
Sign up to save your podcasts
Or


Az egyértelmű győztes ebben a kategóriában a Dogecoin, bár vannak, akik vitatják, hogy valóban a mémcoinok közé sorolható-e. Csalás, vagy valódi értékek vannak ezek mögött a coinok mögött? Meddig tarthat a lendületük? A Mosaic Galaxy egyik alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
Az elmúlt évek bírósági tárgyalásai megtépázták a projekt mögött álló céget és magát az XRP kriptodevizát is, de az elmúlt hetekben jelentősen javult a hangulat. A Ripple a SWIFT rendszer alternatíváját dolgozta ki, technológiája magasabb fokú biztonságot tud elérni a nemzetközi utalásoknál, és olcsóbb is. A Mosaic Galaxy egyik alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
A legnagyobb tech cégek és a decentralizált világ szereplői is dolgoznak megoldásokon, hogy ki lesz a nyertes, azt még nem tudni. A decentralizált világ, úgy tűnik, lemaradásban van a fejlesztésekkel, ettől függetlenül a befektetők úgy viszik az AI-hoz köthető coinokat, tokeneket, mint a cukrot.
Gary Gensler január 20-i hatállyal adta be lemondását, ami egybeesik Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatásának napjával. Trump korábban úgy fogalmazott, első elnöki intézkedése Gary Gensler eltávolítása lesz pozíciójából. A Mosaic Galaxy egyik alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
Egyre több versenytárs van a piacon, és egyre többen fordulnak a mesterséges intelligencia felé, ha internetes keresésről van szó. Az AI-nak pontosabb leírást tudunk adni arról, hogy mit keresünk, a mesterséges intelligencia pedig tanul szokásainkból. Viszont ennek hátulütője, hogy sokkal pontosabb adatokat tud rólunk gyűjteni, meg tudja ismerni az érzelmeinket is. A Mosaic Galaxy egyik alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
Kitart az elmúlt hetek kriptopiaci lendülete, az altcoinok is szépen lassan csatlakozhatnak a ralihoz. Meddig húzódhat az amerikai elnökválasztás eredményének köszönhető jó hangulat? Mi szólhat még bele az árfolyamokba? A Mosaic Galaxy egyik alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
Hazai fejlesztői csapat dolgozik egy decentralizált mesterséges intelligencián. Miben lesz más a Mosaic Horizon a jelenleg használt változatokhoz képest? Mi egy decentralizált AI előnye és hátránya? A Mosaic Galaxy egyik alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
Az Egyesült Államokon a világ szeme a következő napokon. Nem csak az amerikai elnökválasztás, hanem a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság alakulása, valamint egyes vállalatok gyorsjelentései is befolyásolhatják a kriptodevizák mozgásait. Mik a várakozások? A Mosaic Galaxy egyik alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
Óriási gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a kínai kormány pár héttel ezelőtt. A csomag több részből áll, és a lakosság így felszabadult vagyona akár a kriptopiacon is kiköthet. A Mosaic Galaxy egyik alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
Mérföldkőhöz ért a Mosaic Chain: az IoP (Internet of People) kifejezte szándékát, hogy teljes működését áthelyezze a Mosaic blokkláncra. A vállalat egyébként kereskedelmi folyamatok hitelesítésével foglalkozik, tehát blokklánc alapú megoldást nyújt a hagyományos kereskedelmi szektornak. A Mosaic Galaxy egyik alapítójával, Vidákovics Attilával Andor-Tóth Anna beszélget.
From the publisher's feed