„Amikor a családunkra gondolunk, láthatjuk, hogy minden ember hordoz magában némi szenvedést és fájdalmat, ahogyan minden emberben ott rejtőzik a csoda is. Ha engedjük, hogy a szívünk átérezze mások fájdalmát és szenvedését, és hogy az általuk hordozott szenvedés hogyan okoz fájdalmat nekik és másoknak, megjelenik a természetes együttérzés. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell oldanunk a problémáikat vagy meg kell változtatnunk őket – vagy akár azt, hogy a közelükben kell maradnunk, ha a tetteik fájdalmat okoznak nekünk. Azt jelenti, hogy együttérzően tekintünk rájuk – az ő helyükbe képzeljük magunkat és megértőbb, nyitottabb szívvel hallgatjuk őket. Azt kívánhatjuk nekik, hogy legyenek jobban. Így szólítjuk őket megbékélésre.”