magyar és külföldi LMBT múltról és a kisebbség tagjai által létrehozott értékekről szól, amelyek jelentős része láthatatlan maradt. A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek mindig is részei voltak az ország és a világ történelmének; jelenlétükkel, tevékenységükkel alakították annak sorsát még akkor is, ha mindezt valós életük, identitásuk elfedése közben kellett tenniük. A rendezvénysorozat az LMBT emberek történelemben való jelenlétét kívánja megmutatni, ugyanakkor fontos szerepe van az LMBT közösség építésében is.

    Forrás: https://lmbttortenetihonap.hu/bemutatkozas

    Hanzli Péterrel, az egyik szervezővel beszélgettünk a Civil Rádió hétvégi ajánlójában 2024.03.02-án, a szrkesztő-műsorvezetők Szabó Judit Nikoletta és Huszerl József

    21 min
  • Rendhagyó nőnap a Kilíma-Kávézóban

    A nők helyzete és az egyenlőség, azaz hogy kerül a gender a Fenntarthatósági célok közé?

    Nők a fenntarthatóságról, klímavédelemről, feminizmusról és genderről, anyaságról és túlnépesedésről, na, meg arról, hogy milyen nőnapot szeretnénk.Nőnapon, nemcsak nőknek!

    Március 8-án 19 órától https://www.facebook.com/klimakavezo

    Elhangzott a Civil Rádióban 2024.03.02-án, a műsorvezető-szerkesztők Szabó Judit Nikoletta és Huszerl József

    13 min
  • Adománypanel a budapesti Fővám téri csarnokban

    Március 1-jén délután avatta fel a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány a hosszú tervezési és gyártási folyamat eredményeképpen elkészült panelt.

    Az ötletről, a megvalósításról és a működtetésről kérdeztük másnap a Civil Rádió hétvégi magazinjában Kancsalics Dórát az alapítvény elnökét.

    A szerkesztő-műsorvezetők: Szabó Judit Nikoletta és Huszerl József.

    16 min
  • Monokróm festészet - kiállítás a debreceni MODEM-ben

    A szín képe, a kép misztériuma

    címmel nyílt kiállítás a monokróm festészetről a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központban.

    Ha első olvasásra azt gondolja, hogy ez valami olyan, mint a lovastengerész, külön érthetőek a szavak de együtt semmi ételme, nincs egyedül, bevallom én is így voltam vele. Az intézmény újító szellemét ismerve interjút kértem Zsikla Mónikától a kiállítás kurátorától.

    Elhangzott a Civil Rádióban 2024.02.03-án, a szerkesztő-műsorvezető Huszerl József

    18 min

About hji

From the publisher's feed

Mondanivalóim hangban.