Magvetés

Magvetés

Download on the App Store

Magvetés episodes

  • Elhunyt Tarjányi Béla biblikus professzor | Szent István könyvhét a NEK idején | Önkéntesek szolgálata a NEK-en | A mély hitű festő, Molnár C. Pál és a NEK
    Augusztus 28-án hosszú, méltósággal viselt betegség után 79 éves korában elhunyt Tarjányi Béla biblikus professzor, aki a Szent Jeromos Katolikus bibliatársulat ügyvezető igazgatója volt. Ez év április 21-én már nagy betegen vette át a Pro Ecclesia Hungariae díjat a saját lakásán rendezett szűk körű díjátadási ünnepségen. A csaknem egy éve rögzített beszélgetéssel emlékezünk rá, melyben Szent Jeromosról és a Szentírás fordításairól beszélt.
    Idén a Szent István könyvhét a NEK-hez kapcsolódik, helyszíne a Szent István bazilika előtti tér. Farkas Olivérrel, a Szent István Társulat igazgatójával beszélgetünk a magyar keresztény könyvkiadók legnagyobb hazai seregszemléjéről.
    A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lebonyolításához nagyon sok önkéntes munkájára is szükség van. Az önkéntesekről, az önkéntességről Perényi Szilvia, ennek a területnek a felelőse beszél.
    Csillag Évával Molnár C. Pálról és az ő 1938-as kongresszushoz való kapcsolatáról beszélgetünk, előtte áttekintetjük az Eucharisztikus találkozók történetét is.
    A Ménesi út 65. szám alatt található Molnár C. Pál Műterem-múzeum újra nyitására 4-én, szombaton kerül sor öt órakor.
    | hitéletünk krónikája | Szerkesztő: Madocsai Bea
    55 min
  • Pápalátogatás 30 éve - Korzenszky Richárd | Összeállítás szent Bernát ünnepéről | NEK készület - Szőke Nikoletta,Takács Nikolas, Lakatos György
    II. János Pál pápa 30 évvel ezelőtt látogatott először hazánkba. 1991 augusztusában minden helyszínen jelen volt Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi emeritus perjel is, aki Rapcsányi László riporter mellett a rádiós közvetítésekben közreműködött. Hámori Kingának idézte fel személyes emlékeit.
    A www.orszagut.hu honlapon bővebben olvashatnak erről.
    Augusztus 19-én, szent Bernát ünnepén Zircen a szentmisét követően a jelenlévők részt vettek a felújított Bernát-szobor megáldásán, melyet az ötvenes években ledöntöttek, lefejeztek és eltemettek. Ugyanezen a napon sor került a rendházban található, gyönyörűen helyreállított királyi lakosztály, valamint a vöröstorony átadására. A helyszínen készített összeállításunkban először Bérczi Bernát zirci apátot halljuk.
    A királyi lakosztály belső terének helyreállítása Kohári Gabriella régész-történész munkáját dicséri.
    Az ünnepi alkalommal Halász Nivárd egyszeri fogadalmas ciszterci szerzetessel is találkoztunk, hivatásáról és szerzetesi képzéséről is beszél.
    Binder Zita nővér a kismarosi közösség képviseletében vett részt az ünnepségen. Azt is elmondja, hogyan vesznek részt a NEK-en.
    Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes csak az ünnepség végére érkezett Zircre, délelőtt nemzeti ünnepünk alkalmával állami kitüntetésben részesült.
    Őt az Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatban is kérdeztük, válaszában olyan könyvre is felhívja a figyelmet, amely bizonyára kapható lesz a NEK idején a Bazilika előtt tartandó Szent István Könyvhéten, s híres rendtársának, az 1909-1994 között élt Halász Piusznak gondolatait tartalmazza.
    NEK: Szőke Nikoletta és Takács Nikolas énekel szólót azon a roma misén, melynek megvalósítására Lakatos György hegedűművész-tanárt kérték föl. Az Eucharisztikus Kongresszus előtt hangzik el az ősbemutató, a Kongresszus hetében pedig a Hungexpón szentmise keretében csendülnek fel a tételek. Vendégeimmel arról beszélgetek, hogyan készülnek a művészek nem csak a lovári nyelvű mise állandó részeinek megszólaltatására, hanem egyáltalán az Egyházunk eme kiemelkedő eseményére, mit jelent számukra a kapcsolat Istennel, életünk forrásával.
    | hitéletünk krónikája | Szerkesztő: Madocsai Bea
    53 min
