Milyen területeken lehet a legjobb hatékonysággal digitalizálni? Mennyire kezelik tudatosan a digitalizáció és automatizáció lehetőségeit a hazai vállalkozások? Érdemes-e még várni a digitalizációval, vagy célszerűbb most azonnal lépni a megvalósítás irányába?
„2 hónap alatt majdhogynem 2 évnyi új ismeretet tanultunk meg a Covid-19 alatt” – mutatott rá a digitalizáció látványos térnyerésének egyik kiváltó okára Vityi Péter, a Budapest Business podcast aktuális vendége.
Vityi Péter egyszemélyben villamosmérnök, vállalkozó, a KÜRT akadémia ügyvezető partnere, az IVSZ alelnöke, továbbá a digitális gazdaság szakértője. Nála hitelesebb személyt nehéz lett volna találni ahhoz, hogy digitalizációról, automatizációról és ipar 4.0-ról beszélgessünk.
Mihálovits András leginkább azzal kapcsolatban kérdezett a műsor vendégétől, hogy a hazai vállalkozói réteg mennyire tud élni a digitalizáció és automatizáció adta lehetőségekkel, illetve mi kell egyáltalán az ipar 4.0 itthoni sikeres megvalósulásához.
A téma már csak azért is kiemelten fontos, mivel ahogy a podcast adásban is elhangzott, „digitalizálni sok mindent lehet, de ki kell választani, hogy mit érdemes”.
Ennek szellemében a következő kérdések mentén alakult a Budapest Business podcast aktuális epizódjának menete:
- Mennyire kezelik tudatosan a digitalizáció és automatizáció lehetőségeit a hazai vállalkozások?
- Milyen területeken lehet a legnagyobb hatékonysággal digitalizálni?
- Miként érdemes megközelíteniük a digitalizáció kérdését a termelő cégeknek?
- Rendelkezésre áll-e a magyar vállalkozásoknál a digitalizáció hasznosításához szükséges gondolkodásmód és technológia?
- Mi az összefüggés a digitalizáció, az automatizáció, illetve az ipar 4.0 fogalmai között?
- Érdemes-e várni még a digitalizáció és automatizáció bevezetésével, számolva a betanuláshoz szükséges idővel is?
„Most már nem lehet ezt a kérdéskört tovább halogatni” – válaszolta meg gyakorlatilag az utolsó kérdést Vityi Péter. Már csak annál is inkább, mivel a digitalizáció bevezetéséhez szükséges technika kedvezőbb áron érhető el, mint valaha.
Már csak azért is érdemes elindítani a lejátszást, és meghallgatni a Budapest Business podcast aktuális epizódját.
További információért, képzésekért és szakmai anyagért érdemes ellátogatni az MKB Business Live aloldalra: www.mkb.hu/vallalatoknak/business-live
Kövess be a MKB Bank social media csatornáit:
- https://www.facebook.com/mkbbanknyrt
- https://www.linkedin.com/company/mkb-bank/
---
Tisztelt Hallgatóink!
A Budapest Bank és az MKB Bank egyesülése után a Budapest Business Podcast MKB Business Podcast néven folytatódik, és változatlanul aktuális, a hazai cégvezetőket érintő témákról beszélgetnek szakértőink és meghívott vendégeink. Köszönjük, hogy eddig is figyelemmel kísérték csatornánkat, és arra bíztatunk, hogy a továbbiakban is tartsanak velünk!