
Sign up to save your podcasts
Or


Soha semmi sem tántoríthatta el a rockzenétől, azt is ő mondta ki először, hogy a rock örök és elpusztíthatatlan. Persze, az a mondás is tőle származik, hogy lehet, hogy a rock halott, csak a P. Mobilt elfelejtették erről értesíteni. Azt a P. Mobilt, amely a mai napig is rendületlenül tolja a színpadon. Ő az első hivatalos showman, ahogy nevezték a koncerteken való viselkedése miatt. Igazi fenegyerek volt és maradt is, aki sok kompromisszumot nem kötött az életében.A Húrokon írt történelem vendége: Schuster Lóránt
Ötven éve van jelen a zenei színpadokon, számtalan műfajt kipróbált és az derült ki, hogy a romantikus dalokkal éri el a legnagyobb sikereit. Az 1981-es Táncdalfesztivál óta pedig azt javasolja mindenkinek, hogy Szóljon hangosan az ének. Az előadó, akiről senki nem tud rosszat mondani. Egykori híres frizurája miatt itthon és a KGST országaiban nők sokasága rajongott érte. A frizura ment, Rezső maradt.A Húrokon írt történelem vendége: Soltész Rezső
Mindkét bátyja híres színész lett, ő pedig már ötéves korában életre szóló barátságot kötött a zenével, holott a szülei fogorvosnak szánták. Nagyszerű muzsikussá vált, akin soha nem változtattak a különböző zenei divatok. Ha pedig dübörög a bandájával, arról a mai napig beszél az egész város. Nagy idők nagy tanúja, hiszen olyan együttesekben fordult meg, mint a Metro, az LGT és a mai napig tartó szerelem, a Skorpió. 2017-ben Kossuth-díjat kapott. A Húrokon írt történelem vendége: Frenreisz Károly
Segítségével felfedezhettük Amerikát, megtudhattuk, hogy milyen 220 felett száguldani és mi történik akkor, ha lesben áll egy cápa. Ő volt a legsikeresebb magyar énekesnő, rajongtak érte spanyol és japán férfiak is. Ő hozta el nekünk a Sárkány évét, dalait számtalan nyelven dúdolták világszerte.A Húrokon írt történelem vendége: Csepregi Éva
A nyolcvanas évek elején útjára indította a Bikinit. Egy olyan zenei világot és mondanivalót teremtett meg, ami a mai napig aktuális. Rengeteg korosztályt ért el a zenéjével és az egész könnyűzenei szakma nagy tisztelettel tekint rá. Már nagyon fiatalon a kor meghatározó zenészeivel játszott. Basszusgitárosként eleinte nem volt a középpontban, de aztán alázatos munkával és remek szerzeményekkel felküzdötte magát zenekarvezetővé. A Húrokon írt történelem vendége: Németh Alajos
Tizenhat évesen ifjúsági bokszbajnok volt, aztán döntenie kellett a sport és a zene között és szerencsénkre a gitárt választotta. Játszott generációjának szinte minden jelentős zenészével, számtalan bandában szerepelt, mire megalakította saját zenekarát. Több mint tizenöt formáció keretein belül kápráztatta el gitártudásával az erre fogékony közönséget. Repertoárja igen széles, a rockzenétől kezdve egészen a lágyabb, de temperamentumos latin zenéig terjed. A Húrokon írt történelem vendége: Tátrai Tibor
Magyarország egyik legsikeresebb előadóművésze, aki több együttesben is megfordult, ám igazán naggyá az a stílus tette, amelyet ő maga teremtett és vitt sikerre. Ő volt az, aki ki mert lépni a dobok mögül és azonnal frontemberré léptette elő saját magát. Ha annyit mondunk csikidám, már mindenki tudja kiről van szó.A Húrokon írt történelem vendége: Szikora Róbert
Senkihez nem hasonlítható hangjával évtizedek óta van jelen a magyar könnyűzenei életben úgy, hogy hosszú-hosszú évekig csak külföldön hallhatták őt. Muzikalitása, színpadi jelenléte és fülbemászó dalai miatt mindenki ismeri és azt tőle tanulhattuk meg, hogy mi kell a jéghez, hogy jó legyen. A Húrokon írt történelem vendége: Horváth Charlie
A magyar könnyűzene megkerülhetetlen alakja, a szabadság vándora. Már a műfaj keletkezésénél jelen volt, pályája során pedig nem csak zenészként, hanem dalszövegíróként és zeneszerzőként is hatalmasat alkotott. Megszámlálhatatlan slágere van, tehetségének és kisugárzásának köszönhetően ő volt az első igazi sztár Magyarországon. Rengeteg zenekarban megfordult, ennek termése számtalan nagy- és kislemez. A Húrokon írt történelem vendége: Demjén Ferenc
Nincs ember Magyarországon, aki ne ismerné a nevét.
1958 óta töretlen sikerrel áll a színpadon, karrierjét a beat-korszak sem tudta megtörni, a pókerközvetítések pedig minden korábbinál nagyobb népszerűséget hoztak számára. Feleségével, Balázs Klárival a fesztiválok sztárjai, dalaikat a közönség, korosztálytól függetlenül együtt énekli velük. A Húrokon írt történelem vendége: Korda György
From the publisher's feed