Kisalföld.hu

Kisalföld.hu

By Kisalföld.huNewsDaily News
Download on the App Store

Kisalföld.hu episodes

  • Londonban is jiu jitsu bajnok Dr Varga István

    Dr. Varga István többszörös jiu jitsu bajnok látogatott el ismét szerkesztőségünkbe, hogy beszámoljon legfrissebb eredményeiről. Londonban nyert az 50 éves élsportoló 94.3 kg-ban, abszolút kategóriában pedig második lett. Két ország bajnoka István, hiszen hazánkban is többször győzedelmeskedett a ködös Albion mellett. 14 éves fia hasonló babérokra tör, számtalan elsőséggel rendelkezik. István számára a legfontosabb, hogy minden alkalommal hazánkat, Magyarországot képviselje, bármilyen versenyen is induljon.

    #podcast

    28 min
  • Színpadra Fel! Indul a második tehetségkutató Győrben | Pálfi Bogi és Marton László volt a vendégünk

    A győri zenei tehetségkutató versenyt tavaly tartották meg először a Rotary Fröccsnapok keretében, ahol a színpadon jobbnál-jobb előadók és zenekarok mutatták meg tehetségüket a Dunakapu téren.


    A Színpadra Fel 2! A 2023-as győztes a Honey Jeans Band lett, így Pálfi Bogi bekerült az idei 4 tagú zsűribe. Marton László, a Művészeti és Fesztivál Központ igazgatója mondta el az idei verseny kritériumait: 14 év a korhatár, 1 gigabyte terjedelmű videóanyag, műfaji megkötés idén sincs, sőt lesz külön dj kategória. A beszélgetésből kiderül, hogy Bogiék jelenleg klipet forgatnak a város jóvoltából, nagyon várja július 18-án esedékes születésnapját. Azóta már kiderült a második zsűri tag személye is, aki nem más, mint Boros Csaba a Republicból.

    #podcast

    29 min
  • Egy bár, ahol nem csak inni, játszani is lehet Győrben | Győri Béla tulajdonossal beszégettünk

    A győri Bar of Legends 2018 óta várja vendégeit, akik nem csak a finom koktélok miatt térnek be rendszeresen. Győri Béla és felesége Barbara igazi játékos paradicsomot teremtett. A számtalan társasjáték mellett e-sport, és klasszikus kocsma játékokkal is elütheti az időt, aki betér a Bar of Legends-be, ami nem túlzás, egy külön kis univerzum Győr szívében. Győri Bélával beszélgettünk a hely közösségépítő szerepéről, arról, hogy hol kell meghúzni a határt a valós és a virtuális élet között, és, hogy egyáltalán hogyan alakították ki a hely profilját

    #podcast

    29 min
  • Új olimpiai sportág a flag foci | Baldauf Attila, Győr Sharks alelnöke beszélt a sportágról

    Az amerikai futball a világ egyik legnépszerűbb sportága. Még akkor is, ha Magyarországon nem tartozik a legnézettebb sportesemények közé egy amerikai futball mérkőzés. Egyelőre.Hazánkban is egyre több fiatal választja ezt a rendkívül összetett mozgásformát. Nem véletlenül, hiszen a Győr Sharks alelnöke, és korábbi játékosa, Baldauf Attila elmondta, itt a kicsi a nagy a gyors, az ügyes, az erős egyaránt pályára léphet, egyszerre, egy csapatban, más-más szerepkörben Attilával beszélgettünk a győri egyesület múltjáról, jelenéről, és a célokról. Arról, hová tart a magyarországi amerikai foci. Na meg arról is, hogy mi is az az új olimpiai sportág, a flag foci.

    #podcast

    30 min
  • Az online csalók sosem pihennek

    A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen indított podcastsorozatunk első adásában napjaink egyik legforróbb problémájáról, a mindennapossá vált online csalásokról beszélgettünk Szabó Csaba rendőr őrnaggyal.

    #onlinecsalók • #podcast • #rendőrség • #tanulságosesetek • #árverések

    30 min
  • Szenior örömtánc, ahol a nyugdíjasok is táncra perdülhetnek | Kukorelli Noémi szenior tánc oktatóval beszélgettünk

    A szenior örömtánc pozitív hatással van a szép korú táncosok fizikai és szellemi egészségügyi állapotára. Mindemellett közösséget is épít, és lehetőséget ad az önkifejezésre - mondta el nekünk Kukorelli Noémi szenior tánc oktató. A könnyített koreográfiákat úgy alkották meg, hogy az ne legyen megerőltető egy idős ember számára, és mégis minőségi fizikai igénybevételt jelentsenek. Az örömtánc nyújtotta lehetőségekkel, utazásokkal, fellépésekkel pedig sok szép élményt szerezhetnek a táncosok, családias közegben.

