margofeszt

Kortársunk, Petőfi – Karaffa-drámák


Listen Later

Fabacsovics Lili, Háy János, Kárpáti Barbara, Lenchés Márton, Szelle Dávid, Zalán Tibor

A szerzőkkel és a színészekkel Tóth Ramóna Mirtill beszélget.

Vajon miért érdekelte Petőfit a százhatvan évvel korábbi történelmi esemény? És ki volt gróf Antonio Caraffa? Nyilvánvaló a hasonlóság Antonio Caraffának és Haynaunak a magyar történelemben játszott szerepében, tehát magától értetődőnek tűnik, mi izgathatta Petőfit az eperjesi történetben, és miért éppen élete utolsó napjaiban foglalkoztatta e téma. Amikor 1849. július 3-án Pestről családjával Mezőberénybe, barátjához Orlai Petrich Somához érkezik, menekül. Egyrészt újólag kiábrándult a politikából, másrészt az ő neve is szerepelt a Haynau kézjegyével ellátott, a felforgató (értsd: forradalmi) eseményekben való részvétel miatt kiadott körözési listán. Átmeneti megnyugvást remélt Mezőberényben, ugyanakkor belekezd a drámájába. Az elkészült két jelenetben (melyek közül a második nincs is befejezve) szinte látnoki erővel idézi meg a magyarságra váró közeljövőt. A munkát barátja, Egressy Gábor látogatása szakítja félbe, akinek unszolására és társaságában július 18-án elindul Bem táborába, a halálba.

Az esemény ismertető szövege idézet Nánay Istvántól.

A Pannon Várszínház és a Kalligram Kiadó közös programja.

A kötet bemutatását a Kortárs Magyar Dráma-díj támogatja.

A beszélgetés a 2023-as tavaszi Margó Fesztiválon hangzott el.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

margofesztBy margofeszt


More shows like margofeszt

View all
Buksó - 24.hu by 24.hu

Buksó - 24.hu

4 Listeners