
Sign up to save your podcasts
Or


A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem podcastsorozatának soron következő, ötödik részében a magyar jégkorong-utánpótlás legégetőbb kérdéseit vitatják meg neves hazai szakértők.
Már egy hete tart a TF podcastsorozata, amelyben az egyetem hallgatóit és fiatalokat érintő sportos témákat boncolgatnak elismert oktatóink, valamint intézményünkhöz közeli komoly sportszakemberek.
A sorozat ötödik részében szakértőink megvitatják a különbségeket a nemzetközi és magyar jégkorongsport tehetségmenedzsmentje között, valamint rendkívül értékes, más csapatsortágakra is vonatkoztatható gondolatokat osztanak meg a hallgatósággal a hazai utánpótlásképzés jelenéről, jövőjéről és lehetőségeiről. A beszélgetést prof. dr. Géczi Gábor, a TF Gazdaság és Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, a Sportmenedzsment Tanszék vezetője moderálja, a meghívott vendég Kovács Csaba, a fehérvári hokiakadémia szakmai igazgatója, valamint Svasznek Bence korábbi válogatott jégkorongozó, az U17-es és az U18-as válogatott edzője.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem podcastsorozatának harmadik részében prof. dr. Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, az Úszás és Vízi Sportok Tanszékének oktatója szolgál részletekkel a nemrég indult Úszó Nemzet Programról.
Mint tudjátok, január 23-tól egészen február 19-ig szinte minden napra jut egy-egy TF-podcast, amelyben az egyetem diákjait és a fiatalokat érintő sportos témákban nyilatkoznak elismert TF-es oktatók, továbbá az intézményhez közeli szakemberek.
A sorozat harmadik részében prof. dr. Sós Csaba, a TF Úszás és Vízi Sportok Tanszékének oktatója tár fel érdekes részleteket az Úszó Nemzet Program kidolgozásának hátteréről, az eddigi tapasztalatokról és a célokról, továbbá a projekt népegészségügyi, társadalmi és gazdaságpolitikai hasznáról.
Az úszók szövetségi kapitánya – aki szintén részt vett a kidolgozásban – elárulja: a program a magyar kormány kezdeményezésére indult azzal a céllal, hogy idővel mindenki megtanuljon úszni, valamint, hogy legyen mód a szabadidő hasznos eltöltésére. Csak kevesen tudják, hogy az iskoláskorú magyar gyerekek csupán húsz százaléka jár úszásoktatásra – a program többek között ezen kíván javítani.
Ha azt is tudni akarjátok, hogyan kerülnek képbe olimpiai bajnok úszóink, Hosszú Katinka, Egerszegi Krisztina, Milák Kristóf és Darnyi Tamás, hallgassátok meg az adást!
Január 23-tól egészen február 19-ig szinte minden napra jut egy-egy TF-podcast, amelyben az egyetem diákjait és a fiatalokat érintő sportos témákban nyilatkoznak elismert TF-es oktatók, továbbá az intézményhez közeli szakemberek.
A sorozat második részében az egyetem kuratóriumi elnökével, prof. dr. h. c. Mocsai Lajossal készült podcastot hallgathatjátok meg. Az adás középpontjában a sportcsúcsteljesítmény eléréséhez elengedhetetlen vezetői, vezetőedzői modell ismérvei állnak, amelyekről saját méréseire és tapasztalatára támaszkodva beszél Mocsai Lajos. Az elhangzottak nemcsak a sport, hanem az élet bármely területén vezető beosztásban dolgozók számára is hasznosak lehetnek.
Január 23-án indul, és csaknem egy hónapon át tart a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem podcastsorozata, amelyben az intézmény neves oktatói szólalnak meg.
Mától egészen február 19-ig minden napra jut egy-egy adás, amelyben az egyetem diákjait és a fiatalokat érintő sportos témákban beszélnek elismert TF-es oktatók, továbbá az intézményhez közeli szakemberek.
Lesz szó az Úszó Nemzet Programról, a tavalyi női kézilabda Európa-bajnokságról, a Monspart Sarolta Akítv Életmód Stratégiáról, a lovassport legérdekesebb kérdéseiről, a sporttudomány tehetséggondozásban betöltött szerepéről vagy éppen a sportirányítás aktuális kérdéseiről – csak hogy említsünk néhányat a számos érdekfeszítő téma közül.
Mindenekelőtt azonban hallgassátok meg a prof. dr. Sterbenz Tamás rektorral készült felevezető műsort, amelyben diákoknak ajánl néhány, a „holtidényben” kifejezetten hasznos időtöltési lehetőséget.
Magyarország egyik vezető rekreációs szakembere a TF-ről indult, majd számos nagy eseménnyel, jelentős publikációkkal a háta mögött, Győrben illetve a Pécsi Tudományegyetemen eltöltött éveket követően érkezik vissza a - ma már - Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre.
A kiváló versenyző a podcast napján jelentette be, mi vár rá a versenypályán 2022-ben. Az interjúnak az is apropót adott, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem BA alapszakos edzőképzést indít autó-motorsportban.
Január 29-én ünnepli 80. születésnapját a TF ikonikus alakja, dr. Pavlik Gábor egyetemi tanár, az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék professor emeritusa, az MTA doktora, aki a régi TF-ről, gólyabálokról, a zene szeretetéről és természetesen tanári pályájáról beszélt, rengeteg humorral fűszerezve.
Magyar Bianka kosárlabda-szakember három éve edző a női NB I-ben, három diplomája van, mindegyik a Testnevelési Egyetemről, amelynek csapatával éri el sikereit, miközben csupán 30 éves. Szép kör ez így, még leírva is, ezért is készített vele podcastot Mezei Dániel.
A legutóbbi rektori rendelkezés értelmében október 18-tól ismét kötelező a maszkviselés az egyetemen, annak zárt tereiben. Ennek gyakorlatáról, valamint a helyben felvehető vakcináról beszélgettünk röviden dr. Lacza Zsomborral, a TE tudományos rektorhelyettesével.
A legutóbbi rektori rendelkezés értelmében október 18-tól ismét kötelező a maszkviselés az egyetemen, annak zárt tereiben. Erről, valamint a helyben felvehető vakcináról beszélgettünk röviden dr. Lacza Zsomborral, a TE tudományos rektorhelyettesével.
From the publisher's feed