MiaFemme Podcast
Download on the App Store

MiaFemme Podcast episodes

  • Amikor a nő vezet.
    Néhány érdekes adattal kezdenénk.
    Szaud-Arábia volt az utolsó ország, ahol egészen 2015-ig a nők nem szavazhattak, sőt egészen 2018-ig autót sem vezethettek.
    A K&H 2016-os adatai szerint pedig a magyar felnőtt lakosság 82%-nak van vezetői engedélye, azon belül is a férfiaknak 91%-a rendelkezik jogosítvánnyal, míg ez az arány a nők esetében 76%. Továbbá, a férfiak 18 ezer kilométert tesznek meg évente autóval, míg ez a nők esetében csupán 10 ezer kilométer.
    De nézzünk túl a konkrét vezetésen, és számokon! A mai epizódban olyan mindennapi helyzeteket, feladatköröket, foglalkozásokat, vagy fogalmakat (mint például a pénz) fogunk kitárgyalni amiket hagyományosan a férfiak dominálnak, vagy domináltak, de az elmúlt pár évtizedben ebben fellazulás látszik, legalábbis a világ ezen felén…
    Sokan ezt a változást kétkedve, egyenesen rémülten figyelik.
    Tényleg "kiherélem" férfi társamat, ha jobban keresek, nagyobb karierre vágyom, vagy képes vagyok kiállni magamért? És mi a helyzet akkor, ha a férfi marad otthon a gyerekkel? Oxymoron, képtelenség?
    Hogyan reagál erre az átalakulásra a társadalom? Milyen beágyazódott kettős mércékkel kell szembenéznünk mindeközben? És a legfontosabb kérdés: mit tesz ennek javulása érdekében a társadalom, és mi mint egyének mit tehetünk egy egyenlőbb világért?
    A beszélgetés hostjai: Luca & Berni
    Vágta: Antonia
    45 min
  • Bazi Nagy Feminista Lagzi?
    Hogyan házasodik a „modern nő"? Avagy mit jelentenek az olyan esküvői szokások egy „ 21. századi", független nő számára, mint az apától való kéz megkérés, a menyasszonytánc, a fehér menyasszonyi ruha, mint a szűzi tisztaság szimbóluma, vagy a férj nevének felvétele? Mit tartunk meg ezekből a hagyományokból, és a legfontosabb kérdés: miért? Mit jelentenek ezek a hagyományok, számunkra, a családunk számára, és mit a szélesebb társadalom körében? Honann erednek, és azzal amit egykor jelentettek vajon tudunk-e még azonosulni? Feministaként extrán nehéz esküvőt szervzeni, és ha igen, hogyan lehet mégis? Vajon az esküvő mint műfaj feminsta-e egyáltalán? Frissen csatlakozott co-host társunk Berni házasodik, szóval E/1., és semmi tabu!
    Újonnan csatlakozó Patreon támogatónknak hálás köszönet, Sz. Valéria, ma te is szponzorálod ezt az adást, köszönjük!
    Hs szeeretnétek cinkos társaink lenni az adásokban, itt tudtok minket támogatni, hiszen nem minden adásunk kap szponzorált tartalmat, ezért azt igyekszünk ilyenkor öszedobni, köszönet: https://www.patreon.com/miafemme
    2022-től az adásaink minden vasárnap hallhatóak, kövess minket Instán még több tartalomért, ha több MiaFemme-re vágysz, vagy írnál agyalnál velünk: https://www.instagram.com/miafemme/channel/
    És ha üzleti együttműködéssel kapcsoaltban keresnél írj itt: [email protected]
    40 min
  • International Women's Day - Welcome to MiaFemme English!
    We’re going International! Our gift to you on International Women’s Day is the first episode of our brand-new MiaFemme sister-series: Miafemme English! In this episode we pass the mic to our good friend Lucy, our new English host. We ask: what does International Women’s Day mean here in Hungary? How does that compare to the rest of the world? Why give us flowers when you could give us cash? 🤷‍♀️
    We will release English episodes every few weeks, which you can share far and wide. Nothing will change with our regular Hungarian episodes - consider this a little bonus.
    From Budapest, with love 💓
    40 min
