
Sign up to save your podcasts
Or


Sport és színház: egyáltalán nem idegen fogalmak! De hogyan lehet ötvözni a művészetet a kosárlabdával? Egy igazán színes személyiséggel, Kalmár Mátéval beszélgettünk, aki a Face Team Győr akrobatikus kosárlabda csapatának korábbi sportolója, jelenleg utánpótlás edzője. A tengeren túlról származó sport egyre nagyobb tömegekben hódít.
#podcast
A családtagok helye a családban, viselkedésük, reakcióik alakítják mindennapi életünket, ahogyan mi is alakítjuk másokét. Lángh Éva családállító volt podcaststúdiónk vendége. Lángh Éva bemutatta, hogyan segíthet egy irányított családállítás felismerni saját elakadásainkat, hogyan képes megváltoztatni a gondolatainkat, ha kívülről nézünk rá saját életünkre. Az empátiára, játékra és felismerésekre épülő módszer nem új keletű. A beszélgetésből kiderül, hogy egy jezsuita hittérítő figyelte meg a törzsi szokásokat útjai során, és tette le a családállítás alapjait.
#pdcast
Érdemes a gyerekeket már egészen pici koruktól fogva egyszerre két nyelven beszélni tanítani? Sarlósiné Verpec Enikő kétnyelvű nevelés szakértő, gyógypedagógus saját kislányával kezdett egyszerre két nyelven beszélni, azóta évről-évre egyre több család csatlakozik hozzá és tanulja módszerét. Milyen előnyei származhatnak a gyermeknek abból, ha születésétől fogva egyszerre több nyelven is beszél? Valóban szükség van erre? A beszélgetésből kiderül az is, hogyan építheti be a dupla nyelvhasználatot a mindennapi életébe egy átlagos magyar család.
#podcast
Hajdu Tibor, Junior Prima-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy ösztöndíjas tagja az elmúlt néhány évben különböző korszakokban próbálhatta ki magát. Felkérték a nemrég debütált Majdnem Menyasszony című romantikus tévéfilmbe. Forgatott a Duna Televíziónak a Cella mesékben, illetve a hamarosan mozivásznon premierező Most vagy Soha! akciódús kalandfilmben, amely a márciusi ifjak történetét dolgozza fel. Emellett a színpadot sem hanyagolja el, február 23-án bemutatják Győrben a Képtelen királyság zenés előadást - Szerb Antal VII. Oliver könyve alapján - amelynek főszerepét játssza el.
#podcast
Szukenyik Tamás színművész mesélt az idei évad jelentősebb alkotásairól, megemlítve a „Télen telelek”, „Aranyszőrű”, „Szomorú királykisasszony” műveket, hiszen nagyon sok darabban van módja Szukinak hétről hétre megmutatni tehetségét. A Félidő koncerten Rab Viki színésztársát köszöntötték méltó módon meghatódva és természetesen nem maradhatott ki az Győrkőc fesztivál sem, amire már gőzerővel készül a lelkes, kreatív, csupa szív csapat Kocsi Rozi igazgató vezetésével.
#podcast
Csepi László tűzoltó ezredes, a Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője harminchat éve áll a haza és a lakosság szolgálatában. Egyesületük, a Polgárvédelmi Szövetség titkáraként osztott meg értékes információkat 1987 óta foglalkozik polgári védelmi feladatokkal. Pályafutása alatt számtalan gyermek- és ifjú katasztrófavédelmi felkészítésében részt vett, pedagógusoknak tartott akkreditált képzéseket és a Nyugdíjas Egyetemen is tartott előadást a mindennapok veszélyeiről az idősebbeknek. Az interjúban szóba került Győr amerikai bombázásának 80. évfordulója és a nagy sikerű „Vakond” túrák folytatása.
#podcast
Korunk nagy problémája, hogy a fiatalok közül egyre többen küzdenek valamilyen mentális betegséggel, szenvednek pszichés tünetektől. Ábrahám Gergő és Pap Sándor egy olyan applikációt fejlesztette ki, amely megpróbál segítő kezet nyújtani a fiatalok felé. A Healmindset egy olyan digitális tér, ami az önfejlesztés, önismeret révén ad biztonságos teret a segítséget kereső fiataloknak. Stúdiónk vendége volt Ábrahám Gergő, aki maga is sok negatívumot tapasztal a virtuális valóságban rekedt kortársait figyelve, sőt, azt mondja, hogy már a 15 éves öccsével sem mindig értik egymást, holott ő is még csak 20 éves.
#podcast
A gyermekkortól induló beszélgetésből a hallgatók egy karriertörténetet ismerhetnek meg a mosonmagyaróvári agráregyetemtől a marketing szakközgazdász képesítésen át a könyv, lap, kiadványszerkesztésig.
Az alelnök megemlítette az első országos ipartörténeti konferencia előkészületeit, melyet idén szeptemberben szervez Győrben az alapítvány, valamint a Horváth Edéről készülő könyvet.
A beszélgetésben Léderer Ágoston, Lauer Richárd, a „Szeszgyár”, a „Schlichter villa” is horizontba kerül.
#podcast
Boda Bernadett kiváló hangú énekesnő járt a Kisalföld stúdiójában, hogy beszámoljon készülő nagylemezéről és a „Falakon túl” újdonságáról, amihez klip készült. A 2023-as Dalban vált ország-világ előtt ismerté a művésznő: mi győriek persze már régóta élvezhetjük hangját, stílusát, előadásmódját a Hoppáréból. Az „Anya bújj mellém” után egy egészen másik oldalát mutatja meg nekünk, de ez is ő, ez is egyénisége része, nagylemeze gőzerővel készül és március 23-án fellép a Falcon Projekt meghívására a Tankcsapda előtt az Audi Arénában. Február 23-án debütál a FALAKON TÚL, mindenkinek boldog szívvel ajánlja.
#podcast
Az agyagosszergényi Music Club Party és Esküvői zenekar tagjai voltak podcaststúdiónk vendégei, akik neve a soproni közönség előtt sem cseng ismeretlenül. Az együttes tagjaival többek között a most aktuális báli szezonról, valamint az élő zene semmihez sem hasonlítható varázsáról beszélgettünk.
#podcast
From the publisher's feed