Napi evangélium

Napi evangélium

By Magyar Katolikus RádióReligion & SpiritualityChristianity
Download on the App Store

Napi evangélium episodes

  • A év, nagyböjt 2. vasárnap| ** Mt 17,1-9 **|
    Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. Péter ekkor azt mondta Jézusnak: ,,Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.'' Amíg beszélt, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s íme, a felhőből egy hang szólt: ,,Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok'' [Iz 42,1; MTörv 18,15]. Ennek hallatán a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. Jézus odament, megérintette őket és azt mondta: ,,Keljetek föl, és ne féljetek!'' Amikor fölemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: ,,Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halottak közül föl nem támad.''
    Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • nagyböjt 1. hét, szombat| ** Mt 5,43-48 **|
    Hallottátok, hogy azt mondták: ,,Szeresd felebarátodat [Lev 19,18] és gyűlöld ellenségedet.'' Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • nagyböjt 1. hét, péntek| ** Mt 5,20-26 **|
    Mert mondom nektek: ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: "Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre" [Kiv 20,13]. Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: oktalan, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: bolond, méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • nagyböjt 1. hét, csütörtök| ** Mt 7,7-12 **|
    Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Vagy ki az közületek, aki, ha a fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, talán kígyót ad neki? Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt? Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták.
    Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • nagyböjt 1. hét, szerda| ** Lk 11,29-32 **|
    Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: ,,Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.
    Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • Szent Mátyás apostol| ** Jn 15,9-17 **|
    Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    0 min
  • nagyböjt 1. hét, hétfő| ** Mt 25,31-46 **|
    Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan [MTörv 33,2], akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.'' Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ,,Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?'' A király így válaszol majd nekik: ,,Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.'' Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ,,Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.'' Erre azok is megkérdezik: ''Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?'' Akkor ő így felel majd nekik: ,,Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.'' És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.''Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    0 min
  • nagyböjt Hamvazószerda utáni szombat| ** Lk 5,27-32 **|
    Ezek után kiment, és látott egy Lévi nevű vámost a vámnál ülni. Azt mondta neki: ,,Kövess engem!'' Erre az otthagyott mindent, fölkelt és követte őt. Lévi ezután nagy lakomát készített neki a házában. Nagy sereg vámos és még sokan mások is ültek velük az asztalnál. A farizeusok és az írástudók felháborodva megkérdezték a tanítványait: ,,Miért esztek és isztok a vámosokkal és bűnösökkel?'' Jézus ezt válaszolta nekik: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a bűnbánatra.''
    Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • nagyböjt Hamvazószerda utáni péntek| ** Mt 9,14-15 **|
    Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: ,,Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?'' Jézus így felelt nekik: ,,Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.
    Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • nagyböjt Hamvazószerda utáni csütörtök| ** Lk 9,22-25 **|
    ,,Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.'' Azután mindenkihez szólt: ,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?
    Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban. | Felolvassa: Varga László |
    13 min

About Napi evangélium

From the publisher's feed

A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.