Sign up to save your podcasts
Or

Sorban a 4., egyben utolsó ingyenes extra adásunk a mai, a főtémánk pedig nem is lehet másik csapat, mint London kék alakulata, amely egy igazi BL-klasszikus párharc során esett ki a sorozatból a héten, tegyük hozzá: emelt fővel! 💪👏
Tájmsztemp:
📌 A Chelsea óriási pofonba szaladt bele hazai pályán a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában, és mire ezeket a sorok felolvasásra kerülnek, addigra az is kiderült, hogy mi történt velük a madridi visszavágón. Mik voltak a párharc kulcspillanatai? Mi ment félre az első meccsen? Tuchel mért el valamit, vagy a játékosok nem tudták kivitelezni az elképzeléseit?
📌 Romelu Lukaku utoljára még februárban lépett pályára kezdőként a bajnokságban, de akkor a Crystal Palace ellen teljesen láthatatlan volt, és azóta is összesen 1(!!!!) lövési kísérletet tud felmutatni a PL-ben. Ezzel szemben Kai Havertz ebben az időszakban a bajnokságban 5 meccsen 4 gólt és 1 gólpasszt jegyez, ráadásul a BL-ben a Lille és a Real Madrid ellen is eredményes volt. De miért működik jobban a német Tuchel csapatában, és mi lesz így hosszú távon Lukakuval?
By Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán5
11 ratings

1 Listeners

52 Listeners

6 Listeners

0 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

24 Listeners

15 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

58 Listeners

0 Listeners