  • Urunk színeváltozása - Puskás Attila atya | Szent Domonkos híres követői - Rosta István tudománytörténész | NEK - néptáncosok a megnyitón (Zsuráfszky)
    A múlt vasárnap ünnepelt Urunk színeváltozásáról és az apostolok küldetéséről Puskás Attila atya beszél.
    Szent Domonkos rendalapíó ünnepe után most híres követőit idézi föl Rosta István tudománytörténész.
    NEK - néptáncosok a megnyitón. Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője és Zsuráfszky Zoltán táncos, koreográfus, művészeti vezető mondja el, hogyan vesznek részt meghívott táncosokkal, hagyományőrzőkkel együtt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyitó ünnepségén. | hitéletünk krónikája | Szerkesztő: Madocsai Bea
    53 min
  • NEK - cigánypasztoráció a középpontban (Dúl Géza atya) | KETEG - induló képzés (Baritz Sarolta Laura nővér) | Szt Ignác zsebkönyv (Tornya Erika nővér)
    A NEK-en kiemelt helyet kap a cigánypasztoráció, melynek kihívásairól Dúl Géza atyával beszélgetünk.
    Össze lehet-e egyeztetni a kereszténységet a gazdasággal? A Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskolán szeptemberben újra elinduló Keteg képzés fő szervezője Baritz Sarola Laura domonkos nővér és közgazdász határozottan igennel felel e kérdésre. A Keteg képzés 2010 óta működik a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a római Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemmel együttműködésben, az Egyház társadalmi tanításának szellemében. A 2 éves képzés rangos vatikáni díjban is részesült, s várja újabb hallgatóit, akik szeptember 15-ig jelentkezhetnek . Laura nővértől telefonon érdeklődött Hámori Kinga a Keteg Képzés lényegéről.
    Pár napja Budapesten a megállók óriásplakátjain Loyolai Szent Ignác 1-1 mondata olvasható, s alattuk egy kérdés a mai kor emberének. Az üzenetek egy tenyérnél nem nagyobb, modern kiadványból származnak, mely nemrég jelent meg a könyvesboltokban. A Zarándokzsebkönyv 100 lépés Loyolai Szent Ignáccal c. kis könyvecske az idei nyári nagy sikere lett.
    A benne található 100 mondatot Szent Ignác írásaiból Tornya Erika Sacre Coeur nővér, a Jezsuita Kiadó munkatársa állította össze. Honnan az ötlet a rendhagyó formára és mit kezdhetünk a mondatokkal? Erről is kérdeztük. | hitéletünk krónikája | Szerkesztő: Madocsai Bea
    54 min
  • NEK - cigánypasztoráció a középpontban (Dúl Géza atya) | KETEG - induló képzés (Baritz Sarolta Laura nővér) | Szt Ignác zsebkönyv (Tornya Erika nővér)
    A NEK-en kiemelt helyet kap a cigánypasztoráció, melynek kihívásairól Dúl Géza atyával beszélgetünk.
    Össze lehet-e egyeztetni a kereszténységet a gazdasággal? A Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskolán szeptemberben újra elinduló Keteg képzés fő szervezője Baritz Sarola Laura domonkos nővér és közgazdász határozottan igennel felel e kérdésre. A Keteg képzés 2010 óta működik a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a római Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemmel együttműködésben, az Egyház társadalmi tanításának szellemében. A 2 éves képzés rangos vatikáni díjban is részesült, s várja újabb hallgatóit, akik szeptember 15-ig jelentkezhetnek . Laura nővértől telefonon érdeklődött Hámori Kinga a Keteg Képzés lényegéről.
    Pár napja Budapesten a megállók óriásplakátjain Loyolai Szent Ignác 1-1 mondata olvasható, s alattuk egy kérdés a mai kor emberének. Az üzenetek egy tenyérnél nem nagyobb, modern kiadványból származnak, mely nemrég jelent meg a könyvesboltokban. A Zarándokzsebkönyv 100 lépés Loyolai Szent Ignáccal c. kis könyvecske az idei nyári nagy sikere lett.
    A benne található 100 mondatot Szent Ignác írásaiból Tornya Erika Sacre Coeur nővér, a Jezsuita Kiadó munkatársa állította össze. Honnan az ötlet a rendhagyó formára és mit kezdhetünk a mondatokkal? Erről is kérdeztük. | hitéletünk krónikája | Szerkesztő: Madocsai Bea | hitéletünk krónikája | Szerkesztő: Madocsai Bea
    54 min

About Magvetés

From the publisher's feed

A műsor egyházi és hitéleti eseményekről tudósít heti rendszerességgel.