Judit 45 éves volt, amikor műtéti menopauzába került, mivel eltávolították a petefészkeit. 

“Fogalmam nem volt, hogy ez lesz, az orvosok magamra hagytak, egy szóval nem említették, hogy ez fog velem történni. A műtét másnapjától folyt rólam a víz, jöttek a hőhullámok, hidegrázás, én pedig azt hittem, hogy ez a műtét utóhatása és majd elmúlik. Egy idősebb nővel történt beszélgetés során jöttem rá, hogy ez valószínűleg a menopauza. Mondta, hogy ő már 13 éve benne van.” 

Ezután elkezdett utána járni, hogy mi is történik vele. Gyalogolni kezdett, ami segített abban, hogy kevésbé legyen feszült, jobb lett a közérzete. Viszont nehezen tudott elaludni, ha felébredt, nem tudott visszaaludni. A felmérések szerint, az alvászavar ma már komolyabb probléma, mint a hőhullám. 

“Minden nővel, akivel találkozom 40 felett, elmondom, hogy járjanak csontsűrűség vizsgálatra. Nálam ez is későn derült ki, nem tudtam, hogy ilyen következménye is lehet, nagyon kell vigyáznom, nehogy elessek.” 

Nem irigyeltem a hozzám közel állókat, mondta Judit, annyi természetes megoldást próbáltam, semmi sem segített, abban viszont szerencsém van, hogy a férjemmel mindent meg tudtam beszélni, bár ő is szenvedett a hangulatingadozásaimtól. “A válás szélére is sodorhatja a párkapcsolatot a változókor, nekem is van olyan ismerősöm, aki elvált. Bár már megbánta.”

Amikor Juditot arról kérdeztem, hogy a hormonterápia nem jött-e szóba, azt mondja, hogy 13 éve nem nagyon lehetett beszélni ezekről a témákról, de most már ő is nyitott lenne rá.

Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy a fiatalok is felé kommunikáljuk, hogy egyszer őket is el fogja érni, segítsünk nekik, hogy ne féljenek tőle. Judit már most készíti fel a 38 éves lányát, hogy figyeljen majd a jelekre. 

“A mi korosztályunk felelőssége az, hogy továbbadjuk a tudást, merjünk segítséget kérni és beszélni róla, mert a változás akkor fog elindulni, ha már a mi gyerekeink is mernek beszélni róla nyíltan.”

Anikó akkor találkozott először a menopauza szóval, amikor anyukája 36 évesen műtéti menopauzába kerül és nem kapott megfelelő orvosi segítséget. Amikor nála is elindultak a folyamatok 42-43 körül, még rettenetes nagy elánnal tagadta, "ez velem tuti nem történik meg", mondta a beszélgetésünk során. Orvos férje világosította fel arról, hogy sok nőt ez annyira megvisel, hogy munkaképtelenné válhatnak, megváltozhat az agyi kapacitásuk, sőt a személyiségük is, ilyenkor jön a társadalmi címke, hogy elmegy az esze a nőknek a 40 körül. Anikónál depresszió, memóriazavar, figyelemzavar jelentkezett, egyfajta fura érdektelenség lépett fel nála, ezek pedig a munkájára is erősen hatással voltak. "Magamat ostoroztam, hogy buta vagyok, nem tudtam megjegyezni dolgokat, más láttam, mint ami oda volt írva, amikor hibáztam, akkor még rosszabb lett."  Jó lenne a férfiakat is edukálni, hogy értsék, mi zajlik le bennünk, mondja.  Anikónak sokat segített a jóga, a kirándulás, a természetben kint lenni, a mozgás. De ő is úgy gondolja, ha már nem lenne más, akkor igénybe venne hormonterápiát. Befelé fordulni, figyelni a testünkre, megtalálni a harmóniát, mert szerinte a menopauzának is megvan a saját szépsége. Anikó két üzenete:Nekünk nőknek, sokkal jobban kellene nyitni és szeretetteljesebben fordulni egymás felé!Ne címkézzük se magunkat, se másokat!

"Tudatosan készültem a menopauzára, igazából tele voltam félelemmel és aggódással. Életkor fóbiás vagyok, emlékszem, amikor 35 évesen rájöttem, hogy már közelebb vagyok az ötvenhez, mint a húszhoz, az nagyon megviselt. Lélekben próbáltam felkészülni arra, hogy be fog következni a menopauza, gondoltam az a tény, hogy majdnem 41 éves voltam, amikor a második gyerekem született, majd segít, mert hogy én még kismama leszek egy ideig, legalábbis így ideologizáltam meg magamnak. Tudatosan készültem rá a negyvenes éveimben, mert az anyukámnál is akkor kezdődött.

Sajnos, egy tragédia történt velem 46 évesen, és a lelki összeomláson közepette megjött a menstruációm, nem akkor, amikor kellett volna, akkor, és onnantól érkeztek a menopauzás tünetek is, bár sokszor bizonytalan voltam, hogy melyik tünet a menopauzáé és melyik a lelki gyászé. A tragédia után néhány hónappal csomókat találtam a mellemben, "szerencsére" fájtak és rögtön el is mentem orvoshoz. Az orvos megkérdezte, hogy ért-e engem komolyabb trauma mostanában, mert lehet ez is az oka ennek és a hormonális változás is, a kettő dolog valahogy egybefolyt az életemben.

Számomra a menopauza egyenlő az öregedéssel, ezért is készültem rá tudatosan, nagyon erősen ott volt bennem, hogy jó testi és mentális állapotban tudjam a két gyerekemet felnevelni. Alapvetően optimista vagyok, nem szeretek enervált lenni, így 5 éve kezdtem el jógázni rendszeresen heti 3 alkalommal, a sport nagyon jó hatással van rám.

