Háromnegyed évszázada hirdette meg Mindszenty bíboros a Boldogasszony évét, melyben ő maga vezette a százezer férfi zarándoklatát a városmajori templomtól Máriaremetére. Szombaton, szeptember 17-én ugyanezen az útvonalon gyalogos zarándoklat indul, melyre mindenkit várnak, hogy együtt imádkozzunk az ismét békétlen világért, a háború-fenyegette Európáért valamint hazánk békéjéért, egységéért, lelki megújulásáért. A hetvenöt éves évfordulón különleges, imádságos délutáni programra is sor kerül, benne a gyönyörűen felújított kegykép megáldásával, közös öröménekléssel , gyerek-bábelőadásokkal, beszélgetéssel a csodákról és személyes, közbenjáró imával. A mai magvetésben hallanak továbbá a Mindszenty-alapítvány tevékenységéről, a 17-i zarándoknap programját felkaroló Budapest Tuning pályázatról, a Máriaremetei kegyhely történetéről és az Ars Sacra keretében meghirdetett másnapi előadásról, amelyben Mindszenty bíboros anya-eszménye és a Thomas Mann-nál jelentkező anya-szimbólum jelenik meg.
Először Mindszenty József imádságát hallhatjuk. Akinek a hangján az ima megszólal, nem más, mint Mészáros István professzor, neveléstörténész, Mindszenty-kutató, akinek tiszteletére szeptember 15-én 11 órakor emléktáblát avatnak a Csaba utca 8-as számú ház falán. Ezt a táblát a 17-én, szombaton a zarándoklat indulása előtt, reggel fél 8-kor Cserháti Ferenc püspök rövid ünnepség keretében megáldja.
Monostori László atya a békéért való imádságról beszél, majd Esterházy László protonotárius, kanonok, pápai káplán meséli el a Máriaremetei kegykép és a Kisboldogasszony tiszteletére szentelt templom történetét.
Kovács Gergely posztulátor, a Mindszenty Alapítvány képviselője a délutáni lelki programról beszél, valamint a Budapest Tuning pályázatról, amelyet a Budapest Brand írt ki. Faix Csaba vezérigazgató elmondja, mi keltette fel a figyelmüket ebben a szeptember 17-i zarándoknapban?
A Mindszenty Alapítvány munkatársa, Nagy Brigitta a Novénáról és más kiadványokról is beszél, melyeket megtalálnak 17-én, szombaton Máriaremetén, a kegyhely kertjében, az alapítvány sátrában.
Liszkai Tamás atya hívja önöket 18-án, vasárnap 19 órára a kispesti művelődési központba a Mindszenty József/Thomas Mann: Anyácska – Mammula című előadásra.
| hitéletünk krónikája
| Szerkesztő: Madocsai Bea