Kérdés: Hogyan élhetünk állandóan a valóságban?

Sri Chinmoy: Ha úgy érezzük, hogy a valóságban élünk, akkor az a kérdés, hogyan tudunk folyamatosan a valóságban élni. Meg kell éreznünk, hogy a valóság folyamatosan bennünk él. Sajnos, mi vagy nem vagyunk tudatában a valóságnak, vagy nem engedjük, hogy előtérbe kerüljön. És mi a valóság? A valóság az egység, az elválaszthatatlan egység érzése. Ha megvan elválaszthatatlan egységünk érzése tanítvány testvéreinkkel és az egész emberiséggel, akkor tudnunk kell, hogy a valóság előtérbe került bennünk. A valóság szerves részévé váltunk.

Azért nem érezzük másokkal ezt az elválaszthatatlan egységet, mert nagyon gyakran saját lényünkben sincs meg az egységérzés. Az elme a maga jellegzetes módján akar vélekedni valamiről; a vitális nem ért egyet vele. A test zárva tartja a kapuit. A szív és a lélek megint más módon akarja felismerni az igazságot. Saját testünk, vitálisunk, elménk, szívünk és lelkünk nincsenek összhangban. Még saját létezésünkben sem érezzük az egységet, hogyan fogjuk akkor azt másokkal érezni? Szinte lehetetlennek tűnik ez.

Mit csináljunk hát? Először azt kell tudnunk, hogy kinek van valóban egységérzése. Lényünk melyik részének van a legnagyobb képessége? Az azonnali válasz: a léleknek! A lélek mindig a valóságban él, és a lélek egyszersmind azt akarja, hogy a családja többi tagja is a valóságban éljen.

A szív a valóságban akar élni, de néha mégis úgy érzi, hogy a valóság túl hatalmas. A szív csak akkor fog a lélekben élni, ha felülmúljuk önmagunkat. Mivel a szív nincs teljesen és mindenek felett megvilágosodva, ezért a szív félénk, sőt halálosan meg is van rémülve.

Az elme először megpróbálja okos módon elbátortalanítani a valóságot. És ha nehéznek találja elbátortalanítani a valóságot, akkor az elme megpróbálja apró darabokra törni a valóságot, majd megpróbál ragaszkodni hozzájuk.

A vitális nem akarja birtokolni a valóságot. Egyszerűen buta. Egy csapással összetöri a valóság világát. Úgy érzi, egy akadály van a valóság és saját létezése között. Megpróbálja darabokra törni a valóság házát, mert úgy érzi, felsőbbségét csak így képes megalapozni. Sajnálatos módon nem ismeri fel, hogy a valóságnak ez a háza maga a védelem.

A fizikai olyan vak, hogy egyáltalán nem látja a valóságot. Közvetlenül a valóság háza előtt állhat, és még mindig nem képes felismerni azt.

Arra van szükségünk, hogy amennyire lehet, maradjunk a lélekben, mert a lélek a valóságban él, és azt is akarja, hogy a család többi tagja is a valóságban maradjon. Amikor lélekteljesen dolgozunk az isteni manifesztálódásért, akkor érezzük, hogy ez a legnagyszerűbb alkalom, hogy a valóságban éljünk. Amikor valaki a Legfelsőbbért tesz valamit, belső Lényem azonnal a legmélyebb Hálámat ajánlja fel neki. A mi feladatunk egyszerűen az, hogy önmagunk felülmúlásán keresztül – azáltal, hogy Isten tökéletes eszközévé válunk –játsszuk el szerepünket. Ily módon elérjük az egység, és az igazi elégedettség érzését. Ha valaki önzetlenül dolgozik az isteni manifesztálódásért, szívem és vitálisom meg fogja őt dicsérni; de lelkem egyszerűen azt mondja, hogy ő megszilárdította az egységérzését. Isten munkáját a saját munkánként ismerjük fel, Küldetése a mi küldetésünk.