    #podcast

    29 min
  • Hogyan születnek a nagymamák? Tóth Árpádné Barbarával beszélgettünk

    A teológus végzettségű Tóth Árpádné Barbara coachként is dolgozik, és beszélgetésünkből kiderül, a két hivatás nem is áll olyan távol egymástól. 

    Korábban két könyvet is írt már családdal kapocslatos témákban, és most a nagyszülőket érintő kérdések foglalkoztatják. Egészen pontosan az, miként lehet valaki jó nagyszülő, illetve az életközepi válságot hogyan kell kezelni akkor, amikor jön az unoka. Mennyi az az ideális idő, amit az unokával tölthet egy nagymama, vagy éppen hogyan lehet áthidalni a távolság okozta nehézségeket.

    #podcast

    28 min
  • Győrben találkoznak az ország diabéteszes gyermekei

    Idén 18. éve rendezik meg Magyarországon az Országos Gyermekdiabétesz napot, melynek most Győr lesz a házigazdája. Az április 27-i rendezvényre több száz gyermeket várnak.

    Az esemény szervező Cukorbeteg Gyerekeket Támogató Egyesület és a győri gyermekdiabétesz-gondozó munkatársai sűrű programmal készülnek, ahol a gyermekprogramok mellett szakmai előadásokon is részt vehetnek a szülők. A Móra Ferenc Általános Iskola tantermeiben és az aulában is találkozhatnak szakmai kiállítókkal, de lehetőség lesz részt venni neuropátiás, valamint Fundus kamerás szemfenék vizsgálaton is.

    - Az ilyen jellegű találkozók azért meghatározóak a gyerekek életében, mert itt nem lógnak ki a sorból- mondja Dr. Pap Krisztina csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház Gyermekdiabétesz Gondozó orvosa.- Itt mindenkinek van inzulinpumpája, nem kell a wc-ben elbújva szúrni, mindenki meghatározott időpontban eszik és ugyanúgy diétázik az összes gyerek. Ez óriási felszabadultságot okoz, hatalmas bulik szoktak kerekedni.

    A Sportolói kerekasztalnál olyan sportemberek beszélnek mindennapjaikról, mint Faltusz Zoltán, 1-es típusú diabéteszes sportoló, a Vasas-Kubala Akadémia vezetőedzője, Csorba Levente 1-es típusú diabéteszes, a mosonmagyaróvári Jégsárkányok játékosa, és Rendi Attila 6 éves úszó, 1-es típusú diabéteszes kisfiú édesapja. Jelen lesz és előadást, kerekasztal beszélgetést tart többek között Mészáros-Szabó Adrienn gyermekpszichológus, de eljönnek az Oktatási Hivatal képviselői is.

    Mindeközben a nagyszínpadon egymást váltják a fellépők, hogy garantálják a cukorbeteg gyerekek felhőtlen szórakozását.

    Dr. Pap Krisztinával készült beszélgetésünket hallgassa meg itt!

    #podcast

    14 min
  • Két napos lovas spárta a gyirmóti Rodeo Ranch-en | Tóth Szilárddal beszélgettünk

    Tóth Szilárd ördöglovas járt szerkesztőségünkben és lelkesen ecsetelte a szombaton, vasárnap a gyirmóti Rodeo Ranch-en zajló ördöglovas vizsga kritériumait és a teljesítendő feladatokat.

    A két napos „lovas spárta” nyolcadik alkalommal várja a harcosokat, mely egyben a második nemzetközi rendezvény. Voltak már Romániából, Szlovákiából és Szlovéniából is jelentkezők. Egész évben saját testsúllyal dolgoznak a hölgyek, urak, rengeteg olyan feladatot kell teljesíteni, ami valóban teljes összpontosítást, testi-lelki harmóniát igényel. Szilárd tanárként bánik a versenyzőkkel, mentorként irányítja pályafutásukat. A hétvégi kozák lovaglás szerelmeseit megtiszteli Bács Péter színművész, kaszkadőr is, aki részt vesz a megmérettetésen.

    #podcast

    29 min
  • Nők, anyák, üzletasszonyok | Az Ani God Group szakembereivel beszélgettünk

    Farkas Anikó és Simon-Gál Doroti, az Ani God Group média ügynökség szakemberei jártak ismét a Kisalföld szerkesztőségében: a március 2-i rendezvény utóéletéről meséltek. A „Női Csillogás” című workshopon várták az érdeklődő hölgyeket előadásokkal, kiállítókkal, motiváció, önfejlesztés témakörben. Terveznek kisebb volumenű rendezvényeket a jövőben is: a sminkelés, fotózás, stílus témakörben.

    #podcast

    29 min

About Kisalföld.hu

From the publisher's feed

A kisalfold.hu podcast csatornája.