
Sign up to save your podcasts
Or


Németh Ádám fiatalon szeretett bele a táncba. Ma már tizennégy városban jelen van egyesülete az AForce1, és nagyjából hétszázan tanulnak nála ropni. A stúdióban nyílt hetet tartanak, 12 edzéstípus 33 órája válik ingyenesen és regisztráció nélkül elérhető azoknak, akik szintén a ritmus bolondjai és szeretnék kipróbálni az utcai táncokat, capuerát, zumbát, salsát, vagy karatét. Az idén felnőtt korba lépő AForce1 várja a leendő táncosokat 4 évestől a 99-ig.
A tanévkezdés egyik legsarkalatosabb pontja a napi rutin kialakítása úgy, hogy ne csak időben érjünk oda az iskolába, hanem minden napra kitaláljuk, hogy mit egyen a gyerek napközben.
A tízórai-uzsonna készítési szokásairól kérdeztük Körmendiné Apostol Juditot, az Életkert háziasszonyát legújabb vasárnapi gasztro podcastünkben. Judit sok ötletet hozott annak elkerülésére is, hogy ne kelljen ázott szalvétát vakarnia a gyereknek a parízer széléről, sőt, remek alternatívákat kínált a bolti felvágottak és a margarin helyett is.
Perjámosi Richárd tisztelte meg stúdiónkat, aki a Face Team vezetője. Az akrobatikus kosárlabda világát mutatta be a hallgatóknak.
Milyen ma Magyarországon és azon belül Mosonmagyaróváron romának lenni? Milyen kihívásokkal néznek szembe és hogyan tudják kezelni azt a vezetők? Hogyan őrzik hagyományaikat? Erről is beszélgettünk podcastünkben id. Bertók Bélával, a Mosonmagyaróvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökével és Horváth Elemér vajdával.
Beauty podcast sorozatunk következő vendége B. Dobóczky Erika jógaoktató, női kör vezető volt.
Az egyetlen Győrben működő női kört hozta létre, ahol a találkozások alkalmával ahogy fogalmazott "felsőbb szinten" kapcsolódnak egymáshoz a nők, nem intrikákkal és kritikával, hanem egymást segítve, támogatva. Erika szerint sok olyan dolgot elnyomunk magunkban, ami a nőiesség kibontakozásához szükséges lenne, épp ezért tartja fontos missziónak, hogy megismertesse mindenkivel a benne rejlő szépséget, harmóniát és erőt.
Borosné Bognár Petra öt évvel ezelőtt hozta létre Sopronban az Élet-Vár Közösségi Teret és dolgozott ki egy komplex programsorozatot, ami a várandósság idején valamint az első három évben nyújt segítséget a kismamáknak
Farkas István Richie a győri tehetségkutató, a „Színpadra Fel” zsűrijében döntött a legjobbak sorsáról.
Elindult a Tudásszomj Podcast, melyet a soproni Eötvös-gimnázium magyartanára, Varga Anda és a győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium magyartanára, Rétfalvi Árpád indított útjára az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) támogatásával.
A nyári vakáció után visszatért az élet a Győri Nemzeti Színházba is. Ugyan intenzív nyarat tudhat maga mögött a győri társulat, már lázasan készülnek a szeptemberi premierekre a teátrum falai mögött. Bakos-Kiss Gábor színházigazgató volt a vendégünk, aki podcastunkban nyári élményeiről és az őszi programokról is részletesen beszámolt. Próbák, koncertek, vendégelőadások, nemzetközi kapcsolatépítés, külföldi bemutatók és még sok más, ami a 2023/24-es évadban vár rájuk. Fantasztikus évaddal és még jobb darabokkal várják a közönséget. Ha kíváncsi néhány kulisszatitokra, hallgassa meg a beszélgetést.
Léhárt Mira és Polgár Patrik az idei győri fröccsnapok tehetségkutató döntősei a stúdióban jó kedvvel, mosolygósan beszéltek a versenyről. Az akusztikus pop zenét játszó fiatalok tavaly tavasszal álltak össze, országszerte koncerteznek, eddig három szerzeményt tudhatnak a tarsolyukban. A podcastból kiderült, milyen volt a döntő hangulata, mennyire határozza meg a jövőjüket.
From the publisher's feed