  • Véleményütköztetés: Beszéljünk a "Jóemberkedésről"
    Ha azt halljuk véleményütköztetés, magunkban inkább vitaként értelmezzük a szót, amiről pedig hangos kiabálásokra, és elmérgesedett viszonyokra asszociálunk. A vita rossz, ijesztő, és mindenképpen el kell kerülnünk. Új rovatunkban szeretnénk az előbbi állításra rácáfolni, és megmutatni, hogy sokszor az ellentétes érvek kulturált ütköztetéséből akár még jó is kisülhet, például tovább láthatunk kicsiny véleménybuborékunkon.
    Először csak egymáson gyakorolunk, a téma pedig nem más mint a " jóemberkedés" jelensége lesz, ami Luca szerint a környezeti, - és társadalmi fenntarthatóságot szimbolizáló élet folyamatos kirakatba pakolása, demozása, és mások akik, "még" nem érték el a magas fenntarthatósági szintet, lesajnálása, házmesterkedése felettük. Berni erről kissé másképpen vélekedik...
    Jelszó: Te még mindig Domestos-t használsz?
    Köszönjük kitartó Patreon előfizetőinknek a támogatást, továbbra is nagy szükség van a segítségetekre, hogy a műsor fenntartható tudjon lenni.
    Itt tudtok feliratkozni patronálónak:
    https://www.patreon.com/miafemme
    39 min
  • Galentine’s Day Special, avagy Éljenek a női barátságok?!
    A kétezres évek romkomjaiban csupa egymást hátba szurkáló, rivalizáló lány csoportokról szóló, ma már klasszikusnak számító filmeket habzsoltunk. De mi a helyzet a mával? Hogyan ünnepeljük, egyáltalán hogyan beszéljünk méltón az oly sokat problematizált női barátságokról?
    Mai adásunk nem csak azért különleges mert az egyik legjobb barátnőmmel beszélgetünk a női barátságok legégetőbb kérdéseiről, hanem azért is mert Berni a MiaFemme csaptát fogja erősíteni ezentúl, hostként pedig ez az első debütáló epizódja. Éljenek a női barátságok tehát, és üdv Berni a MiaFemme csapatban!
    Köszönjük kitartó Patreon előfizetőinknek a támogatást, továbbra is nagy szükség van a segítségetekre, hogy a műsor fenntartható tudjon lenni.
    Itt tudtok feliratkozni patronálónak:
    https://www.patreon.com/miafemme
    Kínai nők: https://theconversation.com/how-chinas-leftover-women-are-using-their-financial-power-to-fight-the-stigma-of-being-single-171698
    https://www.youtube.com/watch?v=4mCVS20gj_8
    57 min
  • KIÉ A TESTÜNK: Rendhagyó Szőrtörténeti Óra K. Horváth Zsolttal
    K. Horváth Zsolt az ELTE BTK adjunktusa, társadalomtörténész, és a nemrégiben megjelent, A bundátlan Vénusz című könyv szerzője, amelyben részletesen tárgyalja a nők testképének, szépségének, és test szőrzetének összefüggéseit. Miért van az hogy nőként sokkal inkább jellemez minket a külsőnk, mint az, hogy hogyan teljesítünk? Ha ha tudaipar elhitette velünk, hogy csak akkor érünk valamit, ha “szépek” vagyunk, akkor ki rendelkezik valójában a testünk felett? Egyáltalán van kiút az újabbnál újabb szépségideálok hajszolásából? És a szőrtelenítős reklámokban vajon miért nincs a modellen egy szál szőr sem?
    Mindenre fény derül, egy igazi szőrszálhasogató epizód következik, szőr nem marad szárazon. Oké, abbahagytuk.
    A könyvet itt tudjátok megrendelni:
    https://bookline.hu/product/home.action?_v=K_horvath_Zsolt_A_bundatlan_Venusz&type=22&id=328336
    56 min
  • Neked mi a szeretetnyelved?
    A mai epizódban a szeretetnyelvekről dumálunk. Karácsony a szeretet ünnepe, a csapból is ez folyik decemberben, de kinek mit jelent ez a szó, és hogyan fejezi ki, hogyan szereti kapni? Te például tudod, hogy melyik szeretetnyelvet beszéled? És azt, hogy meddig vagy hajlandó elmenni azért, hogy beszéld a szeretteidét? Túl az egyéni szeretetnyelveken, milyenek lehetnek vajon még? Generációs, kulturális, nemi? Love me tender, love me sweet!