Ha minden alkalommal, amikor valamit teszünk, teljes egységet érzünk Mesterünkkel és a Legfelsőbb Küldetésével, akkor a valóságban élünk. Folyamatosan haladunk a magas, a magasabb, a legmagasabb Valóságban. Amit egyesek áldozatnak neveznének, az csak a bennünk lévő, a mindenkiben levő Legmagasabbal való elválaszthatatlan egységünk valódi felismerése. Próbáljuk meg érezni, hogy a valóság már lélegzetünkben van. Minden alkalommal, amikor belélegzünk, éreznünk kellene, hogy a valóság bennünk van. A valóságban élni annyi, mint kiterjeszteni külső tudatunkat, és lehetővé tenni, hogy az egység belső fénye korlátlanul uralkodjon. A valóság az egységben van, és ez az egység csak akkor jön el, amikor tudatosan kiterjesztjük szárnyainkat. Egyetlen Valóság van, és ez a tudatos sírásunk a belső megvalósításért és az Isten-manifesztálásért. Ha Isten manifesztálásáért dolgozunk, akkor feltétlenül a Valóságban fogunk élni; és ugyanakkor a Valóság is feltétlenül bennünk fog élni.

Question: How can we live in reality all the time?

Sri Chinmoy: If we feel that we are living in reality, then our problem is how we can continue to live in reality. We have to feel that reality is constantly living in us. Unfortunately, either we are not conscious of reality or we are not allowing it to come to the fore. And what is reality? Reality is the feeling of oneness, inseparable oneness. If we have the feeling of inseparable oneness with our brother and sister disciples and with all of humanity, then we have to know that reality has come to the fore in us. We have become part and parcel of reality.

We do not have this feeling of inseparable oneness with others because very often we do not have a feeling of oneness in our own being. The mind wants to think of something in its own peculiar way; the vital does not agree with it. The body keeps its doors shut. The heart and soul want to realise the truth in still other ways. Our own body, vital, mind, heart and soul don’t go together. We do not have a feeling of oneness even in our own existence, so how are we going to have a feeling of oneness with others? It seems almost impossible.

What shall we do? First we have to know who really has a feeling of oneness. What part of our being has the most capacity? The immediate answer is the soul! The soul always lives in reality and, at the same time, the soul wants the other members of its family to live in reality.

The heart wants to live in reality, but at times it still feels that reality is too vast. The heart will live in the soul only through our self-effacement. Since the heart is not totally and supremely illumined, the heart is fearful, even scared to death.

The mind at first will try in a clever way to discourage reality. And if it finds it difficult to discourage reality, then the mind will try to break reality into tiny pieces and then hold on to them.

The vital does not want to have reality. It is simply stupid. In one stroke it breaks the world of reality. It feels that there is an obstruction between reality and its own existence. It tries to break asunder the house of reality because it feels that only in this way can its supremacy be established. Unfortunately, it does not realise that this house of reality is protection itself.

The physical is so blind that it does not see reality at all. It can stand right in front of the house of reality and still not recognise it.

What we need is to remain as much as possible in the soul, because the soul lives in reality and also wants the other members of the family to remain in reality. When we soulfully work for the divine manifestation, we should feel that it is the greatest opportunity we have to live in reality. When someone has done something for the Supreme, my inner Being immediately offers him my deepest Gratitude. Our part is simply to play our role through self-effacement by becoming a perfect instrument of God. In this way, we achieve a feeling of oneness and true satisfaction. When one works selflessly for the divine manifestation, my heart and vital will commend him; but my soul merely says that he has established the feeling of oneness. We have recognised God’s work as our own work; His Mission is our mission.

Each time we do something, if we have the feeling of our total oneness with our Master and with the Mission of the Supreme, then we are living in reality. We are constantly going into high, higher, highest Reality. What some would call sacrifice is only the real recognition of our inseparable oneness with the Highest inside us, inside everyone. Let us try to feel that reality is already inside our breath. Each time we breathe in, we should feel that reality is inside us. To live in reality is to extend one’s outer consciousness and allow the inner light of oneness to reign supreme. In oneness is reality, and this oneness comes only when we consciously spread our wings. There is one Reality and that is our conscious cry for inner realisation and God-manifestation. If we work for the manifestation of God, then we are bound to live in Reality; and at the same time, Reality is bound to live in us.

Every Day I Love: Adarsha IV – one-hundred song-offerings