Bizonyos tünetek, például a szabálytalan vérzés rettentő diszkomfort érzetet tud adni, nekem erre az orvos spirált javasolt, ami elfedi a menopauza tüneteit, így nem is tudtam, hogy valójában mikor ért véget a vérzésem, és a tüneteket is redukálta. A legzavaróbb tünet az alvásprobléma, a hajnali ébredések. De ezt megint okozhatja a stresszes élet vagy hogy feszült vagyok, próbáltam altatót átmenetileg, természetes dolgokat is kipróbáltam, több-kevesebb sikerrel. Aztán ott van a teljes vehemenciával néha rám törő fáradtság, amikor azon gondolkozom, hogy fogom ezt a napot végig csinálni.

Fontos, hogy mi, nők, próbáljunk egymásnak segíteni, és a humor is fontos, mert ezt anélkül nem lehet végig csinálni.

Járok egy lelki segítőhöz, és amikor az öregedéssel kapcsolatban panaszkodtam, ő javasolta azt, hogy próbáljam meg úgy megélni ezt az életszakaszt, ezt a kort, hogy már sok hegyet megmásztam, most felértem egy fennsíkra, ahol sokáig lehetek, ahol várakozhatok. Én most élvezem a fennsíkot, amellett, hogy tudom, hogy most már tennem kell azért, hogy jó formában legyek mind testileg, mind szellemileg."

Amikor először találkoztam a menopauzával, 16-17 éves kamasz lány lehettem, akkor köszöntött be az anyukámnál a változókor. Sajnos, nagyon negatív kontextusban történt, mert anyukámat rettentően megviselte, így volt bennem egy megelőlegezett szorongás a menopauzától, és ez meghatározta vagy meghatározza az ezzel kapcsolatos megéléseimet, attitűdjeimet, rettegtem attól, hogy elkezdek majd lepusztulni, bajuszom nő, elhízok. 45 éves koromban kezdődött el a változás, és nekem valójában egy problémám van az egésszel: nekem a menopauza egyenlő elhízással. Most 51 éves vagyok, imádom ezt a kort, mentálisan és lelkileg is, van bennem egy nagy megnyugvás, minden rendben van úgy, ahogy van, kivéve ezt az egy dolgot. Tavaly elkezdtem futni és konditerembe járni, annyit értem el vele, hogy nem híztam tovább. Azt vettem észre, hogy ha megengedem magamnak, hogy így is kinézhetek, hogy ez nem a világ vége, minden változik, és ez is változni fog, akkor kicsit jobban vagyok ezzel a részével. Pszichológusként azt tapasztalom, hogy sok nő nem köti össze a tüneteket a menopauzával, hanem helytelenül saját magát hibáztatja, pedig "csak" hormonális változáson megy keresztül. Fontos, hogy már fiatalon kezdjük el a lányainkat/fiainkat edukálni, mert mindenkinek sokkal könnyebb lesz később a témához kapcsolódnia.

39 éves voltam, amikor korai petefészek kimerülést diagnosztizáltak nálam. Úgy éreztem, hogy 10 évet öregedtem, hogy egy 40 éves nő vagyok egy 50 éves testében, mintha kiesett volna 10 év az életemből, azt hiszem, nem is azt gyászoltam, hogy nem lehet többet gyerekem, hanem azt a 10 évet.  Aztán utána olvastam, és megtudtam, hogy kb. minden 100. nőt érint és nálam a családi genetika okozta ezt. Egy igazi önismereti út volt ez, a ki vagyok én, mint nő és mitől vagyok nő kérdésekre nehezebb volt megtalálnom a válaszokat, mint arra, hogy ki vagyok én. Szeretném, ha többet beszélgetnének egymással a generációk, mert sosem lehet tudni, hogy milyen családi "sztori" befolyásolhatja az életünket.

Emlékszem, anyukám hogy küzdött vele, folyt róla a víz állandóan, ez nagyon megmaradt bennem. Amikor 50 éves lettem, egy rendellenes vérzés miatt elmentem nőgyógyászhoz, ahol kiderült, hogy I. stádiumú méhnyakrákom van. A rendellenes vérzés ugyanis ezt jelezte, nem a menopauzát. Szerencsém volt, hogy a vérzés jelezte a baj, mert a rákkal az a probléma, hogy sokáig nincs tünet, ezért is nagyon fontos, hogy szűrésre járjunk. Werthein-műtétet végeztek rajtam, ami egy radikális kiterjesztett méheltávolítás. Senki sem tájékoztatott, hogy a műtét után 2 héttel már menopauzában leszek.

Hiába nézek ilyen jól ki, 45 éves voltam, de valószínleg a változókori folyamatok belül már elindultak, mondta az endokrinológus. Hogy lehet ez, kérdeztem magamtól. Hiszen én még fiatal vagyok, amikor ez elkezdődik, az már az öregség jele. Arra gondoltam, mert hogy későn szültem, 40 évesen a második gyermekünket, hogy akkor tovább tart majd a fiatalság és majd később fog megtörténni a menopauza. Mint kiderült, nálunk ez genetika, család nőtagjainál mind így történt. Amikor a nőgyógyászom első alkalommal elmagyarázta, hogy mi fog történni, annyira pozitívan éltem meg, hogy ez később is nagy segítség volt. Aztán elfogadtam, hogy ez a természet rendje, és felvállaltam mindenki előtt.  Azt javasolom a kortársaimnak, hogy ne söpörjék a szőnyeg alá a tüneteket, higgyenek abban, hogy ez egy új kezdet, és maradjanak inkább sokáig egészségesek, mint szépek.