    Az öt szeretetnyelv teszt: https://www.5lovelanguages.com/
    Köszönjük, hogy beszáltatok az adás finanszírozásába: Ősz Dániel, Faragó János, Molnár István, Fehér Zsanett, Kanoc Ildi, Nagy Rita, Csekő Anna, Kutai Timi, Joris Minnestraat, Cseke Brigitta, Peringer Edit, és Vas Gabi ! Akik szeretnék munkánkat támogatni, az alábbi linken megtehetik: https://www.patreon.com/miafemme
    37 min
  • Tanácsok tizenéves önmagunknak - második rész
    Ha most találkozhatnál tinédzser önmagaddal mit mondanál neki?
    Ezen a kérdésen agyaltunk Luca 29. születésnapjának apropójából. Mik lettek volna azok a jótanácsok, amiket jó lett volna megfogadni, ha 2021-ből mostani énünk vissza mehetett volna az időben? Villanások, emlékek a múltból, évek amik alatt lányból nővé értünk. Annyi volt a girltalk hogy kettő részes lett. Ez a második.
    Köszönjük, hogy beszáltatok az adás finanszírozásába: Ősz Dániel, Faragó János, Molnár István, Fehér Zsanett, Kanoc Ildi, Nagy Rita, Csekő Anna, Kutai Timi, Joris Minnestraat, Cseke Brigitta, Peringer Edit, és Vas Gabi ! Akik szeretnék munkánkat támogatni, az alábbi linken megtehetik: https://www.patreon.com/miafemme
    Köszönjük, hogy beszáltatok az adás finanszírozásába: Ősz Dániel, Faragó János, Molnár István, Fehér Zsanett, Kanoc Ildi, Nagy Rita, Csekő Anna, Kutai Timi, Joris Minnestraat, Cseke Brigitta, Peringer Edit, Vas Gabi, és Erdei Niki! Akik szeretnék munkánkat támogatni, az alábbi linken megtehetik: https://www.patreon.com/miafemme
    56 min
  • Tanácsok tizenéves önmagunknak - első rész
    Ha most találkozhatnál tinédzser önmagaddal mit mondanál neki?
    Ezen a kérdésen agyaltunk Luca 29. születésnapjának apropójából. Mik lettek volna azok a jótanácsok, amiket jó lett volna megfogadni, ha 2021-ből mostani énünk vissza mehetett volna az időben? Villanások, emlékek a múltból, évek amik alatt lányból nővé értünk. Annyi volt a girltalk hogy kettő részes lett. Ez az első.
    Köszönjük, hogy beszáltatok az adás finanszírozásába: Ősz Dániel, Faragó János, Molnár István, Fehér Zsanett, Kanoc Ildi, Nagy Rita, Csekő Anna, Kutai Timi, Joris Minnestraat, Cseke Brigitta, Peringer Edit, és Vas Gabi ! Akik szeretnék munkánkat támogatni, az alábbi linken megtehetik: https://www.patreon.com/miafemme
    42 min
  • SQUID GAME MIAF?! ( így nyerd meg az életed)
    Ez a mostani nem a megszokott MiaFemme téma lesz, készüljetek fel! Bizony, mert MINDENKI a koreai horror sorozatról, azaz a Squid Gameről beszél, tehát mi sem maradhattunk ki. Időről időre szeretünk olyan mainstream kulturális termékről diskurálni, ami globális figyelmet kap, és beírja magát a popkultúrába. Mi az ami miatt folyamatosan rekordokat dönt ( jelenleg a legnézettebb Netflix produkció valaha) a véres, disztópikus dél-koreai sorozat ? Mindenkinek tényleg ennyire elege volna a globális kapitalizmusból? Vagy az egyetemes emberi érzésekről szól a morbid mese? Na és mi a helyzet a sorozatban ábrázolt nőkkel? Vigyázat spoiler, spoiler hátán!
    Köszönjük, hogy beszáltatok az adás finanszírozásába: Ősz Dániel, Faragó János, Molnár István, Fehér Zsanett, Kanoc Ildi, Nagy Rita, Csekő Anna, Kutai Timi, Joris Minnestraat, Cseke Brigitta, Peringer Edit, és Vas Gabi ! Akik szeretnék munkánkat támogatni, az alábbi linken megtehetik: https://www.patreon.com/miafemme
    1 hr 10 min

About MiaFemme Podcast

From the publisher's feed

Girltalk tabuk nélkül. Rendszerkritikus podcast minden második pénteken.

More shows like MiaFemme Podcast

Balázsék by Balázsék

Balázsék

51 Listeners