Napi evangélium

Napi evangélium

By Magyar Katolikus RádióReligion & SpiritualityChristianity
Download on the App Store

Napi evangélium episodes

  • Szent Jakab apostol| ** Mt 20,20-28 **|
    Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: ,,Mit kívánsz?'' Az így válaszolt: ,,Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.'' Jézus ezt válaszolta: ,,Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?'' Azt felelték neki: ,,Tudunk!'' Ő erre azt mondta nekik: ,,A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.'' Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: ,,Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.'' | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • páratlan év, évközi idő 16. hét, csütörtök| ** Mt 13,10-17 **|
    Odamentek hozzá a tanítványok és megkérdezték tőle: ,,Miért példabeszédekben szólsz hozzájuk?'' Ő ezt válaszolta nekik: ,,Mert nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országának titkait, nekik viszont nem adatik meg. Akinek ugyanis van, annak még adnak és bővelkedni fog, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért szólok hozzájuk példabeszédekben, mert néznek, de nem látnak, s hallgatnak, de nem hallanak és nem értenek. Beteljesedik rajtuk Izajás jövendölése, aki azt mondta: ,,Hallván hallotok majd, de nem értetek, és nézvén néztek, de nem láttok. Mert elhízott a szíve e népnek, a fülükkel nehezen hallanak, a szemüket pedig behunyták, nehogy lássanak a szemükkel, halljanak a fülükkel, értsenek a szívükkel; nehogy megtérjenek, s meggyógyítsam őket'' [Iz 6,9-10]. A ti szemetek azonban boldog, mert lát, és a fületek, mert hall. Bizony, mondom nektek: Sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • Szent Brigitta szerzetesnő| ** Jn 15,1-8 **|
    Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. | Felolvassa: Varga László |
    3 min
  • Szent Mária Magdolna| ** Jn 20,1-2.11-18 **|
    Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!'' Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: ,,Asszony, miért sírsz?'' Ő azt felelte nekik: ,,Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!'' Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: ,,Asszony, miért sírsz? Kit keresel?'' Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: ,,Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!'' Ekkor Jézus megszólította őt: ,,Mária!'' Erre ő megfordult, és héberül így szólt: ,,Rabbóní!'', ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: ,,Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.'' Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: ,,Láttam az Urat!'', és hogy ezeket mondta neki. | Felolvassa: Varga László |
    14 min
  • páratlan év, évközi idő 16. hét, hétfő| ** Mt 12,38-42 **|
    Ekkor az írástudók és farizeusok közül egyesek azt mondták neki: ,,Mester, szeretnénk tőled egy jelet látni.'' Ő azt válaszolta nekik: ,,A gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás a cethal gyomrában volt három nap és három éjjel [Jón 2,1], úgy lesz az Emberfia is a föld szívében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak föltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogják ítélni azt, mert ők megtértek Jónás igehirdetésére [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt, mint Jónás. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] föl fog támadni az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogja ítélni azt, mert ő eljött a föld határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; és íme, nagyobb van itt, mint Salamon. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • C év, évközi idő 16. vasárnap | ** Lk 10,38-42 ** |
    Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: ,,Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!'' Az Úr ezt válaszolta neki: ,,Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha. | Felolvassa: Varga László |
    12 min
  • páratlan év, évközi idő 15. hét, szombat | ** Mt 12,14-21 ** |
    A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de figyelmeztette őket, hogy ne árulják el őt, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: ,,Íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek [Iz 42,1-4]. | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • páratlan év, évközi idő 15. hét, péntek | ** Mt 12,1-8 ** |
    Abban az időben Jézus szombaton vetések között ment át. Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni. A farizeusok meglátták ezt és azt mondták neki: ,,Íme, tanítványaid azt teszik, amit szombaton nem szabad tenni.'' Ő azt felelte nekik: Nem olvastátok [1 Sám 21,2-7], mit cselekedett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába és megette a kitett kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie, sem a vele levőknek, csak egyedül a papoknak? Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot és mégis vétlenek? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha megértettétek volna, mi jelent ez: ,,Irgalmat akarok és nem áldozatot'' [Óz 6,6], nem ítéltétek volna el a vétleneket. Mert az Emberfia ura a szombatnak.'' | Felolvassa: Varga László |
    13 min
  • páratlan év, évközi idő 15. hét, szerda | ** Mt 11,25-27 ** |
    Abban az időben így szólt Jézus: ,,Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. | Felolvassa: Varga László |
    13 min

About Napi evangélium

From the publisher's feed

A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.