A hétköznapi, nem törekvő életben a könyörület egy nagyon csalafinta szó. Azt mondjuk, hogy „könyörület”, miközben a „ragaszkodás”-ra gondolunk. Az emberi világban nem létezik könyörület; az mind öntudatlan ragaszkodás. Amikor az emberek, akik a fizikai világban élnek, azt mondják, hogy könyörületet mutatnak valaki iránt, mert gyenge, és útmutatásra van szüksége, az nem igaz. Ez csak ragaszkodás, és a saját egójuk növekedését várják ettől a ragaszkodástól. Tudatosan és szándékosan, vagy néha öntudatlanul próbálják az egójukat táplálni.

Az emberi világban együttérezhetünk valakivel, és érezhetjük úgy, hogy eggyé tudunk válni vele, mert tudatlanok vagyunk. Én tudatlan vagyok; te tudatlan vagy; így könnyedén eggyé tudok válni a tudatlanságoddal. De butaság azt mondani ilyenkor, hogy könyörületet mutatunk. A test nem tud könyörületet mutatni. A fizikai tudat nem tud könyörületet mutatni. Csak a lélek az, aki képes könyörületet tanúsítani a fizikai, a vitális és a mentális iránt. Csak ekkor látjuk az igazi könyörületet. Ilyenkor a könyörület az egyetlen valóság.

A külső könyörület a belső megvilágosodásból jön. Ha valaki belsőleg megvilágosodott, akkor a megvilágosodása automatikusan könyörület formájában fog megjelenni a külső életben. A belső megvilágosodás az első; ezután következik a belső megvilágosodás megnyilvánulása a külső életben. Ez a könyörület. Ha azt mondja valaki, hogy ő könyörületet tanúsít, mielőtt belsőleg megvilágosodott volna, akkor csak ámítja önmagát. Amit ő könyörületnek hív, az csak a föld-tudat iránti kötődés kifejezése az ő öntudatlan módján.

Az isteni világban azért tanúsítunk könyörületet, mert elértük a legmagasabbat. Lejövünk a fa tetejéről, hogy lássuk a fa gyökerét. De ha a fa lábánál maradunk, és valaki más szintén a fa lábánál marad, akkor ki fog könyörületet mutatni kinek?

In the ordinary, unaspiring life, compassion is a very tricky word. We say ‘compassion’ when we mean to say ‘attachment’. In the human world there is no compassion; it is all unconscious attachment. When people who live in the physical world say that they are showing compassion to someone because he is weak and he needs guidance, this is not true. It is only attachment, and from this attachment they expect an aggrandisement of their own ego. Consciously and deliberately, or sometimes unconsciously, they are trying to feed their ego.

In the human world, we can sympathise with someone and feel that we can become one with him because we are ignorant. I am ignorant; you are ignorant; so easily I can become one with your ignorance. But to say that we are showing compassion here is foolishness. The body cannot show compassion. The physical consciousness cannot show compassion. It is only the soul that can offer compassion to the physical, the vital and the mental. Only then do we see real compassion. At that time compassion is the only reality.

Outer compassion comes from inner illumination. If one is inwardly illumined, then automatically his illumination will take the form of compassion in the outer life. First comes inner illumination; then comes the manifestation of this inner illumination in the outer life. This is compassion. If one says that he is offering compassion before he is inwardly illumined, he is only deceiving himself. What he calls compassion is only his unconscious way of showing attachment towards the earth-consciousness.

In the divine world, we offer compassion because we have reached the highest. From the top of the tree we are coming down to meet the root of the tree. But if we stay at the foot of the tree and somebody else also stays at the foot of the tree, who is going to show compassion to whom?

https://www.radiosrichinmoy.org/wp-content/uploads/adarsha-iv/312-Gods-Eye-Follows.mp3

https://www.srichinmoylibrary.com/ltl-4