„Nyitott ajtót adtam eléd…” (Jelenések 3:8)
Két dolgot ne tégy soha, amikor Isten akaratát keresed. Először is, ha csukva van egy ajtó, ne légy türelmetlen, és ne kezdd el feszegetni! Másodszor, ne gyárts magadnak saját ajtót! Ha sikerrel akarsz járni abban, amire Isten elhívott, tartsd be „a nyitott ajtók szabályát”, amelyről így ír a Biblia: „A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa van, és amit kinyit, senki nem zárja be, és amit bezár, senki nem nyitja ki: Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet” (7–8. v.). Kiknek nyit ajtókat Isten?
Azoknak, akiknek kevés erejük van. A hibáid tehát nem jelentenek kizáró okot – feltéve, hogy hajlandó vagy tanulni belőlük. A hiányosságaid nem korlátozzák Istent, amennyiben arra sarkallnak, hogy hagyatkozz jobban az Úrra.
Azoknak, akik megtartották az Ő Igéjét. Azoknak az embereknek, akik elé nyitott ajtókat ad Isten, ez a vezérelvük: „Én azt fogom gondolni, hinni és tenni minden dologgal kapcsolatban, amit Isten Igéje mond róla.” Ha valami nincs rajta az isteni tervrajzon, ne építsd meg! Ha nincs benne Isten szakácskönyvében, ne készítsd el azt a receptet!
Azoknak, akik nem tagadták meg az Úr nevét. Az ilyen emberek akkor is bátran beszélnek arról, amit a legtöbbre becsülnek az életben – beleértve a Jézussal való kapcsolatukat is –, ha elutasítják őket vagy gúnyt űznek belőlük.
Ha azt akarod, hogy Isten ajtókat nyisson neked, ezeket az alapelveket kövesd életed minden napján.
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Minden kedves szavad falnak ütközik? Talán létezik egy titkos ajtó, amin át igazi megértésre találhatsz! Most 4+1 napon keresztül felfedezheted, hogyan formálhatja át Isten a véget nem érő szócsatákat eredményes párbeszédekké. Kattints, és ismerd meg új, konfliktuskezeléssel kapcsolatos sorozatunkat!
CSATLAKOZOM!
A hűség számít igazán
Te és én sáfárai vagyunk a ránk bízott ajándékoknak. Mi az elvárás egy sáfárral szemben? A Biblia egyetlenegy dolgot említ… 👉 Kattints és olvasd tovább „A benned rejlő kincs" sorozat 20. részét!
Jézus, a sorsfordító
Az emberek lemondtak róla, de az Atya sosem. Olvasd el, hogyan talált szeretetre és reményre az, akit mindenki más elhagyott. 👉 Kattints és olvasd tovább a teljes cikket a Mai Forrás Magazinból!
Örömmel viselt hosszútűrés
Fogadjunk, hogy sosem gondoltál úgy a hosszú versekre, a töri leckére vagy a távfutásra, mint egy kondigépre… 👉 Kattints és olvasd el a Tini Mai Ige elmélkedést!
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.